Irodalmi Szemle, 1963
1963/3 - FIGYELŐ - Tóth Tibor: Procházka novellája a falusi emberekről
tikát szolgálta, a nyomort, a kiszolgáltatottságot vagy a pénz kíméletlen gőgjét és hatalmát rajzolta. írásaiban az erotika is nagy teret kapott. Bródy publicistaként is jelentős szerepet játszott. A Fehér Könyv című rövid életű folyóiratot teljesen egyedül írta. Később a Jövendő című hetilapot szerkesztette (1903— 1905), és ebben a munkásmozgalmi írásoknak és a külföldi forradalmi írók műveinek is helyet adott. Bródynak nemcsak az életműve, hanem a hatása is jelentős. Hatása az újságíró és novellista Ady és a naturalistaként induló Móricz Zsigmondon is feltűnően érezhető. Turczel Lajos Procházka novellája a falusi emberekről A könyv hajtókáján többek között ilyeneket olvashatunk: „A sematizmusnak árnyékától is Irtózó új cseh próza“, „Egy fiatalember drámája ez a könyv“, aki „éli, illetve élni szeretné a maga egyéni életét“. Szó esik még „meddő bürokratizmusra hajlamos járási funkcionáriusokról“, „tohonya, nemtörődöm munkatársakról“, „vitathatatlanul egészséges, építő kritikáról“ (az író részéről). A „cseh műbírálat“ — ugyancsak a hajtókaszöveg szerint — „szerényen tetszetős olvasmánynak nevezi a Zöld látóhatárt“ és (megint csak a hajtókaszöveg szerint) „robusztusnak“ Procházka prózáját. (Itt álljunk meg egy zárójeles megjegyzés kedvéért: ezzel a „robusztus“ szóval gyakran találkoztunk az utóbbi években. Ha jól emlékszem, éppen a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó hajtókaszövegein. Gyurcsót is „lerobusztusozták“, de jutott a kedvenc jelzőből másoknak is. Ámde hiába keresgélek emlékezetemben, az utóbbi évek cseh kritikáiban — nevezetesen Procházkával kapcsolatban — nem találkoztam ezzel a papiros-jelzővel; nem tartom kizártnak viszont, hogy egészséggel használták a cseh lapok recenzensei és a kiadóvállalatok fülszövegírói.) Dicsérőn szól a hajtóka a „külső formájára is szokatlan regényt“ jellemző „lüktető erőről, dinamizmusról“, stílusának „egészen különös, egyéni ízéről, elemezhetetlen üdeségéről“ is. A fentebb idézett ürességek ellenére, bűnvádi felelősségem tudatában kijelentem, hogy Procházka novellája jó írás, és rosszul teszi, aki hagyja, hogy a fülszöveg dobpuffogtatása elriassza a könyv olvasásától. (Még egy zárójeles megjegyzés — fogadom, az utolsó, ezentúl már csak a könyvről és az igazán vele kapcsolatos dolgokról lesz szó: Nem értem, minek egy könyv borítéklapján ilyen fülszöveg. A borítéklap hajtókájára nyomtatott szöveg háromféle rendeltetést tölthet be: 1. közelebb hozza az olvasóhoz a könyvet, felkelti érdeklődését, felébreszti olvasó — esetleg vásárló — kedvét; 2. tájékoztat a műről és írójáról; 3. felsorolja a szerző egyéb műveit, esetleg a kiadóvállalat más kiadványait, feltételezve, hogy az olvasónak tetszett a könyv, és elolvasná a szerző más könyveit, esetleg egyéb rokon alkotásokat. — Sajnos, azok az'üres helyet betöltő, üres sorok, amelyeket a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó közrebocsátotta magyar könyvek borítéklapjának hajtókáján találunk, a fenti három cél egyikét sem szolgálják; inkább azt mondanám, hogy e „propagáló“ sorokat elolvasva megvilágosodik előttem legalább egyike ama okoknak, amelyek miatt aránylag — vagy inkább aránytalanul? — alacsony a Csehszlovákiában kiadott magyar könyvek példányszáma.) U Jan Procházka novellája, a Zöld látóhatár az első könyvek egyike volt, amelyekkel 1958 után az ún. „fiatal“ cseh próza jelentkezett. (Idézőjelesen fiatal, hisz az ide számító írók — Arnošt Lustig, Rudolf Černý, Jindŕiška Smetanová, Ivan Klíma, Jan Kozák, Ivan Kríž, Jiŕí Fried, Jan Trefulka Kliment, Franková, Vávra, Šnepp, Sochová — különböző korosztályokhoz tartoznak, nem alkotnak nemzedéket, csupán a közel egyidejű jelentkezés, a közös feladatok tudata köti őket össze.) Uralkodó műfaja a novella, az elbeszélés lett. Ez a jelenség nem szorítkozik csupán a cseh irodalomra: hasonló jelenségek tapasztalhatók egyidejűleg a Szovjetunió és más szocialista országok irodalmában is: az ötvenes években elhanyagolt, halódó elbeszélés és novella elfoglalja az addig egyeduralkodó regény (rendszerint vaskos, terjedelmes regény) helyét. Megnyugodhatnak mindazok, akik a novella halálától, kiveszésétől tartottak. A novella, az elbeszélés irodalmi „szonda“ lesz — legalábbis így beszél róla a cseh próza új hullámának egyik képviselője —, amely sokrétűn és sok irányban letapogatja mai valóságunkat, hogy minél összetettebb, minél kevésbé sematikus művészi képet adjon róla. 1948 februárja után a cseh próza tiszteletre méltó bátorsággal (amelytől gyakran messze elmaradt a művészi tapasztalat, tehetség, gondolati érettség) csapott le a társadalom alapvető kérdéseire, s igen gyorsan felzárkózott az élethez, a fejlődéshez. Világosan látta feladatát: nem bíbelődhetik mellékes problémákkal, kötelessége elsősorban az, hogy
