Irodalmi Szemle, 1962
1962/6 - FIGYELŐ - Turczel Lajos: Egri Viktor a novellaíró
és újaknak) szerkezeti felépítése, megformálási módja általában nem mutat nagyobb változatosságot. Az író e tekintetben a műfaj általános sémáit, megoldásait alkalmazza, s a történetet a legtöbbször egyszerűen elbeszéli elmondja. Az írói elmondás, közvetlen meseszövés folyamatát a legtöbb esetben csak a párbeszédek törik meg. Az elbeszélt cselekménybe jól beépített párbeszédek az Egrinovellában fontos szerkezeti és jellemábrázoló funkciót teljesítenek: mozgásba hozzák az írói mese járószalagjáról lekapcsolt történés önerejét és a szereplők közvetlen megnyilatkozásain keresztül lehetővé teszik a jellemzés hatásosabb módját. A most ismerteit szokványos novella-típuson belül Egri előszerettel alkalmazza a keretet, és néha (főképpen a gyermek- és ifjúkori élményeket feldolgozó írásokban) az énformát. Kedvelt szokásáról, az írói kommentár betoldásáról vagy befejezésszerű alkalmazásáról (s ennek többnyire negatív hatásáról) már fentebb szólottunk. Ami az Egri-novellák nyelvét és stílusát illeti, ez már az író fellépésekor csiszolt és kiegyensúlyozott volt, és ami még meglepőbb, a pályakezdő Egri nemcsak egyenletesen színvonalas stílust tudott produkálni, hanem olykor stilisztikai bravúrokra is tellet az erejéből. Ezt mutatja például az 1923-ban írt „Harcosok és leány“ című novella, amelynek stílusa szinte a parnasszisták igényességével van kimunkálva. Meg kell jegyezni persze azt, hogy ennek a rövid novellának nemcsak a stílusa, hanem az ókori Rómába visszanyúló témája is parnasz- szista: római szolgálatban álló és pihenő idejük alatt mulatozó barbár harcosok össze- különülönböznek egy énekes lányon és lemészárolják egymást. Az író szinte kőbe vési, kőbe faragja az egész cselekményt, és úgy érezzük, mint ha a Salammbö valamelyik mellékjelenete peregne le előttünk. A fokozott stílus-igényesség ebben a novellában már az öncélúságot súrolja. A stílusnak, a kifejező eszközöknek elsődleges szerepük van, a téma kidolgozása egyedül az író erejének demonstrálására szolgál. Az ilyen fajta, öncélúságba áthajló stílusigényesség és parnasszista téma-kiválasztás s téma-hozzáállás Egrinél ritkán fordul elő. Kivétel nélkül olyan régi novellákban, amelyeknek a témája az író közvetlen élmény anyagán kívül fekszik. Példaként még á „Kamba és az arany“ és a „Dévényi lányok“ című írásokat hozhatjuk fel. Az első gyar- matosítási típustörténet, a második monda. A „Kamba és az arany“ a mondottakra nem látszik szerencsés példának, mert ma is aktuális tartalma az írói magatartás parnasz- szista módjáról elvonja a figyelmet. Az Egri novellák döntő többségében a jól- esően konstatálható stílus-igényesség, nyelvi és stílus érettség nem jelent stílus-öncélú- ságot vagy stilizáló hajlamot. A nyelv és a stílus a mondanivaló kifejezéséhez szükséges segédeszközök szerepét töltik be, a tartalomban megnyilatkozó eszmei célt szolgál ják. Amit az Egri-novellák szerkezeti és stílus sajátosságairól mondottunk, az uj novellákra is vonatkozik. Ezekben az író továbbra is a megszokott ábrázoló eszközeit és módszereit variálja, s újszerű formai megoldásokat nem alkalmaz. Az 1960-ban született címadó novellának lényegében ugyanaz a szerkezeti felépítése, mint az 1924-ben írt „János, a félkegyelműdnek. Mi tehát akkor az a vonás, ami a felszabadulás után született novellákat a régiektől megkülönbözteti? Van-e indoka annak, hogy ezek a változatlanul tradicionalista megfor- málású írások a válogatásban külön csoportosításban, „új“ novellákként szerepelnek? A felszabadulás után keletkezett Egri-novellák újszerűsége elsősorban x eszmei vonalon: szilárd és következetes eszmei megalapozottságukban nyilvánul meg. Ez az a közös megkülönböztető vonás, amely a materialista világnézetet elsajátított novellista minden új írására jellemző. A szilárd világnézeti megalapozottság alapvető fonotsságú posztulátuma minden realista törekvésnek, de önmagában nem biztosíthatja még a művészi színvonalat. Művészi hatás csak ott jön létre, ahol a világnézeti állásfoglalás erkölcsileg és esztétikailag jelentős, s az író által átélt vagy szenvedélyesen átérzett élményanyaghoz kapcsolódik. Az eszmei-erkölcsi és az esztétikai előfeltételek ilyen szerencsés találkozását, kapcsolatát tapasztalhatjuk Egri kitűnő novelláiban, a „Keserű égbolt“-ban és a „Máglyá“-ban. Mindkét novella a fasizmus embertelen világából meríti témáját. Az első hőse egy félben- maradt orvostanhallgató zsidólány, akit a biztos pusztulás elöl ápolónőként egy olyan kórházba menekítenek, ahol német orvosok és sebesültek között is kell dolgoznia. Az állandó rettegésben és veszélyben hősiesen helytálló lány beleszeret egy szerencsétlen sorsú munkásszármazású német hadnagyba. A zsidólány és német tiszt boldogtalan szerelme nem teljesedhet ki, mert a sebesüléséből felépülő hadnagy a fronton elpusztul... A másik novella hőse egy zsidó asszony, aki a koncentrációs táborban — saját életét mentve — megtagadta volt kisgyermekét. A szörnyű tett emléke csillapulhatatlan lelki kínként gyötri, míg végül újszülött gyermeke betegségében átélt önvádtól terhes, eszelős aggódása meghozza számára a katarzist, megbékélést. A szilárd világnézeti állásfoglalással felerősödött realista látásmód és fejlett pszichológiai érzék lehetővé tette Egri számára azt, hogy ebből a lélektanileg igen merész két témából megrázó életszerű történeteket, művészi színvonalú novellákat formáljon. Az író ezt az eredményt a nála megszokott ábrázoló eszközök felhasználásával érte el. A két novella formai habitusa, szerkezete és stílusa alapjában véve ugyanaz, mint a régieké, csak elmé655
