Irodalmi Szemle, 1963
1963/2 - Fábry Zoltán: Európa elrablása
Európa elrablása 18. Az altonai foglyok Az egzisztencializmus — közérthető fogalmazásban — a létfélelem filozófiája és világnézete. Fritz Heinemann, aki öntanúsága szerint (Neue Rundschau, 1949, 105) 1929-ben először használta az „egzisztenciális filozófia“ kifejezést, ez irányzatban a nyugat-európai bölcsészet adekvát formáját látja „az európai összeomlás korszakában“, amikor Paul Valéry joggal mondhatta: „V Europe est finie“. Az Európa-vég bomlást, hanyatlást, társadalmi anarchiát, világháborúkat jelent: a tőkés társadalom occidentális létszituációját, mely a krízis állapotában — kisajátítón és önkényesen — Európával azonosítja önmagát. Oswald Spengler az „Untergang des Abend- landes" 1923-as kiadásának előszavában mindent e bomlás pontjába sűrít: „Aki nem fogja fel, hogy e kimenetelen nem lehet változtatni, hogy ezt a sorsot szeretni kell, különben kétségbe kellene esni a jövöt, az életet illetően... az sose fog történelmet megérteni, történelmet átélni, történelmet teremteni.“ Csak ma, négy évtized távlatából, a német imperializmus második világháborúja után, az atombomba perspektívájából és az egzisztenciális filozófia német változatának ismeretében érthetjük meg valójában, hogy miről is van itt szó. Az egzisztencializmus német változata a létfélelem gyakorlati konzekvenciája és aktiviz- musa: háború! Ez az egzisztencializmus háborút igazolt jóelőre, háborúból jött és háborúba vezet. A létfélelem praktikuma tudatos játék a tűzzel: világhatalom vagy világkatasztrófa. Az egzisztencializmus itt már nem bölcseleti irány, de szociológiai tényező, reális társadalmi jelenség: bomlástermék. Méreg, mely nem gyógyít, de öl. Az egzisztencializmus, mint bomlástermék: bacillustenyészet, betegség, mely a német imperializmus Európa- egészségesítő mániájából önmagától adődik. Nietsche még a háborúban látta meg az egészség jelképét és valóságát: „Az a filozófia, mely többre tartja a békét a háborúnál — betegség.“ Ma a háború a bomlás egés?e, a katasztrófa totalitása. Aki igenli: betegséget fertőz tovább. A kultúra mai fokán a háború maga a Thomas Mann-i megengedhetetlenség és így a legteljesebb amoralitás. A hitleri „rettegés szomja“ és a német egzisztencializmus — két főalakjában, Hei- deggerben és Jaspers-ben — egymást tükrözik. Ahol a félelmet a rettegés szomjává sikerült felnagyítani, ott háború van. A létfélelem, mint a háború igenlő gyakorlata, nem más, mint a létfélelemnek háborúvá való azonosítása: háborúvá való akkumulálása, felnagyítása, vadítása. A félelemkomplekszum jelenlétét, jelentőségét mi sem igazolja jobban, mint a német militarizmus és a német egzisztencializmus egymásrautaltsága, egymástvon- zása. A létfélelem filozófiája, szociológiai szerepe döntő bizonyíték a félelem-komplekszum német perében. A német egzisztencializmus — mint a német imperializmus filozófiája — nemcsak a végstádium dokumentálőja, de ennél több és veszélyesebb: aktivizálója, sugallója, haszonlesője és — élvezője. E filozófia dán őse, Sörén Kierkegaard a félelem (pontosabban: a rettegés) fogalmát így magyarázza: „Aki a félelem következtében válik bűnössé, az tulajdonképpen ártatlan: nem ő maga volt az, ami elragadta, de a félelem, tehát egy idegen hatalom, melyet nem szeretett, melytől inkább ijedezett; és mégis bűnös, mert elmerült a félelemben, melyet mégis csak megszeretett, mialatt rettegett tőle.“ (Begriff dér Angst. Jena 37.) Ez a felmentvény: elmarasztalás. Kierkegaard paradoxonjai erkölcsileg mindig feloldhatatlanok, de van egy sík, ahol igazolón szentesítik az emberiség barbarizmusát: a tőkés társadalmi bomlás aktív mérgét — az imperializmust. Hitler, mint a „rettegés szom- jának“ kodifikálója, csak végszövegezője és praktizálója volt a félelem-filozófia eredendő megfogalmazásának. A Kierkegaard-Napló egyik 1841-es bejegyzése így szól: „A rettegés nem más, mint vonzódás azon irányba, melytől rettegünk... A rettegés idegen hatalom, mely az egyént megragadja és melytől mégsem tud elszakadni, mert nem is akarja, mert fél; és amitől rettegünk, azt mégis kívánjuk. A rettegés ájulttá teszi az egyént, és a bűn mindig ájultságban történik; ezt\ úgy látszik a beszámilhatatlanság okozza, de ez a hiány a tulajdonképpeni igézet.“ A fasizmus: a háború eksztázisa. Gyilkos igézet: a rettegés és a rettegtetés szomja, a hatalmi vágy katasztrófatudata: katasztrófanihilizmus! A katasztrófa és a nihilizmus egyazonosságát már Kierkegaard is meglátta (Művei. Jena. V. 93): „Ha közelebbről kérdezzük, hogy mi a rettegés tárgya, akkor csak egyféleképpen válaszolhatunk: a semmi. A rettegés és a semmi állandó egymásrautaltságban vannak." Egy más helyen (V. 36): „De mi a hatása a semminek? Rettegést szül.“ Martin
