Irodalmi Szemle, 1963
1963/2 - LÁTÓHATÁR - Illyés Gyula: Bevezető egy Kodály-hangversenyhez, Fiatalok, Versek
révén, s mi már csak utólag regisztrálhatjuk a tényt, esetleg figyelmeztethetünk: költő számára sose volt hasznos, ha másik költőt utánzott, ha a ráhatás külsőségekben nyilvánult meg, szóhasználatban esetleg csak stílus-furcsaságokban. Ilyesmi jellegzetesen epigon magatartáshoz és epigon költészet kialakulásához vezet. Amit tanulni lehet tólük, az elsősorban emberi magatartás, intellektuális igényesség és elszántság: megbirkózni a proolémákkal; úgy vélem fiataljaink épp e tekintetben hajlandók tanulni a legtöbbet és ez így van rendjén. Bábi Tibor Bevezető egy Kodály hangversenyhez Föllendül azonnal a karmester-pálca s megzendül — nem a zenekar, hanem ami van körben temető: megzendül ami van (ó s fiatal!) síri mező, majtényi, mohácsi, muhi mező, apádért, anyádért, esendő hazádért, ami volt sírba és sárba vesző, ami volt hősvértől pirosult gyásztér, egri üszők és drégelyi várfok, onnan tör elő amit hallani vártok — e zenekari mélyből árad elő, de nem a jaj, rosszul vártátok, nem, nem, nem a jaj, hanem az erő, az erő, az a gyökérmélyü erő, az a múlt-táplálta erő, mely érted száll harcba, jövő: örökös élet. Ezt, ezt kereste ő, és ezt találta; kezében a pálca: vasvessző, mely a temetőt, veri, s marsalbot, ha szólnak ütegei; ezt, ezt rendezi ő, az elszánt, a konok, kinek a sírok üregei dobok, dobok, ezt hozza ő, búval, de hittel is tele, ezzel jön ő, a hangok s lelkek megváltó mestere. Karmester, nemcsak ezt a kart vezényled, jól tudod, hanem egy népet, a magyart, villanjon homlokod; akinek hangszekrénye lett vártörrilöc, temető s kézintésedre égre kelt a poklot szenvedő; ki jajból sajtoltad a dalt, búból az örömet, vereségből a diadalt —: családod, sereged, éneklő kórusod vagyunk s ki nem dalol, az is tudja már, szívós karnagyunk, mi helyes, mi hamis; mert egybeálltunk általad s az is, ki nem dalol, érzi a Lét, a Rend szabad összhangját valahol. Fiatalok, ti tisztességre-nevelők, fiatalok fiatalok, ti bátorságra-loválók, megszégyenítők, azzal, hogy megromlotok, bukástokkal bennünket is büntetők, hüség-konok szívüre szorítva a vénülőt, fiatalok, ti lesztek, ti az ok: emelt fővel halok. Illyés Gyula
