Irodalmi Szemle, 1963

1963/2 - ORSZÁGJÁRÁS - Roman Kaliský: A táblázat legalján

A táblázatot az 1960. évi adatok alapján állították össze. Természetesen még egy táblázat tartoznék hozzá, amely a csecse­mőhalandóság számát tünteti fel. Kiderül­ne, hogy azok az országok, amelyek nép- szaporulatukat tekintve az élen állnak, a csecsemőhalandóság táblázatán is legelőre kerültek. A Dél-Afrikai Unió színes lakos­ságának csecsemőhalandósága 127,2 ezrelék, Algériáé 95, Mexikóé 75,1 ezrelék, stb. Ügy látszik tehát, mintha a természet az emberi társadalomban ösztönösen kiegyen­lítené az elégtelen egészségügyi gondos­kodás, alacsony színvonal okozta veszte­ségeket. A csecsemőhalandósági táblázatban köztársaságunk szintén az utolsó helyek egyikére kerülne, ezt mindnyájan jól tud­juk, világszerte tudják rólunk s tudják azt is, hogy ez az eredmény azoknak a messzemenő egészségügyi és szociális in­tézkedéseknek köszönhető, amelyeket ná­lunk az állam hajtott végre a második világháború óta. De számunkra az legyen a mérvadó, hogy olyan fejlett, és egy­mással teljesen ellentétes rendszerű álla­mok, mint az USA és a Szovjetunió, a születések nagy száma mellett a csecsemő- halandóság alacsony arányszámával is ki­tűnnek. Nem lehet közömbös számunkra, hogy a fenti táblázatban Franciaország 11 hellyel előzött meg bennünket. Franciaország, Franciaország ... igen, jól emlékszünk. A második világháború előtt a földrajzi tankönyvekben, a lapokban egyre-másra olvashattuk: Franciaország­ban kevesebb ember születik, mint ahány meghal. Az ország lakosságának száma csökken. Éz igaz volt. A statisztikai igaz­ság jóvoltából főleg a sokgyerekes szlová­kokban elég könnyen meg gyökeredzett az elképzelés,* hogy az egykor dicső francia nemzet immár kiélte magát, magtalan, meddő lett, degenerálódik. A soha nem látott Montmartre-t készek voltunk azo­nosítani Párizzsal, Párizst meg Francia- országgal, bár sohasem jártunk ott. Ma pedig Franciaországban, még hozzá nemcsak a munkáscsaládokban, hanem a polgári értlemiségiek körében is nem divat, de bizonyos életszemlélet, bizonyos egész­séges népmozgalom kifejezője a két-három gyerek. Ugyan már, mondhatná valaki, hisz a franciák népszaporulat terén csak har­madfél ezrelékkel vannak előttünk. De ez a harmadfél ezrelék 13 820 0Ô0 ember ese­tében (ennyi lakosa van köztársaságunk­nak) évente 34 500 gyermekkel többet je­lent. Franciaország pedig háromszorta né­pesebb hazánknál! S ami a legfontosabb, Franciaországban az utóbbi években rend­szeresen emelkedik a születések száma, nálunk pedig csökken. A népszaporulat görbéje Csehszlovákiában a háború után rendkívül magasra emelkedett, 1947-ben érte el tetőpontját 24 ezrelékkel. A követ­kező tíz esztendő folyamán megmaradt 20 ezrelék körül, 1957 óta a népszaporulat görbéje veszedelmesen lefelé lejt. Ez nem véletlen. 1957-ben hagyták jóvá a terhesség megszakításáról szóló törvényt. Előzőleg és később is sokat vitatkoztak róla. Természetesen leginkább a nyilvános­ság kizárásával. Mindazok, akik a nőről, anyáról, családról maradi nézeteket vallot­tak, az erkölcsök meglazulásának, a családi kötelékek meggyöngülésének veszélyéről, a nemzet egészséges jövőjének válságáról, „isteni“ és természeti törvények elleni vétségről beszéltek, amely nem maradhat büntetlenül. Másfelől az olyan nők, akik nem állnak messze gondolkozásukban a néhai sufragettektől, az említett törvény­ben nagyszerű, minden ízében modern dol­got láttak, amely teljessé teszi a nők fel­szabadítását. Pedig csak a társadalmi szükségszerűség­ről volt szó, arról, hogy ne húnyjunk szemet a tények felett, amelyek nyílt és éles ellentétben álltak nem csupán az „isteni“, hanem az emberi törvényekkel is. Az állapotos nők, ha nem akarták meg­szülni gyereküket, a törvényeket semmibe véve fordultak orvosokhoz, kuruzslókhoz, mindenféle angyalcsináló nénikékhez, adós­ságokba verték magukat, hogy megfizet­hessék a „megszabadító“ műtét árát, amely nem egyszer nem megszabadulást jelentett, hanem a nők megnyomorítását, testük megcsonkítását. Sokan életükkel fizettek az efféle „segítségért“. A törvény biztosította a jövendő anyák büntetlenségét, s a bíróság szigorú íté­leteket hoztak a tiltott magzatelhajtások végrehajtói ellen; ám a magzatelhajtások száma egyre nőtt, túlnyomó részüket soha­sem leplezték le. Nem minden műtétet vé­geztek pénzért, ez is a múlt esztendők tragédiáinak egyik jellemző vonása. Tudo­másomra jutott egy asszony története, aki mint ápolónő dolgozott egy szülőotthon­ban. Felkereste barátnője, rimánkodott, könyörgött, elmondta, hogy három gyereke van már, a férje iszákos, el akar válni tőle, s most állapotos a negyedik gyerekkel, nem akarja megszülni, nem szülheti meg. Az

Next

/
Oldalképek
Tartalom