Irodalmi Szemle, 1962

1962/6 - Gál Sándor: Versek

De ezen túl, mindenen túl

a ki nem mondott kérdések.

Mi kell még ahhoz, hogy felemelkedjék az ember ?

Higyjétek el a jelszavak

nem igazítják ki a különbségeket.

2. Éjszaka.

Hegedül a holdfény ritkult lombú fákon, s lepereg néhány rozsdavert levél.

Leesnek

és csak a csend marad utánuk: cikória-keserű szavak.

A kis tanítónéni most álmodik, álmában Liszt-rapszódiát hallgat, a hangversenyterem zeng, zúg, s valaki megfogja a kezét, a kis tanítónéni álmodik, most nincs egyedül.

Ritkult-lombú fákon ezüst vonówl holdsugár hegedül.

3. Múlnak a napok.

Próbálom megérteni

mi ád itt értelmet a létnek, miért kapaszkodnak tört arcú öregek a röghöz, s miért utaznak messzire a fiatalok.

Mi az, ami eltaszít, ellök innen?

Mi az, ami mégis

visszahúz, mar ászt?

Zajos a pince-sor most forr a bor, tele a hordók.

De a zajon túl, a pincesoron túl, mindenen túl ott pihen a csend:

a részeg pillanatok,

munka,

bor,

szeretkezés kiömlő mámorában.

Meddig élhet így az ember?

Meddig élhetnek így az emberek?!

Epilógus:

A választ a holnap adja, s a holnap: talán két hét, talán tíz év, talán az életünk.

L'órincz Gyula rajza