Irodalmi Szemle, 1963

1963/3 - LÁTÓHATÁR - Hichiro Fukazawa: Zarándokének

tást adó négy vendégen kívül mást nem illet a szó. Utána ismét körbe járt a korsó, s egyetlen szó nélkül megitták az egész szakét. Mindenki annyit ivott, amennyit bírt, aztán szinte suttyomban kivonult. Csak Terű apó maradt, neki utoljára kell elhagynia a házat. Amikor már mindenki elment, Terű apó is felállt helyéről, intett Tappeinek, s kivonta a ház elé.

Halk hangon így szólt:

— Nézd, ha kellemetlen, nem kell egészen a hegyig menned. Az se baj, ha a Hét völgytől visszatérsz.

Félénken körüljáratta tekintetét a sötétben, pedig nem volt sehol egy lélek.

„Micsoda bolond dolog“ — gondolta Tappei.

Ren anyó szívvel-lélekkel akarja csinálni, így ezzel a buta tanáccsal nem sokra mehet. Nem is törődött vele.

Terű apó tüstént így folytatta:

— Ez is útbaigazítás, de nem való senki fülének. Ezért csak neked mondom.

Szólt, s már ment is.

Mihelyt kiürült a ház, Ren anyó és Tappei lefeküdt. Ren anyó nem is gondolt alvásra, hiszen holnap éjjel indul a hegyre.

Későre járt az idő, úgy hajnali három óra lehetett. Ren anyó nyöszörgést hallott odakünt. Férfihang volt. Egyre közelebbről hallatszott, végül már egészen a ház előtt. De ekkor, mintha el akarná nyomni a nyöszörgést, felcsendült a süketringatás éneke:

Hat gyökér, hat gyökér, ô hat gyökér, vélnéd kísérni könnyű, ó de nem, hátadon a teher merő gyötrelem, tisztuljon meg a hat gyökér, hat gyökér.

Ren anyó fölemelte fektében a fejét, és kifülelt. A nyöszörgő hangban felismerte a Garas-házi Mata apó hangját.

„Az ostoba“ — gondolta magában.

Kis időre rá úgy rémlett, mintha léptek közelednének. Aztán mintha körömmel kaparnák Ren anyó házának ajtaját.

„Mi lehet ez?“

Felállt, s kiment a tornácra. Kinyitotta azt az ajtószárnyat, amerről a kapirgálás liallatszott. Odakünt sütött a hold. A küszöb előtt Mata apó kuporgott, s arcát tenyerébe temetve, egész testében remegett.

E pillanatban valaki nagy sebbel-lobbal eléje toppant. A Mata apó fia volt. Szalmakötelet szorongatott a markában, s zordo- nul nézte Mata apót.

Ren anyó beszólt:

— Tappei, Tappei!

Tappei tüstént kijött, úgy látszik, ő sem elhatott. A Garas-házi fiú kezében megpillantotta a szalmakötelet.

— Mi baj ? — kérdezte.

— Elrágta a kötelet és megszökött.

Ellenségesen méregette Mata apót.

„Az ostoba“ — gondolta Tappei, de a Garas-házi fiú durvasága megdöbbentette.

„Az ostoba“ — gondolta Ren anyó is, s elhülten nézte Mata apót.

Egy régi dal azt mondja:

A süketringatás alatt kötél és kapcsolat* szakadt.

Bár a dal ismeri azt az esetet, hogy valakit kötélszakadtáig ringassanak, elrágni a kötelet mégis olyasmi, ami a dalon is messze túlmegy, gondolta Ren anyó. Korholó hangon így szólt Mata apóhoz:

— Mata apó, hogy juthattál süketringa- tásig ? Erre nincs mentség! Ha még ezen a világon megszakad kapcsolatod Őnagysá- ga a hegy istenével meg a saját fiaddal, ugyan mi vár reád?

Ren anyó a legjobb indulattal tanította arra, amit helyesnek vélt.

— Erre az éjszakára hagyd abba! — mondta Tappei a fiúnak.

Hátára vette Mata apót, és a Garas-házig vitte. i

Másnap éjjel Ren anyó kérlelhetetlen elszántsága erőt öntött a húzódozó Tap- peibe is, s elindultak a narayamai zarándoklatra. Este Ren anyó még megmosta a fehér hagi Őnagyságát, amelyet a család majd reggel elfogyaszt, és sokat magyarázott Tamának a gombákról meg a pisztrángokról. Mihelyt meggyőződött, hogy mindenki alszik, nesztelenül kinyitotta a hátsó tornácra nyíló ajtó egyik szárnyát, s felült a Tappei hátán függő deszkára. Széltelen éjszaka volt, de szokatlanul hideg; az eget felhők borították, nem sütött a hold, s így Tappei vakon vágott neki a sötét ösvénynek. Távozásuk után Tama kibújt a duny- hája alól, kinyitotta az ajtót, és kisurrant. Egyik tenyerével a tönkre támaszkodott, s a homályt fürkészve, hosszan követte őket tekintetével.

* kapcsolat, amely az előző cselekedetek alapján valakit a felsőbb hatalmakhoz vagy más egyénekhez fűz (Buddhista tan.)