Irodalmi Szemle, 1963
1963/1 - Soós Lilla: Mozgékony lábad elsietett
ISTVÁN: Nem megyek! ILONA: Ha sajnál és jó akar lenni hozzám, csak egyet tehet. Most elmegy és ha legközelebb újra látna, forduljon el. Tegyen úgy, mintha sohase beszélt volna velem. Mi ketten nem találkoztunk, nem ismerjük egymást. ISTVÁN: Ezt nem kívánhatja tőlem! ILONA: Ha megteszi, lesz egy szép emlékem... Azt fogom mondani magamban: szép volt! ISTVÁN: Nem akarok emlék lenni... Szedetem... Vegye a táskáját és jöjjön! ILONA: Hová...? ISTVÁN: Meg kell szabadulnia ettől a bandától. ILONA: Nem megyek!... Értse meg, nem mehetek! ISTVÁN: Minden rosszért felelni kell. Félelem nélkül, felemelt fejjel. Ez a mi életünk parancsa. Aztán joga van hozzá, hogy az emberek szemébe nézzen. (Megragadja a lányt és odavonja magához.) Beszélj végre!... Mondd el nekem... oszd meg velem... Beszélj! Könnyebb a teher, ha együtt hordjuk. Együtt is vetjük le!... Könyör- gök, beszélj!... Mi van a szemedben, ott a homlokod ráncaiban... abban a kicsi, induló életedben. Mi bántott, ki ellen kell megvédjelek? Mi fenyeget, beszélj! ILONA (kifejti magát István karjából): Menjen!... Könyörgök, menjen, hagyjon magamra! ISTVÁN: Ezt akarja?... Komolyan ezt kívánja? ILONA: Nem érti, hogy hiába faggat?!... Van amit nem lehet megosztani mással... Ha folytatja, én nem bírom tovább! Én be- végzem... Itt mindjárt. (Odaugrik az ablakhoz, hogy levesse magát.) ISTVÁN (visszarántja): Megőrült!? ILONA: Eresszen el! ISTVÁN (a pamlaghoz támogatja a lányt): Ezt nem akartam, hogy miattam... hogy ígyILONA: Bocsásson meg. Őrült voltam. ISTVÁN: Ne maradjon itt! Jöjjön velem, bárhová... Nem akarom, hogy itt maradjon — egyedül. ILONA: Menjen!... Gondolkodnom kell... Egyedül. ISTVÁN: Mégis elküld? ILONA: Csak most... ígérem, józan leszek. ISTVÁN: Adja a kezét! ILONA (a kezét nyújtja): Isten vele! ISTVÁN (indul; az ajtóban még visszafordul, aztán lehajtott fejjel kimegy). ILONA (sírva elhanyatlik a pamlagon). (A szín elsötétedik.) Soós Lilla mozgékony lábad elsietett A múlt ködébe fúlt már minden. A merengés vak tapogatódzás, a múlt pedig hallgat süketen. Lásd, elfelejtetted a lámpagyújtást, mozgékony lábad, ujjad — elsietett s én nem adhatom kölcsön már neked világító, ifjú szívemet.
