Irodalmi Szemle, 1962
1962/6 - Bábi Tibor: Versek
Bábi Tibor A kétely és bizalom éneke A tengerentúli tábornokok fenyegetéseikkel siralomházzá tették a Földet, az egész Földet egyetlen nagy siralomházzá, s őrült vegyészek, fizikusok segítik őket. Mitévők legyünk? Mitévők legyünk? Ó miféle érdek tartja fogva a tudományt, s miféle tudomány ilyen érdekek szolgálata..?'. A gyermek védtelen, az asszony védtelen, a férfi védtelen e gyilkosokkal szemben, védtelenek a fák, füvek, védtelen a Föld, a levegő, védtelennek a tenger vizei, a bennük leledző egysejtűek és óriáshalak, védtelen az egész világ, mitévők legyünk..? Mondhatnám: mindegy. Valamiképpen meg kell maradni, a Föld azután nem tűr meg katonát, se csendőrt, se rendőrt, az államot; az emberekkel zsúfolt Föld nem tűrheti meg őket hátán, de csak úgy — valamiképp — nem lehet megmaradni. A Föld azután már nem lenne emberekkel zsúfolt, eleven bolygó. Eltűnnének színéről a nagy városok, eltűnne Sanghaj, Moszkva és New York, Varsó, Budapest, Berlin, Prága, Bagdad és Tokió hamuvá omlana, Róma és Athén ókori romjait bámulná a közönyös Nap... El tudja képzelni valaki, mi történne..? Én nem tudom. Nem tudom..! Nem tudom..! S ha tudnám, téboly és őrület marcangolná szét minden idegszálam, ép eszem; a pún háborúk, Hannibal dúlásai, Attila s Aetius öldöklő viaskodása, Nagy Károly, Dzsingisz kán tettei, török hódoltság, a két világháború — mind ez csak gyermekmese: valaki a chiliaszták lázálmait, a végítélet napjait szeretné megrendezni. Hirosima, Nagaszaki, csak egyszerű közjáték volt. Ő csodafegyver! Az őrült mázoló dadogása nem is volt hazugság. Talpunk alatt robbanásoktól reng a Föld, s bennem az iszonyat mély, sötét örvényei nyiladoznak... 2 . Ő micsoda világban élek...! Irigylem már a primitív, ősi népeket, az ősembert, aki vállán bunkóval, kőbaltával nedves erdei ösvényeken lesre vagy harcba indult, kit éhség ösztökélt, közvetlen érdek, gyűlölet, ki a vadkannal, ha kellett, foggal, tíz körömmel vívta meg tusáját, s harcban lesújtott ellensége szívét, máját falta föl, remélve, hogy rászáll annak bátorsága. Furcsa, de tiszteletreméltó e tiszteletadás, mellyel volt s holt ellenfelét becsülte meg. 564
