Irodalmi Szemle, 1963
1963/3 - Petrik József: Két iskola
két iskola Ez a vén ház a régi iskola, kopott, fakó — most hozzámenekültem e vallomással, hogy falai közt új erőt gyűjtsék, most már férfifejjel mint egykor is, életem reggelén. Hol a zengő szó embereket bárdolt, a vén falak közt síri mély a csend, elhallgatott örökre Olga néni, elment, s a helye üresen maradt. Magányos asszony — most értem, mily nagy volt, az űr rajzolja, melyet itt hagyott, napcserzett markok írása idézi, őszült fejekben az egyszeregy rendje, kész csodát művelt, kiűzte a névjegy három keresztes alázó divatját, hogyis bírt ennyit egy törékeny asszony! — Szerény kertész volt — a terményt szolgálta s módján bánt véle — ennyi az egész, méltó magvat szórt a frissen vájt földbe, anyai igét, ősi zamatot mesékből ismert, de életbe illőt, anyatejből vált gagyogás testvérét, köznapi, fényes, oktató varázsszót, amely a lelkek ezüst homokjába belerajzolta a kerek világot; s íme, a vásott libapásztorok, cseresznyelopók és békahóhérok kapókövezve leltek örömöt, s „megy a kosárral“ űzték az időt, hanyattfeküdve az illatos réten nemes tettekről szőttek álmokat. Az ő hangja az ifjú értelemhez anyaszó vájta medreken hullámzott, ismert fogalmat művelt, hímezett, bearanyozta a falusi napok kilátástalan, tompa szürkeségét, és színt nevelt az egyszerű szívekben ... — Ugye, igaz, kiszolgált vén falak, mély hallgatástok keserű igenlés, nektek nem fáj, de nekem kétszeresen; — a régi módi ablakok mögül szűkölve nézem a megnyúlt falut, a házsorok már kinőtték az utcát, mint kabátját a serdülő kamasz. Az új házakban több a hely s a fény, jaj csak a szívek lettek üresebbek. Felettük trónol emeletesen s kevélyen csillog az új iskola. — Mondd, mit kovácsolsz, fényes palota, a kerekarcú sarjadékból, melynek szülőket Olga néni faragott? Emlékezés, Szabó Gyula rajza Petrik József
