Irodalmi Szemle, 1963
1963/3 - Bábi Tibor: Versek
Bábi Tibor a síkon Esik, aranyeső esik, vérzik, reped a sík, oly védtelen, oly meztelen, akár a tenyerem. Az ég kerek, kifordult hajlatán guggol a nap, s a hallgatag sM tárulkozik, mintha én nyújtanám jelétek, emberek, testvéri jobbomat, s rágázol hirtelen a súlyos gyorsvonat... Mondjátok meg, ki sír, sikolt — öngyilkos, örült anya volt...'. Állok a síkon egyedül, a jüben, cin-cin, tücsök hegedül. Eloszlott rég a füst, korom, s nézem, távolban, se közel, se jalu, se torony, csak négy mord égi táj ölel. 1957, június nyáréji pillanat A traktorok mozdulatlan a szín alatt pihennek, s az útra bámul vak jényszórójuk. Csend van, közöttük csak a benzinszagú szél motoz, mintha mezítláb vagy könnyű papucsban járna. Alszik a falu, ember, barom egyaránt elaludt, a csősz is szundít: minden ottmaradt őrizetlen a nyári éjszakában — s az úton túl hirtelen megérett a hosszúszárú rozs. 1958 ballada a tükörről Ma reggel, ma reggel tükrömbe néztem, a tükör, anyám, olyan akár az ég, beláthatatlan, párás messzeség, mély vizű, hináros tó, mély vizű, hináros tó, a tükör — a tükör az én szemem. Mi történt velem, anyám . .. ? Inog a tükör, szédülök ...! Abban a szobában tükör se volt, csak fehér ágy és ablak volt — egy asztalon hallgatag, csillogó műszerek. Feküdtem és rámzuhantak hirtelen a falak, négy fehér fal s a mennyezet. Elaltattak... a tükör eltörött, hová lett, anyám, az én tiszta, kék szemem A tükör, anyám, leesett, eltörött, hét évig várok majd, míg jön valaki és megszeret...
