Irodalmi Szemle, 1963
1963/4 - FIGYELŐ - Egri Viktor: Néhány magyar könyvsiker
A Rozsdatemető egyetlen kommunista alakja, Seres Sándor jószándékú, a korlátoltságig primitív ember. Fejes túlzások nélkül jellemzi, mégis fonák és torz a szerepeltetése. Ám egy tudatosabb és okosabb kommunista ember bevonása a jelszószajkózó, életidegen Seres helyett, bizonyára felbillentené a regény egyensúlyát > megváltoztatná a Hábetler család életét, magatartásával hatott volna nyárspolgári életérzésükre, amit Fejes alkalmasint kerülni akart. Vitassuk el ezek után, hogy Fejes írásművészete híján van a valóságérzésnek és ábrázolóereje is kifogásolható? Nagy hiba volna, ha a regény hitelességét kétségbe vonnánk. Ilyen teljesen apolitikus .nyárspolgári életet élő Há- betlerek még unos untalan felbukkannak köztünk, eszménytelen életükkel kerékkötői minden haladásnak és szükség van leleplezésükre. Fejes regényének egyes részleteit kifogásolhatjuk, hiányokat is vethetünk írója szemére, de nem kétséges, hogy a Rozsdatemető művészi erejű, elgondolkoztató alkotás. Tárgyilagos hangja mögött megérezzük az írástudó felelősségét, azt a kategorikus eltökéltségét, hogy a még megmaradt bérkaszárnyákban is ózondús levegőt akar és ezért kavar bele Hábetlerék vegetatív életének posványos állóvizébe. A Rozsdatemető nem ad ugyan csonkítatlan valóságot, de a felmutatott tükörképben élesen villan fel mindaz, ami életünkben káros és amit el kell tüntetni. Lényeges művészi értékei mellett ez a társadalmi hatás is igen jelentős alkotássá teszi a művet és íróját a fiatal magyar regényírók élsorába állítja. G Merőben más világot tár fel Szabó Magda Pilátus-a. Egy hetvenhat esztendős, törékeny egészségű öregasszony a hőse; élete utolsó nyolc hónapját írja le benne aprólékos műgonddal, attól a pillanattól, hogy negyvenkilenc évi házasság után meghal rákbeteg férje. Leánya, egy fővárosi reumakórház főorvosa, gondoskodik a temetésről, elrendezi az öregasz- szony otthoni dolgait, eladja házát, felesleges bútorát, aztán magával viszi Pestre. Itt Pesten az öregasszony gondtalan, nyugalmas életet élhetne, de minden a fonákjára fordul, elkezdődik a kálváriája és hovatovább fény derül a regény különös címére. Iza, az öregasszony egyetlen lánya annak ellenére, hogy kitűnő orvos, nem ért a lélektanhoz, és akaratlanul, önhibáján kívül ő válik édesanyja Pilátusává, ő az, aki talányos halálának közvetett okozója. Vajon elég-e anyagiakkal ellátni az öreg szülőt gondoskodni testi jólétéről, ha nem veszi emberszámba, nem osztja meg vele gondjait, kirekeszti magánéletéből ? Akit szeretünk, annak oszthatalanul adjuk magunkat, örömünkkel, de bánatunkkal és gondjainkkal is. Ezt várja az öregasszony müveit, nagytudású lányától és ezt nem kapja meg tőle. Szabó Magda mesterien elemzi, hogyan magányosodik el lánya mellett az öregasszony, akinek élete abban telt el, hogy másokról gondoskodjék, mások válláról vegye le a mindennapi élet sok apró terhét. Kizárva lánya életéből, egyre jobban érzi hogy feleleges, lomba való bútordarab, ami csak útban van; nem tud megbarátkozni a pesti életformával, elidegenedik lányától. Nyolc hónapi néma vergődés után bevallottan visszatér a kisvárosba annak ürügyén, hogy sírkövet állít férjének, bevallatlanul pedig azért, hogy ne érezze tovább lánya lélektelen bánásmódját, s itt a régi otthonban egy szerencsétlen baleset — vagy öngyilkosság ? — vet véget értelmetlenné vált életének. Nagy indulatok és viharok, nagy szavak nélkül játszódik le egy konfliktus, amelyben nincs is igazi összecsapás, csak két különálló világ ütközik össze némán és ebben a hallgatag harcban az anya elbukik. Megrendít tragikus elhullása, mert ez a tegnapban élő, régi típusú öregasszony igazi forrószívű anyatípus, és hallgatag vergődésében részvétet kelt. Szűk a látóköre, nem terjed túl a házon, a család kis körén, ómódi a gondolatvilága, mégis felette áll a Hábetlerné anyagias, nagyon földhöz tapadó, eszménytelen világánál. Voltaképpen szeretettel áthatott érzésvilága a tragédia oka; ez líozza látatlanul és hangos szavak nélkül is összeütközésbe racionálisan élő lányával, aki nem tart már igényt az anya gyengédségére, de önmaga is képtelen gyengéd lenni és az öregasszonyban csak egy személyt lát, akiről kötelessége gondoskodni. Iza érzelmi szegény- ségét'az is aláhúzza, hogy képtelen megtartani maga mellett a két férfit, akik szerették. Szabó Magda könyve elsősorban azzal nyeri meg az olvasót, hogy érzésvilágára apellál és emberségre int. A szívet nem pótolhatja semmiféle józan számítás, rideg a legbőkezűbb gondoskodás is, ha nem érzel mögötte emberséget és szeretetet. A bibliai tízprancsolat igéje nem elég: a tisztelet mellett megértés és tapintat is kell. Mindez azonban tételesen és iskolásán hatna, ha Szabó Magda tiszta emberi melegséggel nem érezne együtt könyve hősével, ha a biztos kézzel felvetett problémát nem hozná emberközelbe páratlan jellemfestő művészetével. Ebben az új regényében sokkal fokozottabban érezzük belső hevét, mint korábbi műveiben, Az őz című regényét kivéve, amelyben hasonló emberábrázolásnak benső fűtöttsége és érzékeny, nőies lírája. A Pilátus minden tekintetben rangos írás, de mint Szabó Magda más jeles regényében, itt is támad hiányérzésünk. Talán oktalanság számon kérni az írótól azt, amit a kritika ismételten kifogásol és amit a jelek szerint nem tud megadni. A Pilátusnak nincs társadalmi háttere, illetve a megrajzolt háttér nagyon elmosódó, alig megfogható. Tudjuk jól, hogy a történet napjainkban játszódik le, tudatában vagyunk annak is, hol bonyolódik le a cselekménye, valahogy mégis üres a világ, amit Szabó Magda alakjai köré von. Talán ott a hiba, hogy az erkölcsi problémák, amelyeket regényeiben — és itt a Pilátus-ban is — felvet, nagyon szűk körre határolódnak, nem lépik
