Irodalmi Szemle, 1962
1962/5 - FIGYELŐ - Turczel Lajos: Vázlatkép az utóbbi évek néhány drámájához
val való kapcsolatának alakulására és a teherbeesés által kiváltott érzésekre gondolok. Engem nem győzött meg az írónő arról, hogy ebből a félig már huligán lánykából a teherbeesés olyan magasztos érzéseket, az anyaság szépségének, a nő természetes hivatásának felismerését csalta elő. Inkább elhittem volna, ha bajának felismerése, — amelyhez szerintem nem volt szüksége az anyja asszisztálására sem — kétségbeesett dühöngést váltott volna ki belőle. Itt, ily módon — a baj szülők előtti eltitkolása, és a huligán barátok vagy Boksay által sugalmazott és elősegített tiltott műtét beállításával — drámailag hitelesebben lehetett volna megoldani Boriska halálát is. Az első eshetőséget — Boriskának az anyaság által kiváltott pozitív lelki átalakulását — csak a Boksayval való kapcsolat más, mélyebb és alaposabb árnyaltságával lehetett volna lélektanilag megindokolni. Esetleg azzal is, hogy Boriska a süldölányokra jellemző rajongással már jóval megismerkedésük előtt imádta Boksayt, mint hires színészt. A darab többi szereplője közül az ifjabb Hrúz második feleségének, Annának, a Hrúz- gyerekeknek és az öregmamáknak az alakja sikerült és funkcióteljes. Magának az ifjú Hrúznak az alakja viszont ellentmondásos. Azt elhisszük, hogy az üzemben való jóhírnevének megőrzése érdekében inkább eltussolni, mint megoldani igyekszik szerencsétlen lánya ügyeit, de abban már őszintén kételkedünk, hogy ez a mégis csak energikus és jóérzésű ember Boksay tette felett egyszerűen napirendre tér, és semmilyen módon sem vonja felelősségre ezt az önmagától elragadtatott léha csábítót. Néhány szót még a darab zárójelenetében alkalmazott „tudatalatti hangok“ szerepeltetéséről. Hogy kerül erre sor? Boriska temetése után a hozzátartozók Hrűzék lakásán összejönnek és beszélgetés közben önmentegető módon megtárgyalják a tragikusan elpusztult leány sorsában való felelősségük kérdését. Önkritikátlan nyilatkozataikat a valóságnak megfelelően rendre helyreigazítja az a bizonyos „tudatalatti hang“: lelkiismeretüknek (a színpadon magnetofon segítségével) megszólaló hangja. Nos, Dávid Teréznek ez a leleménye tartalmilag nagyon hatásos. Viszont valószínűnek látszik, hogy ezeknek a „tudatalatti hangok“-nak a beállítása a színpadon a darab realista konstrukciójából kiütközne. III. lovicsek Béla vígjátéka Lovicsek „Baj van a szerelemmel“ című vígjátéka hivatásos színpadon nem került bemutatásra, de a műkedvelő színcsoportok országszerte játsszák. E vígjátéknak dramaturgiai szempontból komoly szervi hibái vannak, pedig az ötlete, témája önmagában nem lenne rossz. Egy nagyravágyó falusi parasztasszony, egykori nagygazda-lány mesterkedik azon, hogy a lányát és a náluk lakó tanítót összeédesítse. Az „úri“ vő vágyának realizálása érdekében aljas machinációktól sem riad vissza. Azzal egyáltalán nem törődik, hogy a lánya és a kiszemelt vőlegény is mást szeretnek. Nem újszerű ez a téma, de még mindig megvan az aktualitása. Elbeszélő vagy drámaíró tehát jogosan nyúlhat hozzá. De ha hozzányúl, akkor lehetőleg irodalmi színvonalú prózát vagy drámát írjon belőle. Lovicseknek az erejéből ezúttal csak egy gyenge vígjátékra futotta. Az író talpraesetten, a környezet és a felléptetett alakok biztos ismeretéről tanúskodva indítja el az expoziciőt. Felélénkülő érdeklődésünket azonban csakhamar gyerekes hibák lohasztják le. A szerző a cselekmény folyamatossága és a bonyodalom kialakulása érdekében sorozatosan olyan mesterkélt párbeszédeket folytattat hőseivel, — lásd a Diliza által kiadott szöveg 21—22., 31—32. és 39—40. oldalait! — amelyekben a beszélgető partnerek szinte kétségbeesetten erőlködnek, hogy ne értsék meg egymást, jóllehet az, amit nevetséges mesterkedéssel eltakarni igyekeznek, a beszédjükben átlátszóan, kiabáló módon mutatkozik meg. Az ilyen módszereknek félre nem érthető félreértéseknek az alkalmazása teljesen lerontja a cselekménynek és az alakoknak a hitelét és megsemmisíti a drámai történet iránt érzett illúziót. Ezt pedig aztán már nem tudják kompenzálni a helyenként tapasztalható erősebb műfaji részek, a színesen megcsillanó ötletek és jól megkonstruált helyzetek sem. A Baj van a szerelemmel iskolás hibái arra figyelmeztetnek, hogy Lovicseknek a drámai szabályok ismeretébe alaposabban kell még behatolnia. Benne igen értékes ösztönös adottságok vannak: a jó nyelvérzék, a kitűnő falusi környezetismeret és élményanyag. Kár lenne, ha ezeket az ösztönös adottsági forrásokat könnyelműen kimerítené, pezsgő erejüket elpazarolná. Ezekhez az adottságokhoz feltétlenül meg kell szereznie a felhasználás művészetét, az anyagformálás biztonságát és ökonómiáját. 546