Irodalmi Szemle, 1963

1963/2 - LÁTÓHATÁR - Georgij Seleszt: Aranyrög

— Csak ne nagyon bízzék bennük — mondta az ezredes és ujjával Dusenovra bökött.

— Amikor szabadlábon voltál, mivel foglalkoztál?

— Egy hadiflottilla parancsnoka voltam.

A

z ezredes gyanakodva nézett Dusenovra. Ott állt előtte a tábortűztől megpörkölődött vattanadrágban, amelyből rőt vattacsomók fityegtek. Borostás arcát kiverte az ősz szakáll és ráncok barázdálták. Szeme olyan volt, mint az ősi ikonok Jézus Krisztusáé. Láttam, hogy keze remegett.

— Meg kellene borotválkoznia, ideje, hogy civilizált emberekké váljanak — mondta a parancsnok és rám bökött.

— Hát te ki vagy?

— GPU dandárparancsnok.

— No, nézzük csak, még mindig nem felejtették el! Megfelelő körülményeket kell teremteni az effajta jó melósoknak.

— Megfelelő körülményeket teremtettünk nekik! Részlegparancsnok, megteremtette a körülményeket?

— Igen, megteremtettem, ezredes elvtárs, tökéletesen megteremtettem! — vakkantotta a részlegparancsnok.

És jó illatot hagyva maguk után, továbbmentek. Fát dobtunk a tűzre, az vidáman fellobogott. Leültünk és rágyújtottunk. Némán ültünk, mint gubbasztó piszkos óriás madarak.

Gendel félig elszívta a cigarettáját, aztán, mintha csak önmagának mondaná, megszólalt:

— Hát igen, sárarany!

Golubev felkelt, megnézte, merre tűnt el az ezredes, és elgondolkozva csó- válgatta fejét.

— Amikor itt álltak mellettünk, egész idő alatt csak szaglásztam. Hat bizony tömjénszaguk volt. Isten bizony, tömjénszaguk volt.

Dusenov mintegy álomból ocsúdott fel:

— Igazad van, Golubev, tömjénszaguk volt. . .

Fájrontig nem dolgoztunk.

Sárközi Gyula fordítása