Irodalmi Szemle, 1963

1963/2 - FIGYELŐ - Fónod Zoltán: Monoszlóy M. Dezső: Két lányom van - Egri Viktor: Szlovák regény az ellenállásról

tér szülőföldjére, a Kysuca vidékére, ahol illegális pártmunkába fog. Az eredmény: ifjú fejjel, húszéves korában megismeri a börtön keserveit; kiszabadulása után a „plébános köztársaságának“ katonája lesz és negyven- kettő telén köztüzérként a szovjet földön harcoló szlovák hadosztállyal a Kaukázusba kerül. A szenvedő szegény nép öléből jött fiatalembert lázító magatartása miatt katonaévei alatt is börtönbe vetik. A háború utolsó hónapjait a hegyekben tölti Felsőnyitrán, s mint a Felkelés harcosa érik emberré és íróvá.

„Ahogy a Felkelés a szlovák nép életében sorsforduló megújhodást jelentett, úgy jelenti az irodalmi élet új szakaszát, egy teljesen új korszaknak a beköszöntését. Jašikot is, mint a mai szlovák irodalom kimagasló alakjainak legtöbbjét, a Felkelést megelőző évek és maga a Felkelés formálja és vezeti a helyes útra, teszi a humánum elveivel harcba szálló kommunista íróvá" — írtam A Szent Erzsébet tér című regénye magyar kiadásának megjelenése idején.

1938 őszén Jašík azoknak a szlovák fiataloknak sorában állt, akik nem igenelték a nemzettagadást és az ún. Szlovák Állam idején, a háború és a Felkelés alatt börtönt és perze- kúciót elszenvedve szóval és tettel egyengették a jövő útját. Ezekből az időkből származó verseit nem ismerjük — szatirikus színezetű rövid életrajzi vallomás szerint „kilószámra“ írta és megsemmisítette őket. Harminchat esztendős, amikor első regénye (Na brehu priezračnej rieky — Az átlátszó vizű folyó partján) megjelenik; meglepő fel- készültséggel lép a szlovák irodalmi életbe és már kezdetben, indulásakor elnyeri az olvasók elismerését. A Szent Erzsébet tér, második könyve, már nagyobb írói felkészültségről és érettebb művészetről tesz tanúságot; emberies hangja is elmélyül, sokrétűbbé, tá- gabb világot átfogóbbá válik.

Fájdalmas tény, hogy harmadik munkáját, a trilógiának tervezett A holtak nem énekelnek című regényét korai halála miatt nem fejezhette be. A töredék, az elkészült és megjelentetett másfél kötet arra vall, hogy Jašík világirodalmi rangú alkotással gazdagíthatta volna a szlovák szépprózát. De még így is, töredékében is páratlanul nagyvonalú alkotásról beszélhetünk, amelynek nem egy fejezete filozófikus mélységével és jellemábrázoló erejével az új szlovák széppróza csúcsát jelenti.

Mint minden félbemaradt mű, Jašík regénytöredéke is szinte megválaszolhatatlan kérdések elé állítja a kritikust. Vajon elmarasztalhatja-e az írót olyan hibákért és fogyatékosságokért, melyeket a mű befejezése után bizonyára maga is észrevett és kijavított volna? Vajon a múlhatatlanul szükséges lektori beavatkozás mennyire volt hasznára vagy kárára a befejezetlen műnek? És meddig terjedhet a kegyelet, hogy a meghamisítás vádja ne érhesse a csonka kézirattal dolgozó szerkesztőlektort?

Az a benyomásom, hogy a lektor csonkítat- lanul tette nyomdaéretté a másfél kötetnek megfelelő ötszáz oldalt, nem kendőzte a szöveget, ahol erre alkalma nyílt volna, nem eszközölt erősebb húzásokat rajta és az eredmény: meghamisítatlanul kapjuk Jašikot, minden erényével, de hibájával is.

Befejezetlen trilógiájában Jašík megvilágítja azokat az eszményeket, amelyek a második világháború idején, annak súlyos földrengései közepette a szlovák nemzet legjobbjainak gondolatvilágát formálták. A közelmúlt történelmének mozgatóit kutatja és rámutat azokra a tényekre és erőkre, amelyek a szlovák nép nagy hányadát szembeállították a fasizmus világával és a nép tízezreit az ellenállás útjára vezették. Eszméltetni, láthatóvá lenni, a jót, az előrevivőt elválasztani a rossztól, a visszahúzótól — ez a regényíró eltökéltsége, ez szabja meg hősei súlyos megpróbáltatásokkal teli sorsát, irányítja tetteiket, ez szabja meg a regény izgalmas cselekményét, amelj a Felsőnyitra vidékén, a fronton, a Szovjetunióban, majd újra a hátországban, a Felkelés előestéjén játszódik le.

A regény első két fejezete nem elégít ki, fárasztja az olvasót. Jašík elbeszélő hangja itt régies és terjengős; helyenként az az érzésünk, hogy noha bőven él a modern regényírás formáival, sűrűn alkalmazza a belső monológokat, mégis megrekedt a kukučini hagyományokban. Túlságosan sokat időz az „apák“ rajzánál, az öregeknél, az útkaparó Lukannál, a fűszerrel és pálinkával kereskedő Zembalnál, az Amerikában megtollasodott Pastuchánál, akik a mű további négyszázötven oldalán alig jutnak szerephez és kiesnek a regény keretéből. Akad itt olyan figura is, aki teljesen eltűnik a regény folyamán, mint Zembal börtönviselt, ügyefogyott gyüge fia. Nem kétséges, hogy Jašík bizonyos konzervatizmussal a nagyregény hagyományaihoz híven bocsátkozott a részletekbe, de ezekben a részletekben, a túlterhelt környezetrajzban nem fedezünk fel új vonásokat, a típusok túlontúl ismertek és így voltaképpen a teljességre való törekvés fosztotta meg Jašikot attól, hogy regénye expozíciója elevenen, formájában is maian, korszerűen hasson.

Ám amint a „fiúk“ életét érinti Jašík, egyszerre eltörlődik és kivész a régies íz, érdekesen izgalmassá válik a történet, modernné és maivá egész meseszövése és izgalmasan érdekessé válnak az alakok is sorra mind. A párbeszédek fényt és életet kapnak, mintha éles kardpengék villannának, mestervívó játszik és ingerkedik előttünk ellenfeleivel. És a játék egyre izgalmasabbá válik, hiszen tudjuk, hogy életről-halálról van sző.

A háborús események középpontjában egy hivatásos szlovák tiszt, Kl'ako hadnagy áll. Kl'ako azért választja a tiszti pályát, mert más hivatás nincs az ínyére, kényelmesen akar élni, nagyokat inni, szeretkezni és nem tűnődni a világ sorsán. Sekélyes életfelfogása