Irodalmi Szemle, 1962
1962/5 - DISPUTA - Konrád József: A modern színjátszás problémái
gátolva a modern színjátszás is. Mert a modern igény nem az érzések elpusztítását jelenti, nem is értelmetlen díszleteket, sem pedig csupán értelemre ható színjátszást, hanem legelsősorban színészt, aki ha nem is géniusz, de professzionátus birtokosa mestersége minden fortélyának, értelmi és fizikai eszközeinek. Most pedig irodalmi példával szeretnék élni, mint ahogyan ellentmondó volna a mai parasztot Móricz Zsigmond módján ábrázolni, épp olyan értelmetlen és kiábrándító bizonyos nációk vagy típusok figuráit olyan elcsépelt sab- lőnokkal felruházni, melyek a naív köztudatban mint sémák vertek gyökeret. A francia csak piperkőc, az angol csak flegma, a spanyol csak őrült, a kínai csak titokzatos, a gróf csak degenerált, a paraszt csak nehézkes és csizmás. E megállapítások az első hallásra túlhaladottnak tűnnek, de valljuk be őszintén, csakugyan túlhaladták-e elképzeléseink ezt vagy azt a figurát, mentesek-e már a sematizmus minden sallangjától? Ezek a problémák egytől egyig roppant közelről érintik a modern színjátszás kialakulását. A színház helyzetével foglalkozó kritikák, csaknem egytől-egyig az unalomig ugyanazt a nótát fújják: vezető művészi személyiség, az váltaná meg a színházat, az teremtene stílust, az alakítana profilt, az csinálna egyéniségének szuggesztív erejével olyan színházat, amire a kritika és a közönség egyaránt mondhatná, ez igen, ezt vártuk. Ha jól körültekintünk, azon nyomban kitűnik, hogy a kívánság egy kicsit szerénytelen, mert ilyen megváltó Szlovákiában csak egy van, s az Budský elvtárs a Bratislavai Nemzeti Színház főrendezője. Igaz, hogy még nem ajánlottuk fel neki a rendezői állást, de talán meg kellene próbálni. A Hétben megjelent Kapunyitás című cikk szövege mélyén is érezhető, mintha a szerző kapható lenne erre a tisztségre, ám unalomba fulladt stúdiónkban szerzett babérai alapján ne csodálkozzék, ha kissé kételkedve tekintünk rá. Megállapítottuk, hogy mindennek a zseniális művészi vezető hiánya az oka, mert a legeslegkönnyebb volt diagnózist csinálnunk és ezzel az objektív nehézséggel okolni mindent. Nos, mi a véleményetek? Ha az isteni tehetséggel és egyéb erényekkel megáldott művészi vezető energiája arra pocsékolódna, hogy a sok nazális hang ellen, a merev nyakak, lábak, és kezek ellen, az affektált magánhangzók, hadaró beszéd, valamennyiünk tájszólása (tisztelet a kivételnek), nehézkes mozgása, tech- nikátlan légzése, stílusérzéketlensége és fantázia szegénysége ellen folytasson próbáról- próbára harcot, vajon futná-e az erejéből, hogy rendezzen is? El kell ismernünk, hogy csupa olyan hibáról van szó, melyet sajátos helyzetünkben magunknak kell eltávolítanunk és jelentős elfoglaltságunkat tekintve, ha áldozat árán is, de el kell távolítani. Utoljára megkísérlem összegezni azokat a gondolataimat, amelyek a modern színjátszás körüli beszélgetések, olvasgatások nyomán születtek bennem. Mi kell a modern színházhoz? Elsősorban modern darab. Másodszor: modernül, tehát mindenféle polgári, nemzeti és egyéb előítéletektől mentesen gondolkodó, egy ízlés-közösségben és a közös cél érdekében tömörülő, technikailag jól képzett együttes, beleértve a színpad-technika valamennyi szektorát, továbbá az igazgatót, a rendezőt, tervezőt és dramaturgot. Ahol ez az egység sántít, ahol az említett alapvető feltételek nincsenek adva, ott modernül játszó ensemblét nem lehet elképzelni. Harmadszor: kell jól berendezett színpad. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy minden erőlködésünk ellenére is a kinti előadások javarészt csak árnyai az otthoniaknak, még pedig a rossz színpadok miatt. Ez a jelenség igazolja azt a központi törekvést, hogy a jövőben inkább a kvalitás lépjen a kvantum helyébe. Ez magyarul annyit jelent, hogy kerüljük a rossz színpadokat és inkább a nézőt hozzuk be oda, ahol a színpad nagyobb és technikailag jobban van felszerelve. 528
