Irodalmi Szemle, 1962
1962/6 - HAGYOMÁNY - Fábry Zoltán: József Attilára emlékezzünk
dugdostam, kettő katonazsákmány lett. Az egyiket kiéhezett, rongyos magyar katonák találták meg: a filagória mögé rejtett kis vasszekrényt kiásták a földből, és ki tudja, milyen kincseket sejtve benne, magukkal hurcolták. Hogy káromkodtak szegények, amikor csupán papirost találtak benne! Papirost, mely azonban ma értékes okmánytár lehetne. így vesztek el József Attila levelei és saját feljegyzéseim a fasizmus éveiből, köztük az Havai tábornapló, melyet évek múlva volt fogolytársaim oly türelmetlenül reklamáltak és hiába. Meg kellett említenem az ilavai koncentrációs tábort, mert egyik társunk egy nagyszombati vagy malackai fiatal munkás (már nem emlékszem pontosan), maga is verselő, „kívülről“ tudott néhány Ady- és József Attila verset. A sötét pincesarokban összebújva, néha azokat szavalta nekünk. József Attila még itt is velünk volt! De már nagyon előre szaladtunk az időben: vissza Az Űthoz! Az Üt néhány év után már rendszertelenül jelent meg, 1936-ban aztán véglegesen meg is szűnt. Utolsó számaiba már alig volt beleszólásom. A megszűnéssel majdnem egy időben indult ugyancsak a párt félhivatalos irányítása alatt a Magyar Nap című napilap. De akkor már más szelek fujdogáltak. A Magyar Nap ügyesen szerkesztett, olcsó népfront-újság volt, mely példányszámban csakhamar elérte a már begyökerezett régi sajtóorgánumokat. A Magyar Nap az antifasizmus egyik nagy- potenciájú fóruma lett, és így József Attila költészete teljes megértésre találva, százszorosán visszhangott vert a német fasizmus ellen eredményesen mozgósított Szlovenszkón: ...adj emberséget az embernek. Adj magyarságot a magyarnak, Hadd írjak szépet, jót — nekem hogy mi ne legyünk német gyarmat, add meg boldogabb énekem! Az ellenfél a földi tereken erősebbnek bizonyult. Magyarország, az egész Dunatáj, német gyarmat lett, és József Attila keserű halott. De amikor meghalt, mi Szlovenszkón úgy temettük, mint egy elzuhant fejedelmet: gyászkeretes oldalakkal és újra megtelő hasábokkal — heteken át. A Szép Szó külön száma bizonyítja, az első emlékesték itt zajlottak le, és a pozsonyi rádió már december 13-án rendezett kegyeletórát a „balladás halott-nak. Szlovenszkón József Attila „országos volt a pusztulásban", érthetőn: Szlovenszkó országos akart lenni a gyógyításban. Közös szlovák és magyar aggodalom keréste a gyógyírt és vélte megtalálni a stószi fenyvesekben, a stószi fürdőben! Egy magyar költő élete és halála, kit szemre, fülre nem ismertünk, így lett fájdalmas és közvetlen vissza és előrefutó szlovákiai élmény: élő és éltető valóság, mely tegnapi hőfokán — amikor védőn és végzetet elhárítón még az utolsó pillanatban is perbe akart szállni a halállal — kicsiben előrevetíthette a mára kiteljesedett egyetemes József Aííila-kultusz elmar adhatatlanságát. A gyógyítani akaró stószi fenyvesek zúgó gyásza rég lecsendesedett; mára — huszonöt év múlva bólogató elégtétellel köszönthetik a változást: az élő, az immár halhatatlan költőt. József Attila jelenvalósága, halhatatlansága, napjaink egyik legszebb, legbiztatóbb történelmi ténye. 647
