Irodalmi Szemle, 1963
1963/1 - Fábry Zoltán: Európa elrablása
Eyrópa elrablása 17. Félek, tehát vagyok A világhatalom kísérő és kísértő szinonimája, a világkatasztrófa. Már maga az út, a mód, a muszáj is katasztrófaterhes: háború! A tőkés imperializmus agresszív hatalmi politikája kalandorpolitika, és így csak totális lehet: mindent vagy semmit! Hatalmat vagy katasztrófát. A Hitlerek és torzult csatlós másolataik, a Szálasik egy programpontot ismertek: a hatalmat! Ez volt a cél, az eredő, és ez maradt a summa. A kalandor felelőtlenség lerövidített formulája — a mindent vagy semmit — korunkban világtörténelmi foKon igazolta Forbáth Imrét, a költőt: „A kalandoré a minden és a semmi." Hatalom vagy semmi: a katasztrófatudat itt önmagától adódik. A hatalom maximális energiája sikertelenség esetén csak a katasztrófában élheti ki magát. Hatalom vagy katasztrófa: mindkettő totális értelmezésben, tekintetnélküliségben. Az atombombában a hatalmi teljesség a katasztrófa-totalitással azonosul. Az imperializmus világhatalmi tudata állandó kacérkodás és zsarolás a katasztrófatudattai, és a katasztrófa-fenyegetéssel. A világhatalom kockázata: a világkatasztrófa. Aki azonban oka és okozója, az az utánam özönvíz felelőtlenségével rántja magával — gyilkoló, romboló öngyilkosságába — a többieket, mindenkit, a világot. A világhatalom mániákusai ma a világkatasztrófa realizálói. Korunkban az agresszív tőkés imperializmus csak katasztrófa-imperializmus lehet. A tekintetnélküliség felelőtlensége itt világméretű kéj gyilkosságot jelent, ha úgy tetszik: kéjöngyilkosságot. A végstádium mást meg sem engedhet: a dekadencia a perverzitást vonzza. Wilhelm v. Humboldt a 18. század végén Irt államfilozófiájában — (Wirksam- keit des Staates. — Reclam. 40.) — még a hősi lét kéj-eksztázisáról ír („aki igazán ért az élvezethez, az eltűri a fájdalmat''), és a patologikus élvezetet még csak a „megszállottakra“ korlátozza, akiknél „az önpusztítás érzete az elragadtatás momentumát jelenti". A Hitler által kitenyésztett német hatalmi tudat ezt a patologikus eksztázist már a „megszállottság“ betegségévé, nemzet- és világveszéllyé nagyította, mely ma következményeiben — az atomnihilizmus formájában a kalandor-imperializmus kéjöngyilkosságává fajult: katasztrófa-nosztalgiává. A magyar származású Arthur Koestler egyik regényfigurájának diagnózisa a katasztrófa-morbiditást kivédhetetlen világtényként tudatosítja: „Mi mindnyájan meg vagyunk verve, fertőzve az apokalipszis utáni honvággyal“. A kapitalizmus — a renegát szocialista jóvoltából — ennél elmarasztalóbb leletet, igazabb kórképet nem kaphatott. A világhatalom és a világkatasztrófa mili- táns összefüggését, a katasztrófanihilizmus létét és tényét, a hősiesség, a halál és a félelem komplekszum-azonosságát minden osztályhanyatlásnál, minden elavult, elmérgesedett társadalmi csődtömegnél ki lehet mutatni, de sehol sem oly szerves összefüggésben. oly egyenrangú és értékű egyenlítésben, mint a német militarizmus, a német háborús szemlélet egészében és változatlanságában. A német imperializmus gigantikus (de végeredményében steril) haditényeket tud felmutatni, a katona-hősiesség, a hősi halál szuggesztív példáit. Az első világháborúban „Langemarck hősei“ — a diákszázadok önkéntesei — fedezést megvetve — teljes magasságukban kiegyenesedve, énekelve rohantak bele az angol gépfegyverek kaszáló tüzébe! „Der Heldentod ist unser Recht", a hősi halál a mi jogunk: volt a német fasizmus megszentelő parolája. Ezt tanulta a gyerek az iskolában, és ezt szentesítette, dokumentálta a felnőtt a fronton. Az első világháború után Paul Feldkeller „Német etikájá“-ban fejcsóválva nézte ezt a német halálkészséget: „A halál a nyilvános élet szolgálatában a tökéletes erény kinyilatkoztatásaként érvényesült. De mi az oka annak, hogy ugyanaz a tömeg mely oly mintaszerűen tudott meghalni, az életben, az élet elemi erkölcsi követelményeivel szemben, oly tökéletesen csődöt mond?" A militarizált német halál, az öldöklés dolgaiban nagy. Nem az élnimuszáj a fontos, de a halnikell parancsa! Csak így lehet eleme a háború. És ezért lesz kényszerű realizációja. „Az állam befogva az emberirtás gigantikus üzemébe, a bölcsőtől alig lépésnyire távolodott gyerektől az aggastyánig, mindenkit, aki elég életrevaló ahhoz, hogy halálravaló legyen: az egész élet az emberölés művészetébe kapcsoltatik, mint legfelső emberi célba." Ezt Szabó Dezső mondotta, aki magyart- féltő aggodalmában a német veszély ember
