Irodalmi Szemle, 1962

1962/6 - Duba Gyula: Csillagtalan égen struccmadár

vízcsap. Odaugrott, be akart nyitni, de az ajtó nem engedett.

— Zsuzsi, ott vagy?

— Igen. Mosakszom.

A férfi megvárta őt az ajtó előtt. Fogta a kilincset és a keze reszketett.

— Miért mosakodtál... mi jutott az eszedbe ?

Az asszony felcsavart hajjal, a hideg víztől piros arccal jött ki a fürdőszobából. Kádár Zoltán nem is próbált hozzáérni, megfogni a kezét, két karja tehetetlenül lógott az oldalán, ahogy szembeállt az asszonnyal, akit szeretett.

— Nem tudok elaludni... Nem mondta meg, hogy fel akart öltözni... Olvasni akarok és csak feküdni, éberen és mozdulatlanul. Pihenni. Tegnap óta valahogy nagyon elfáradtam.

A férfi nem szólt, visszafeküdt az ágyába. A nő valóban olvasni kezdett, a férfi meg a lélegzetét is visszafojtotta, hogy ne zavarja.

— Talán mégis jobb lenne, ha eloltanád a lámpát és megpróbálnál elaludni — mondta nagysokára.

Odakünn szürkült, a hajnal belopakodott az ablakon, de a lámpafénnyel nem bírt megbirkózni. A nő letette a könyvet és eloltotta a lámpát. Most látszott, hogy nem is hajnal az még odakünn, csak az előjele.

— Én már azt hittem, elhagytál... — mondta hálásan és felszabadultan a férfi;

Nem felelt. Gonosz, embertelen embert könnyű lehet elhagyni, gondolta, egy beteget már nehezebb. És aki szeret, annak mindenképpen nehéz a búcsúzás...

Mozdulatlanul nézte a sötétet. A meny- nyezet irdatlan messzeségbe szállt előle, mintha a mennyboltozat lenne a szoba mennyezete, sötét és csillagtalan, és mintha az egyik sarkában apró ponttá zsugorodva ott lenne a struccmadár.

J. Vlach felvétele