Irodalmi Szemle, 1963

1963/2 - ORSZÁGJÁRÁS - Roman Kaliský: A táblázat legalján

A táblázatot az 1960. évi adatok alapján állították össze. Természetesen még egy táblázat tartoznék hozzá, amely a csecsemőhalandóság számát tünteti fel. Kiderülne, hogy azok az országok, amelyek nép- szaporulatukat tekintve az élen állnak, a csecsemőhalandóság táblázatán is legelőre kerültek. A Dél-Afrikai Unió színes lakosságának csecsemőhalandósága 127,2 ezrelék, Algériáé 95, Mexikóé 75,1 ezrelék, stb. Ügy látszik tehát, mintha a természet az emberi társadalomban ösztönösen kiegyenlítené az elégtelen egészségügyi gondoskodás, alacsony színvonal okozta veszteségeket. A csecsemőhalandósági táblázatban köztársaságunk szintén az utolsó helyek egyikére kerülne, ezt mindnyájan jól tudjuk, világszerte tudják rólunk s tudják azt is, hogy ez az eredmény azoknak a messzemenő egészségügyi és szociális intézkedéseknek köszönhető, amelyeket nálunk az állam hajtott végre a második világháború óta. De számunkra az legyen a mérvadó, hogy olyan fejlett, és egymással teljesen ellentétes rendszerű államok, mint az USA és a Szovjetunió, a születések nagy száma mellett a csecsemő- halandóság alacsony arányszámával is kitűnnek. Nem lehet közömbös számunkra, hogy a fenti táblázatban Franciaország 11 hellyel előzött meg bennünket.

Franciaország, Franciaország ... igen, jól emlékszünk. A második világháború előtt a földrajzi tankönyvekben, a lapokban egyre-másra olvashattuk: Franciaországban kevesebb ember születik, mint ahány meghal. Az ország lakosságának száma csökken. Éz igaz volt. A statisztikai igazság jóvoltából főleg a sokgyerekes szlovákokban elég könnyen meg gyökeredzett az elképzelés,* hogy az egykor dicső francia nemzet immár kiélte magát, magtalan, meddő lett, degenerálódik. A soha nem látott Montmartre-t készek voltunk azonosítani Párizzsal, Párizst meg Francia- országgal, bár sohasem jártunk ott.

Ma pedig Franciaországban, még hozzá nemcsak a munkáscsaládokban, hanem a polgári értlemiségiek körében is nem divat, de bizonyos életszemlélet, bizonyos egészséges népmozgalom kifejezője a két-három gyerek.

Ugyan már, mondhatná valaki, hisz a franciák népszaporulat terén csak harmadfél ezrelékkel vannak előttünk. De ez a harmadfél ezrelék 13 820 0Ô0 ember esetében (ennyi lakosa van köztársaságunknak) évente 34 500 gyermekkel többet jelent. Franciaország pedig háromszorta népesebb hazánknál! S ami a legfontosabb, Franciaországban az utóbbi években rendszeresen emelkedik a születések száma, nálunk pedig csökken. A népszaporulat görbéje Csehszlovákiában a háború után rendkívül magasra emelkedett, 1947-ben érte el tetőpontját 24 ezrelékkel. A következő tíz esztendő folyamán megmaradt 20 ezrelék körül, 1957 óta a népszaporulat görbéje veszedelmesen lefelé lejt.

Ez nem véletlen. 1957-ben hagyták jóvá a terhesség megszakításáról szóló törvényt. Előzőleg és később is sokat vitatkoztak róla. Természetesen leginkább a nyilvánosság kizárásával. Mindazok, akik a nőről, anyáról, családról maradi nézeteket vallottak, az erkölcsök meglazulásának, a családi kötelékek meggyöngülésének veszélyéről, a nemzet egészséges jövőjének válságáról, „isteni“ és természeti törvények elleni vétségről beszéltek, amely nem maradhat büntetlenül. Másfelől az olyan nők, akik nem állnak messze gondolkozásukban a néhai sufragettektől, az említett törvényben nagyszerű, minden ízében modern dolgot láttak, amely teljessé teszi a nők felszabadítását.

Pedig csak a társadalmi szükségszerűségről volt szó, arról, hogy ne húnyjunk szemet a tények felett, amelyek nyílt és éles ellentétben álltak nem csupán az „isteni“, hanem az emberi törvényekkel is.

Az állapotos nők, ha nem akarták megszülni gyereküket, a törvényeket semmibe véve fordultak orvosokhoz, kuruzslókhoz, mindenféle angyalcsináló nénikékhez, adósságokba verték magukat, hogy megfizethessék a „megszabadító“ műtét árát, amely nem egyszer nem megszabadulást jelentett, hanem a nők megnyomorítását, testük megcsonkítását. Sokan életükkel fizettek az efféle „segítségért“.

A törvény biztosította a jövendő anyák büntetlenségét, s a bíróság szigorú ítéleteket hoztak a tiltott magzatelhajtások végrehajtói ellen; ám a magzatelhajtások száma egyre nőtt, túlnyomó részüket sohasem leplezték le. Nem minden műtétet végeztek pénzért, ez is a múlt esztendők tragédiáinak egyik jellemző vonása. Tudomásomra jutott egy asszony története, aki mint ápolónő dolgozott egy szülőotthonban. Felkereste barátnője, rimánkodott, könyörgött, elmondta, hogy három gyereke van már, a férje iszákos, el akar válni tőle, s most állapotos a negyedik gyerekkel, nem akarja megszülni, nem szülheti meg. Az