Irodalmi Szemle, 1963
1963/2 - Gál Sándor: Vers
Gál Sándor vergődések ideje Ma olyan súlyosak a felhők. Ma olyan sötétek az erdők, Ma... — A hajnal mikor ér utol engem?... 1 A forrás vizét ércpohárba öntöm, s rátok köszöntőm tisztaságra vágyók. Most poharat cserélek. Érc helyett kristály pohárból iszom. A csobogás lesz a ritmusom, s a hegyek visszhangja visszaadja a hívó rímek elveszett párját. $ igy olyan a vers mint a, két kezem: simogat, szorít, vagy üt ha kell, férfiként indul, dolgozik, szeret, birtokba veszi a kék-szirmú eget, füvek hegyére rászáll titokban, s elvegyül forró, fojtott kacajokban... Ha ón serlegből iszom? A bor nehéz, mellemre ül, agyamra ül, szívemre ül, kövekhez ütődik a lábam, rám zuhan a házak árnya, jégeső ver, egyedül ázom, fa alatt alszom, mert nincs lakásom, görcsök, iszonyok égnek bennem, és a szemek, a szemek sem látnak, valakik messziről rám kiabálnak, rám a merev, földre-esettre... 2 Lámpafényben szúnyogok döngenek, kormozódik az istenek szeme, raktárak mélyén szunnyad a bomba, és a szavaknak nincsen ereje. És talán én sem vagyok más csak hamu, vagy árnyék kiégett falon, utcára bukott szörnyű látomás, törött tányér kopott asztalon... Itt, amott, bárhol a földön. 3 « Én úgy élek, mint a hegyek, de lehet, hogy úgy, mint a folyók. Az idő lassan elbiceg velem, az idővel együtt növök, vagy fogyok. Hajóhoz is hasonlíthatnám magam, de inkább legyek szél a vitorlákban, erős szél, mely jó partok felé röpít hajót, utast, felhőt. 4 Még a bombákról és egyéb emberi játékokról kell elmondanom, hogy minden ami a miénk csak látszat, ha elmegyünk szép nyugalom marad utánunk, s véle egy őrült isten játszhat. A csendet ismerem, a temetőben lakik árnyas ciprusok alatt. A bombák, lövegek eltemetnek mindent; s a sírásókat is szétszakítja a robbanás! * (Ez így van, tudom. A huszadik század dobott a világra, kő lehettem, mert reccsent ablaka, de csak én hittem ezt, a valóság bombák robbanásától omlott, üszkösödött.) Füst-szagú világban járok, gyárkémények kormozzák az eget. Rozsdásodnak vasba-szorult álmok, Én meg álmodni se merek. Deszkakoporsót vittem a minap, krisztusarcú pap dalolt előttem, és a halott árva fiainak szemében kiapadt a tiszta forrás. Én nem félek a haláltól, mert az élettől se félek! Csak néha rámszakadnak fájó vergődések, mert látok, mert járok, mert érzek.
