Irodalmi Szemle, 1962

1962/6 - Dobos László: Irodalmunk fokozottabb aktivitásáért

viszony“. Látszólag egyszerű szavak, mégis nagy igazságot hordoznak. Így igaz, itt és ezzel kezdődik minden nagy célkitűzés realizálása. Ismerek egy szocialista munkabrigádot, amelynek a tagjai eleinte hümmögve, fanyalogva vállalták a reájuk háruló kötelezettségeket. Néhány hónap múltán Solohov Feltört ugar című regénye után kutatott a brigád legidősebb, közel hatvan éves tagja. Ha nehezen, ha betűzve is, de elolvasta. Örült, hogy megismerhette a regény hőseit, aztán növekvő olvasó szenvedéllyel más könyveket kért. Kételkedem abban, hogy egy-egy akció alapvetően megváltoztatja az ember egyéniségét, de lehetőséget adhat és formálhat. A szocialista munkabrigádok jelentőségét éppen abban látom, hogy lehetőséget adnak, a magasabbra jutás szándékát és igényét ébresztik fel az emberekben. Ennek az igénynek a felkarolása és erősítése Is már irodalmi feladat.

A nagy társadalmi Célkitűzések megvalósulása első sorban az emberek magatartásán múlik. Irodalmunknak ezt kell művelnie és alakítania; a társadalom, az emberek, a munka iránt megnyilvánuló szocialista viszonyt. Tanítsuk meg az embereket szocialista módon élni, dolgozni és gondolkodni. Pontosan és egyértelműen fogalmazott feladat ez az irodalom, művészet s egész kultúránk számára.

Lapunk ezévi második számában ankétot kezdtünk. A kérdés, amit vita tárgyává tettünk, ez volt: hogyan fokozzuk irodalmunk emberábrázolásának hitelét és művészi igazságát. Az irodalom igazmondása, az írói erkölcs, az írói felelőség fokától függ. Az igazság és az erkölcs egymástól elválaszthatatlan fogalmak. Ezzel kapcsolatban szeretnék feltenni egy kérdést: prózaíróink, költőink, kritikusaink mennyiben munkálják az új, szocialista társadalom erkölcs kialakulását? Mert hisz a morális kérdések feszegetése nemcsak a megszaporodott ágyjeleneteket jelenti, hanem elsősorban az élet új erkölcs-normáinak az alakítását.

Gyakran hivatkozunk a fiatal szovjet költők verseire, zászlóként lobogtatjuk Jevtusenko frissen megjelenő munkáit és így magyarázzuk: „Lám, ők megmondják, ők megmondhatják“. Igaz, hogy a fiatal szovjet költészet bálványokat dönt, könyörtelen a dogmatizmussal szemben, de ugyanakkor körvonalazni igyekszik a kommunista erkölcs alapvonásait. Nemcsak kérdéseket tesz fel, hanem válaszol is. Közösséget vállal, az országépítés gondjával, bajával. Nemrég jártam a Szovjetunióban és tanúja voltam annak, hogy Moszkvában a Majakovszkij szobornál közel ötezer ember hallgatta Jev- tusenkot. Ennek a költészetnek ott súlya, tekintélye van, és véleményem szerint éppen szenvedélyes igazságkeresése, politikai progreszivitása, folytonos aktivitása révén. S ha már itt tartunk tegyük fel a kérdést: hogyan kvalifikálhatjuk mi irodalmunk társadalmi, politikai aktivitását. Az ötvenes évek költészete számára (ha sokszor sematikus eszközökkel is) szinte íratlan törvény volt a közösség gondja-bajának versbe formálása. Vegyük ma elő az irodalom bármelyik műfaját, riportokban, versekben, elbeszélésekben, próbáljuk kimutatni a mindennapi élet, a társadalmi közügyekkel vállalt közösséget és felelősséget. A mindennapok, a közügyek problémájával az író és költő szenvedélyes igazságkeresésével, aktivitásával nem nagyon dicsekedhet irodalmunk. Fnélkül pedig elképzelhetetlen a szocialista társadalom erkölcsi normáinak a kiművelése.

Az irodalom fokozottabb társadalmi aktivitása, az élet konkrétabb, részletesebb, elemzőbb ismeretét tételezi fel, mint azt eddig láttuk a megjelent művekben. Már sokat írtunk az élet ismeretről, az élet megismerésének különböző formáiról, mégsem elégíthet ki bennünket irodalmunk valóság ismerete. Néhány évvel ezelőtt, a sematizmus korában, bizonyos tételek alapján közeledtünk az élethez. A szlovák és cseh irodalomban ennek reakciójaként létrejött a tényeket alapulvevő, az élet tényeire építő irodalom. Ennek eredményeként felvirágzott a riportirodalom, s a szépprózában ugyancsak előtérbe kerül a riportszerűség.

Hogyan történt ez a mi irodalmunkban? A tételekben történő gondolkodás ellentétpárja az élmény lett, ami ugyan lényeges fejlődést jelentett irodalmunk előző korszakának valóság szemléletéhez képest, de még korántsem jelentette és jelenti a „fak- tográciát“ a tények eluralkodását. A személyes élményeknek és az élet tényeinek sokszor szubjektív jellegű keverése, összefonódása, részben ma is akadályozza riportirodalmunk fellendülését.

Az élet megismerése tapasztalással kezdődik, de az e tapasztalás nem elégedhet meg az egyéni élményanyag felhasználásával, szükséges, hogy az írói valóságszemlélet, a látott, tapasztalt, megfigyelt tényeket is figyelembe vegye. A cseh és a szlovák irodalom kritikusai ma már kifogásolják, keveslik a reális tények puszta reprodukcióját. Többet kívánnak, a téma, a tények alkotó, gondolkodó megragadását kérik számon az irodalomtól.