Irodalmi Szemle, 1962

1962/1 - Nagy Irén: A nagy ember temetése

vették, hogy a beteg utolsó pillantása a narkotikus álom előtt a falon függő órára vetődött, de nem tulajdonítottak ennek fontosságot. Felnyitották a gyomrát, s aztán az operációt végző főorvos az aszisztensére nézett, és szótlanul kezdte összevarrni a vágást. Kegyes csalást akartak a kolléga iránti szánalomból végrehajtani, egy kórlapot töltöttek ki a beteg részére, hogy gyomorfekélyét sikerrel megoperálták. A beteg különszobájának falán is lógott egy óra. Ébredése után első pillantása megint az órára esett, s csak aztán nézett a körülötte álló, megelénedett mosolyt magukra erőszakoló orvosokra. „Egyszóval, barátaim, rákom van?“ — kérdezte, s a megdöbbent orvosok felé most ő küldött egy mosolyt. — „Nem operáltak meg. Ennyi idő alatt nem lehet gyomorműtétet végrehajtani.“ Erőtlen kezével az órára mutatott, s a mozdulat minden gyengesége mellett is diadalmas volt.

Hihetetlen gyorsasággal talpra állt, és hazament a kórházból. Nyugdíjaztatta magát, és nekifeküdt a munkának. Éjjel-nappal dolgozott, állandóan morfium injekciókat adatott magának az embertelen fájdalmak ellen, s bár az orvosok három hónapot adtak neki, másfél évig élt.

„Mint minden embernek, neki is akadtak ellenségei, akiken fényesen diadalmaskodott.“ A szónok felemelte a hangját, érezhetően közeledett a beszéd végéhez.

A kutató intézet küldöttsége között egy barnaarcú, sötét tekintetű férfi arcát e szavakra égő pír öntötte el. Az nem lehet, hogy név szerint megemlítsen, bár amilyen lelkes rajongója a „nagy embernek“, még kitelik tőle. Csak nem csinál botrányt a gyászszertartáson? Most már késő a beismerés: tévedtem. A gyűlölet elveszi az ember ítélőképességét, de vajon miért is gyűlöltem ? Megmagyarázhatatlan indulat, nem tudtam leküzdeni soha. Amikor először megpillantottam, nem, már sokkal előbb, amikor meghallottam, hogy őt nevezik ki az intézet élére, már akkor gyűlöltem. A megjelenése csak fokozta ezt az érzést. Ez a félszeg, beteges külsejű, fáradt ember többet ér, mint én? A másik rendszerint észreveszi a feléje csapó gyűlöletet, meg kell éreznie, de ő nem vette észre, vagy nem akart tudomást venni róla. Az intézet két pártra szakadt, nagyon sokan rögtön melléje álltak, többen, mint gondoltam volna, de talán mégis mi voltunk az erősebbek. Sokáig tartott, amíg a felettes szerveket sikerült meggyőzni arról, hogy feltételezése hibás. Tévedés, tévedés és feleslegesen pocsékolnák az állam pénzét, ha a dologgal tovább foglalkoznának. Elvette a kedvét ez a kudarc a munkától, de végre is bele kellett törődnie. Ki gondolta volna, hogy mégis neki van igaza. És még hozzá olyan szerencséje volt, hogy saját maga bizonyította be az igazát. Más normális embernek csak a halála után ismerik el, hogy igaza volt, őt az igazság szenvedélyes keresése életben tartotta addig, amíg munkáját befejezte. S alighogy elkészült, alighogy igazolta elgondolásának helyességét, meghalt.

A festmény alatt égő gyertya utolsókat pislákolt', s egy utolsó lobbanás bevilágította a nagy ember arcát. A barnaarcú férfi keményen szembenézett vele. A halottakat már nem kell gyűlölni, a halott véglegesen átadja helyét az élőnek, a halott soha többé nem jöhet vissza, legfeljebb álmaidban. S akkor látod, amint csontváz karja belenyomja az injekciós tűt, hogy dolgozni tudjon, mert az igazságnak napfényre kell jönnie.

Mozart Rekviemjének hangjai mellett hat munkatársa vállára vette a nagy ember koporsóját, és megindult a menet kifelé. Szorosan a koporsó mögött haladt a feleség és az anya egymást támogatva, a gyászruhás fiatalasszony felemelte fejét, és a hátsó sorok közt kutatott, de kishuga könyörgő pillantására egy gondolatnyi habozás után megindult a két gyerek között, utánuk az unoka az apjával, majd a nagyszámú rokonság. A hivatalos küldöttségek sorában kis zavar támadt. A barnaarcú férfi a temetési menet rangsorát megbontva, lehajtott fejjel, merev arckifejezéssel igyekezett előbbre kerülni. íratlan törvény, hogy minél közelebb állt valaki életében az elhúnythoz, annál közelebb állhat a gyászszertartáson a koporsójához. S ha egy nagy embert temetnek, akkor sokan igyekeznek közelebb kerülni a koporsóhoz, hogy rájuk is hulljon egy halvány sugár a halott dicsőségéből.