Irodalmi Szemle, 1962
1962/6 - FIGYELŐ - Tóth Tibor: Böngésző
Szabadság minden népnek, aki él, S halni tudott egy megváltó hitér, Egyenlőség, hogy Ember ne legyen Mások szabad prédája, becstelen. Testvériség, mely át világokon Kézt fog a kézbe, hisz mind, mind rokon. Ennek a szemléletnek az iskolája — mint Szalatnai oly helyesen állapítja meg — Sza- kolca volt. A tőlünk elszármazott író könyvét köszöntve örülünk, hogy újabb láncszemét regisztrálhatjuk a két népet közelítő, egyre inkább összefogó kapcsoknak. 0 Még két könyvről szeretnék beszámolni röJ viden: mindkettő az Atlanti-óceán túlsó partjáról érkezett és került hozzánk magyar fordításban, az egyik Hemingway Afrikai vadásznaplója, a másik Jorge Amado novellája: Vízordító három halála. Aki olvasta Hemingway novelláit, megismerhette belőlük a tragikusan elhúnyt amerikai író vadász- és horgász-szenvedélyét. Az életműben a vadász és horgász élményekről szóló novellák menekülést jelentenek, az író elfordul a társadalom visszásságaitól, természetellenes- ségeitől, a háború szörnyűségeitől, a vadonban, a természet ölén keresi a harmóniát, az embertelenség tobzódásának ellenszérumát. Sok Hemingway-mű született a vadászat, a horgászat élményeiből: köztük a legnagyobb, Az öreg halász és a tenger. Ezek az élmények érlelődtek műalkotássá számos ifjúkori emlékeket idéző novellájában, az afrikai novellákban, amelyek közt Hemingway legjelentősebb írásait találjuk, amelyeket e műfajban alkotott: a Francis Macombert és a Kilimandzsáró havát. Az Afrikai vadásznapló ezeknek az elbeszéléseknek nyers élményanyagát adja, érdesen, kidolgozatlanul, odavetetten, ugyanakkor megkapón és lebilincselőn, érdekesen nem csupán a kalandosság, a kudu és az orrszarvú, a bivaly utáni hajsza lázasságával, hanem azért is, mert az olvasó mintegy az író vállán át bepillanthat a jegyzetfüzetbe, amely csírájukban tartalmazza a későbbi nagy írásokat. A nyers élmény megkapó ereje: ez a legnagyobb varázsa a vadásznaplónak. Ugyanakkor ebben a nyersanyagban is tanúi lehetünk az író nyugtalan önvizsgálatának, és szinte kalandonként elbűvöl Hemingway mesteri leírásával. Egyszerű beszámolónál kétségtelenül több ez a könyv: néhány odavetett vonással csodásán jellemzi, közelünkbe hozza a „fehér vadászt“, a fizetett kísérőt, s mindenekelőtt a feketéket, a nyomozókat és egy-egy néger embert, akivel vadászkirándulásai során találkozik: például a kertjét féltő öreget. Az Afrikai vadásznapló nem kap helyet a világirodalom nagy epikus műveihez számító Hemingway-írások, a Búcsú a fegyverektől, Akiért a harang szól, Az öreg halász és a tenger sorában; ám azoknak, akik szeretik az írót, sokat mond ez a könyv, még közelebbi ismerősükké teszi, sok mindent elárul alkotó módszeréről, az élmény művé érleléséről. D Kevesen olvasták nálunk Jorge Amado novelláját, a Vízordító három halálát; a közös kiadások tervében nem kapott helyet a könyv, csehül és szlovákul tudtommal eddig nem jelent meg. Pedig kár: az ember és a világ, az ember és a társadalom problémáit boncolgatja őszintén és igaz művészettel, állást foglal és ítéletet mond: éppen ezért szerintem legalább egyenértékű Amado többi általam ismert művével, bár terjedelmében messze elmarad tőlük. Egy ember fellázad a társadalom, az őt körülvevő rétegek, család, osztály meg mit tudom én mi minden ellen: hagyományos szólással élve, ez az ember lecsúszik a lejtőn, elzüllik, hátat fordít saját addigi „jópolgári“ világának és a csavargók királya, az örömlányok pátriárkája lesz. Hiába próbálja visszatéríteni az „erényes és erkölcsös“ család: megmarad a maga választotta világban. Eddig sablonos lenne a történet, a régi „épatez le bourgeois“ jelszó megkésett realizálását látnánk benne, ezúttal kissé bizarr környezetben, egy brazíliai kikötővárosban; Amado azonban novelláját ott kezdi, ahol a hagyományos „botránkoztatők“ végezték. Tulajdonképpen nem is „aknázza ki“ a társadalmi botrány adta lehetőségeket: történetét a hős halálával kezdi, és azt mondja el, hogyan halt meg többszörösen a vagányok nesztorává nemesedett polgár. A Vízordító három halála tárgyával és környezetével Amado korai, kiélezetten társadalmi mondandójú, népies hangulatokat idéző, erotikával telített, ciklusos jellegű munkáit idéz i, ugyanakkor nyomát látjuk az író érett, tudatos művészetének, amely megszabadult az öncélú erotizálástól, a trópusok világát még jobban eltúlzó, harsány, rikító színezéstől. A Vízordítóban Amado írásmüvészete tömörebb, fegyelmezettebb, ugyanakkor költőibb, szerkezetében, stíluseszközeiben a szó legnemesebb értelmében új és modern. A realista tartalom — a polgári képmutatás szatírája — szerencsésen párosul az író fel-felsziporkázó ötletességével, játékos, költői ábrázolásával, amellyel megszeretteti velünk a vén korhelyt és könnyelmű, a mának és a máért élő baráti körét. Dokumentuma ez a könyv az elesettek sorsközösségének, a nincstelenek derűs emberségének. Amado novellája egyébként a budapesti Európa könyvkiadó Modern Könyvtár sorozatában jelent meg, s remélem, a második kiadás utat talál hozzánk is. óti 670