Irodalmi Szemle, 1963

1963/4 - FIGYELŐ - Dobossy László: Az egyik legszebb cseh könyv

Kilenc riadt szempár fordult a hang irányába: ott állt komoran Fasler igazgató a bíróval meg a harangozóval. „Leszállani!“ — hangzott az újabb parancs. — „Holnap mind a kilencen az igazgatói irodában jelentkeztek. Most pedig mars haza... !“ ... Sok év, évtized múlt el a „hazajáró lelkek“ harangozása s a nyolc napig tartó „víz és kenyéren“ való kolostori koplalás óta... De a büntetést az egykori lurkók életük végéig nem felejtették el. Most már nem beszélnek róla, nem beszélhetnek, mert a harangok azóta már az ő temetésükön szóltak, kongó, búgó, szomorú érchangot hallatva... A podolini kísértetet is már csak a regényolvasók emlegetik az írójával együtt, aki itt, ebben a kedves kis városkában diákoskodott négy éven át: 1886-tól 1890-ig, s aki maga is már évtizedek óta emlékké szépült... Búcsúzom a lengyel határhoz közeli, emlékekkel telt tiszta kis várostól s megindulok vissza, az állomás felé. Elgondolkozom az idők múlásán. Hogy megváltozott Krúdy itt járta óta a világ! Az egykori, zsupfedeles házacskákból nem hallatszik ki a szövőgépek kat­togása, melyeken egykor takácsmesterek szőtték a híres szepesi vásznat, Ancsurka bársony ruhája se keltene már feltűnést a podolini utcán, ahol ma divatosan öltözött fiatal lánykák tipegnek cipellőikben a főtéri korzó felé ___ A kísértet is végleg eltűnt a mögöttük maradt világban s csak az író könyvé­nek lapjain kísért vissza olvasás közben ... A kísértetek kora lejárt. Oj korszakban, megújhodott, új életet élünk. Mert igaz a régi latin mondás: „Tempóra mutantur et nos mutamur in illis!“ Az egyik legszebb cseh könyv A múlt század elején Jungmann nevezte így Komenský bölcseleti önéletrajz-regényét, A világ útvesztőjét. Jungmannak e nevezetes megállapítása óta már másfél évszázad telt el, ítélete azonban mindmáig érvényes: A világ útvesztője valóban a legszebb és leggazdagabb mű az egész cseh irodalomban (amely pedig nincsen híján nagy alkotásoknak); sőt az újabb vizsgálódások számos eddig rejtett értékére és szépségére hívják fel a figyelmet. E könyv, amely minden számottevő nyelven megjelent s amelyből magyarul is már négy különböző fordítás készül, — háromszáz évvel ezelőtt, 1663-ban kiadta jelenleg is használt végleges szövegét. A negyven évvel korábban, 1623-ban írt első változatot Komenský alapo­san átdolgozta, küzdelmes életének és termé­keny alkotó munkájának tapasztalataival bő­vítette, tudatos íróművészként azonban érin­tetlenül hagyta eredeti elképzelésének vázát. Ily módon tehát e háromszáz évvel ezelőtt véglegesített mű valójában egy kivételes, sok tekintetben szinte egyedülálló szellem legfőbb hagyatékának tekinthető. Mint a világirodalom minden igazán nagy alkotása, ez is összegez és előre mutat: egybe­gyűjtve szemlélteti azokat a gondolati és érzelmi értékeket, amelyek évszázadok folya­mán szüntelen küzdelmekben és megpróbálta­tásokban kristályosodtak ki, ugyanakkor pedig azzal is kísérletezik meggyőző módon, hogy az évszázados kollektív tapasztalatnak, a huszita örökségnek, a szektasorba szorult csehtestvér szellemiségnek korszerű és jellegzetesen egyéni kifejezést adjon. A stílus és a nyelv, amelyen e mű megszó­lal, az akkor legélőbb európai áramlat, az irodalmi barokk jegyeit mutatja. Egy korábbi tanulmányomban, Komenský és a barokk próza címen részletesen foglalkoztam e stilisztikai sajátosságokkal: az ellentétek (főleg a látszat és a valóság ellentétének) kiélezésével, a szó­képek halmozásával, a végtelenbe nyúló és a végtelenséget érzékeltető szóláncolatok tudatos alkalmazásával, — s már akkor utaltam rá, hogy Komenský művében ezek nem csupán stílusélénkítő eszközök, hanem a szerző sajá­tos mondanivalójának és e mondanivaló egye­temes összeíüggéseinek a legalkalmasabb kife­jezői. Komenskýnek ez az önéletrajzi elemekkel át- meg átszőtt életbölcseleti regénye ugyanis figyelő

Next

/
Oldalképek
Tartalom