Irodalmi Szemle, 1963

1963/3 - DISPUTA - Monoszlóy M. Desző: Egy választó levele a megválasztottakhoz

igaz az is, hogy egyazon irodalmi nyersanyaggal dolgozunk mint a magyarországi írók, a közös anyanyelv köt össze minket. Lehetetlen tehát nem együttműködni ezzel az irodalommal, lehetetlen elzárkózni éltető és inspiráló kútfőitől. Az új választmánynak ebben az irányban is meg kell keresni a hídépítés lehetőségét. Minél előbb, annál jobb.

De nemcsak keresni kell az együttműködést, hanem kritikánkat is arra kell ösztönöznie, hogy a csehszlovákiai magyar irodalmat, a cseh, szlovák és magyarországi magyar irodalommal összevetve értékelje. Ez az út, amelyen felszámolhatjuk elszigeteltségünket, ez az az út, amellyel kiléphetünk a sötét sarokból. Fiatal íróink egy kozmikus életérzés kifejezését sürgetik. Egyet értek ezzel a kívánságukkal. De vajon kiteljesedhet-e egy ilyen szélesölelésű életérzés, azokon a szűk határokon belül, amelyek közé pillanatnyilag bezártuk saját magunkat? Az irodalom megnyilatkozni akar, az irodalomnak szüksége van önbizalomra — teret kell biztosítani ennek az öntudatnak és ennek a megnyilatkozásnak.

Gyors változások korában élünk, naponta telítődünk fel új és újabb impulzusokkal. Fejlődik az ember és fejlődik az író. Ahogy gazdagodik az élet, úgy gazdagodnak a belőle nyerhető tapasztalatok. Könyvkiadásunk azonban nem tart lépést ezzel a fejlődéssel, nem biztosít elegendő inspiráló távlatot. Az irodalom nem napokra születik, vethetné ellen valaki, s amely ilyen természetű, nem baj ha elévül. De ez az érvelés csak részben igaz. Az írásmű gyors és aktuális megjelenése dialektikus kapcsolatban van az író és aa olvasó fejlődésével. A megjelenő mű újabb megírandó müvek előfeltétele és záloga. Az üres íróasztal sürgető parancs az író számára, hogri lépjen tovább, haladjon együtt az élettel. A m?g nem jelenő vagy lassan megjelenő művek a tegnaphoz láncolják gondolkodását. Mivel tegnapi gondolatait igyekszik érvényesíteni, nem tud dajkája lenni az újnak. Az újatmondás követelménye is clrajzolódik így, a rugalmasabb kiadói gyakorlat utánzóvá degradálja, pedig lehet, hogy jogot formálhatott volna a megfogalmazás elsődlegességéhez. Könyvkiadásunkat eddig is bíráltuk, de legtöbbnyire úgy, hogy kiadványait bíráltuk, kétségbe vontuk egyes könyvek kiadásának szükségességét, ahelyett, hogy szerintem, megfordítva érveltünk volna. — A mit nem adott ki? — kérdésnél kellett volna kezdeni. Ügy érzem a jövőben a választmánynak ezt a gyakorlatot kell követnie. Hiszen a legnagyobb irodalmakban is jelennek meg gyöngébb művek. Hogy megjelenésük szükséges vagy nem, legyen későbbi megfontolás kérdése. Az elsőrendű kérdés így hangzik: Legyen biztosítva minden jó mű megjelenése. Megjelenését nem egy másik mű elvetése indokolja, hanem az az optimális keret, amelybe minden jó mai, holnapi és holnaputáni műnek bele kell férnie.

Gazdag és modern világban élünk. A nagy világon belül mi még egy külön szocialista világban is. Hogy összetetten és meggyőzően ki tudjuk fejezni szocialista világunk igazát, ismernünk kell a világot a maga egészében. A kiemelés, a meggyőzés, a bizonyítás magas szinten csakis komplex ismereteken keresztül lehetséges. Verne Gyula állítólag párizsi lakásában álmodta végig földkörüli utazásait szárazföldön és tengeren, levegőben és víz alatt. De a fantázia biztonságosan és jogosan csak olyan területen kalandozhat, amelyet a tudomány még nem hódított meg magának. Ma már egyre csökken ezeknek a területeknek a száma, az írónak ma a valóságba kell kirándulnia, sőt úgyis megfogalmazhatnám, valóságosan kell kirándulnia, ha ábrázolni akarja az életet. Nem véletlen hát, s nem csupán írói rátermettség kérdése, hogy manapság Hanzelka és Zikmund írnak útleírásokat, mialatt mi a nagyvilágba csak a „kozmikus életérzésen“ keresztül járunk kirándulóba. Szorgalmazza választmányunk ennek a kérdésnek a megoldását is és biztosítsa paritásos alapon „világfelfedező“ igényeinek realizálását.

Gyakran persze nemcsak a kívülről szerezhető tapasztalatokig nem jutunk el, de a hozzánk érkező kortárs utazókkal sem találkozhatunk. Szélesítse ki választmányunk az ilyen találkozások keretét, hadd részesüljenek minél többen az ilyen tapasztaltcsere előnyeiben.

Az eddigiekben arról szóltam miként gondoskodjon nagy vonalakban meglevő irodalmunkról és számontartott íróinkról a 'választmány. De ezzel még nem merült ki irodalmi életünk fellendítésének összes lehetősége. Elsősorban természetesen azért nem, mert nem tudtam mindenré kitérni, másodsorban pedig azért nem, mert összes érveimet egy meglevő bázisra vonatkoztattam, s nem beszéltem ennek a bázisnak a kiszélesítéséről. Az irodalomban általános gyakorlat, hogy az írók maguk jelentkeznek, de néha az is előfordul, hogy meg kell keresni őket. Számos magyarországi írósors bizonyítja ezt a kivételt. Hogycsak egyet említsek, Darvas Józsefet is egy széles körben meghirdetett novellapályázaton fedezte fel a Nyugat szerkesztősége. Éljünk mi is ezzel a lehetőséggel, keressük számontartott íróinknál a művet, s keressük a mű megszületésének valószínűségét mindazoknál, akiknél ennek az előfeltétele mutatkozik.