Irodalmi Szemle, 1962

1962/1 - Komlósi Lajos: Cigaretta

— Hogy tűri meg magát odahaza a felesége, Gyepes kolléga, ezzel a rettenetes szivarral? — fordult szomszédjához, aki hatalmas füstcsomókat eregetett mellette.

— Kiteszi a szűrét — kontrázott mosolyogva Földessy, a rajztanár. Láttam a múltkör is, amint kint jár-kel az udvaron, és vacog a foga. — Erre mindnyájan nevetni kezdtek.

— Akkor lassan abba kell hagyni a szivarozást, mert megjött a tél.

Vereckei bosszúsan ült le asztalához. Szívesen rágyújtott volna ő is, de a

gyerek még mindig nem hozta meg a cigarettát.

Nyílt az ajtó, és Béres István, biológia-kémia szakos jött be.

— Ez aztán igen, aki úr, az a pokolban is úr — évődött vele Földessy. Kilenc órakor urasan járunk munkába. Reggel lyukas óra, délelőtt két lyukas óra, sokért nem adnám, ha biológus lehetnék.

— Ha én meg házikókat rajzoltatnék a diákjaimmal, arany életem lenne — vágott vissza a rajztanárnak. Majd a többiekhez fordult:

— Tényleg, nem hallottátok? Előbb az utcán valami gyereket elgázolt az autó. Mire odaértem, elvitte a mentő, nem láthattam, ki volt. Ti sem tudtok semmit ?

Vereckei szívén hasító fájdalom futott át. Fel akart emelkedni székéből, hogy a részletek iránt érdeklődjék, de lába nem engedelmeskedett. Ügy érezte, forog vele a tanári szoba. Szörnyű aggodalom szorította össze a szívét. Hátha Horváth Misi volt az? Biztosan ő futkosott az úttesten. Óráról küldte el a gyereket, ez szabályellenes. Pedig nem szokott senkit küldözgetni. Az az átkozott cigaretta!

Homlokát kiverte a veríték. Agyában szeszélyes összevisszaságban száguldoztak a gondolatok. Látta a gyerek édesanyját, amint sírva tördeli a kezét; aztán látta magát az igazgatói irodában, amint az igazgató keményen felteszi a kérdést: Vereckei kolléga, maga küldte el a gyereket az óráról? Megjelent előtte a bírósági tárgyaló terem. Oda a nyugodt, békés öregség, a sok szép könyv . . .

— Tényleg nem láttad a gyereket? — kérdezte Földessy Bérestől.

— Nem. Mondom, éppen akkor értem oda, amikor már vitte a mentőautó. De valahol itt lehetett az újságosbódé körül, mert ott volt a nagy csoportosulás.

Vereckei hangosan felnyögött székében, de ezt most a nagy hangzavarban, nem hallotta senki. Kint az ajtón éles kopogtatás hallatszott; Béres az ajtóhoz ment és kinyitotta.

— Vereckei tanár úr — kiáltott be a terembe — keresik...

Vereckei tétován megindult, majd megingott, és nagyot puffanva elterült a padlón.

— Vizet... gyorsan, gyorsan ... elájult — hol a gyógyszeres ládikó ... hallotta messziről, és elveszítette eszméletét.

m

— No, öreg barátom, rosszalkodik a szívünk, és maga ezt nekem nem is mondta!

Vereckei öreg barátját, dr. Kovácsot pillantotta meg maga mellett.

— Kevesebbet kell majd foglalkoznia a jó öreg Newtonnal. A tudomány is méreg, ha túlzásba visszük. Csak nyugalom. Azért lesz még alkalmunk és időnk megvitatni, miképp találkoznak a térben a párhuzamos egyenesek.

Vereckei tétován nézett körül: kétségkívül a saját szobájában van odahaza . .. ez itt mellette dr. Kovács, ott vannak a könyvei... majd hirtelen rádöbbent: hiszen ő ma az iskolában volt, és a Horváth Misi...

Nehezen lélegzett, majd halkan, alig hallhatóan kérdezte:

— Mi történt a gyerekkel... ?

— Miféle gyerekkel? — kérdezte az orvos.

Vereckei elhaló hangon folytatta:.

— Akit cigarettáért küldtem és ...

— Ohó, barátom, — kiáltotta az orvos — még mit nem, többé nincs cigaretta, legalább is egyelőre nincs, és az éjjeli szekrényhez ment.