Irodalmi Szemle, 1963
1963/1 - A Magyar Területi Színház 10 éves
rosszakat is láttunk és jó darabok mellett feleslegeset is színrehoztak. Mi ennek az egyenetlenségnek az oka? — Elsősorban az, hogy a színháznak nincs kialakult stílusa sem játékban, sem rendezésben. De baj volt az is, hogy az elmúlt tíz évben az egyik dramaturgunk ezt tartotta jónak, a másik épp az ellenkezőjét. A visszásságok másik oka a rendező. Ha lett volna egy állandó rendező, aki mondjuk öt éven át határozott irányt követett volna, ma nem kellene hullámzásról beszélnünk. Sajnos, rendszerint a pillanatnyi körülmények szabták meg a dramaturgiai tervet is, és ezen egyelőre nem tudunk segíteni. — Ez azt jelenti, hogy sok a színházban az átutazó ember? — Nagyon sok. Egyedül Lendvai Ferenc ittléte és munkája jelentett határozott törekvést és egységes stílust. Kiváló egyéniség volt, nagyszerű színészpedagógus, akitől sokat tanulhattunk. — Lehetővé teszik-e a színház körülményei és feltételei, hogy egy erős színész-egyéniség kialakuljon? — Ehhez a feltételek csak rés2ben vannak meg. Elsősorban valóban erős egyéniségre volna szükségünk, aki mellett mi is tanulhatnánk és erősödhetnénk. Ezt egyelőre csak a saját belső házi lehetőségeink felhasználásával és magánszorgalomból forszírozhatjuk. Hogy itt a színházban értékes rendező vagy más szakember nevelődhessen, ahhoz más atmoszféra kell. Teremtő, alkotó atmoszféra. LELKES MAGDA: — Hivatását tekintve színész, „civilben“ népbíró. Mi nyújt nagyobb élményt, a színház vagy a tárgyalóterem? — Természetesen a színpad. Tizenharmadik éve vagyok színész és csak egy éve népbíró. Még nem tudtam beleélni magam a bíráskodásba. Ha a tárgyalóteremben ülök, néha bizonyos bírósági esetekben csak a komikumot látom. Sokszor elképzelem magamnak, hogy egyes ügyekből, az ügyész vádjaiból, az egymástól váló házastársak feleleteiből milyen jó darabot lehetne írni. Sokszor gondolom, ha egy-egy válóper lefolyását a színpadon játszanánk el, sok mindenki másképp gondolkodna. — Hol mutatja őszinte emberi arcát? — Furcsa kérdés. Ha játszom a színpadon, nem alakítok, hanem élem a szerepeidet. A bíróságon pedig még nem tudtam beleélni magam. Azt is tanulni kell. — Mi volt az elmúlt tíz év legnagyobb színpadi élménye? — Számomra a legnagyobb élmény a Tűzkeresztség volt, Sohár Lidit alakítottam benne. Szeretnék még egyszer Sohár Lidihez hasonló szerepet kapni. BUGÄR BÉLA: — Hogyan ítéli meg a színház jelenlegi helyzetét és a színházban folyó munkát? Jelenet Siposs Jenő mesejátékából. — Véleményem szerint a színház munkája nem javult és semmivel sem jobb, mint nyolc vagy kilenc évvel ezelőtt volt. Állandóan külső erőkkel dolgozunk, ami nagyon megnehezíti az együttes munkáját. Ezek a külső erők gyakran olyan feltételeket szabnak, amelyek felborítják munkatervünket, a próbákon és a technikai kivitelezésnél eltorlódásokat okozunk. — Hogyan lehet ezen a helyzeten változtatni? — Igazgatóra van szükség. — Mi volt a legnagyobb élménye? — A színházban töltött éveim legszebb élménye az Irkutszki történet. Arbuzov darabja egyaránt érdekli a színészt és a nézőt. Már több mint ötvenszer játszottuk és még ma is úgy érzem magam, mint a bemutató előadás után. Nem esett a darab, az alakítások nem vesztettek erejükből. SIPOSS JENŐ: — Játsszék a színház operetteket vagy sem? — A kérdés szerintem nem így áll, hogy igen, vagy nem. Nem játszhat, ha nincsenek hozzá az előfeltételek. Természetesen szükséges, hogy a zenés műfajokat is ápolja a színház. Az a véleményem, hogy olyan zenés darabokat kellene játszanunk, amelyekkel kis zenekarunkkal és szerény lehetőségeinkkel sikeresen megbirkózhatunk. Konkréten az Érdek- házasságra gondolok. Ezen az úton kellene tovább haladnunk.
