Irodalmi Szemle, 1963
1963/4 - ORSZÁGJÁRÁS - L. Kiss Ibolya: A kisértet nyomában
L. Kiss Ibolya A poprádi állomáson a Kézsmárk felé tartó vonatra várok. Langyos szellő simítja arcomat, a nap ragyog, a fák koronája zöldell, és a Tátra szakadékai- ban még fehérük a hó... A fiatalság örül a szép meleg időnek s hangos zsivajgással szaladnak az állomás előtt várakozó villamoshoz, hogy minél előbb fent lehessenek a Tátra csúcsok alatt, vagy éppen a tengerszemek magasságában ... A Tátrafüred felé tartó villamos elindul s én is megindulok a mellék- vágányon várakozó vonatomhoz, melynek utolsó kocsiján az a felirat áll: Podolinec. — Podolinec... Podolinec — ismételtem, míg helyet foglalok egy fapados szakaszban. Olyan ismerős ez a név előttem. — Podolinec? — kérdeztem magamban. Nem, nem jártam ott soha. És mégis. Mintha már hallottam volna. De hol? Mikor? Hirtelen felkiáltok: „A podolini kísértet!“ — s mint a ködülte mezőn villan át a köd ötoszlató sugár: úgy világosodik meg előttem Krúdy Gyulának emlékké szépült arca, Szindbád írójáé, aki ittjártákor éppen ilyen tündöklőnek láthatta a magasságba törő ormokat, smaragdosnak a tátraalji tájat s ilyen kanyargósnak a vén Poprád folyót, mely 'cikk-cakkozva rohan Lengyelország felé. hogy a Visztulába hordja a tátrai patakok jeges, tiszta vizét. — Podolin ... Podolin ... kattogja a vonatom kereke, én lehúzom a fülkém ablakát s kinézek rajta. Szeretettel simogatja tekintetem a fenyvesek tűlevelű fáit, melyek kesernyés illatát egykor Krúdy szíttá kiskocsmák füstjével telített tüdejére vén batárok mélyén ... Szeretném szememaljára rögzíteni a széltől- szántott tájat, melynek országútján egykor Ő utazott... De hova tűntek el azóta az útszéli fogadók s velük a citerás vándor? Hová az álruhába öltözött szerelmes asszonyok, a sártól süppedő hepe-hupás út, melyen postakocsik szállították a Poloniába igyekvő utast? Most robogó kerékpárok, autók, autóbuszok suhannak a sínpár melletti aszfaltos úton s az állomások előtt munkába igyekvő asszonyok s férfiak várakoznak a munkahelyükre vivő motorosvonatra. Krúdy regényes világa eltűnt, szertefoszlott, mint a Tátra szakadékaiból hömpölygő ködfelhő oszlik szét az égbolt , azúrjában . .. Józan, munkára serkentő világ uralkodik ezen a festői tájon és nem ábrándvilág ... Kis vonatom vidáman zakatol, míg egy fordulónál a láthatár peremén előbukkan a Szepesség híres városa: Kézsmárk. Még egy-két fordulat s már is int felém csipkeszélű várfalával a reneszánsz megmaradt emléke: a Thökölyi várkastély, melyben nevelkedett Thököly Imre, Zrínyi Ilona férje ... Hirtelen célt változtatok. Nem szállók ki, mint terveztem, hanem tovább utazom a végállomás felé, hogy megismerjem a podolini kísértet városát, melynek bástyafokán egykor a regénybe örökített kísértet üldögélt..„ országjárás
