Irodalmi Szemle, 1962
1962/5 - ÍRÓK MŰVEK VÉLEMÉNYEK - Tóth Tibor: Elsa Triolet és Louis Aragon az irodalom maiságáról és a realizmusról
A kritika a mai világban Jirí Hájek neves cseh irodalomkritikus nemrég résztvett azon a találkozón, amelyet a francia irodalomkritikusok szindikátusa rendezett, hogy. a második világháború után első ízben kapcsolatot teremtsen a különböző nemzetek elméleti irodalmának művelői között. A párizsi találkozón négy szocialista és 12 tőkés ország irodalomkritikusai vettek részt. Kiderült, írja Jirí Hájek, hogy mi hasonlíthatatlanul többet tudunk a nyugati országok irodalmi életéről, mint a tőkés országokban működő kartársaink mirólunk. A felfedezés erejével hatottak rájuk Ozerov szovjet kritikus adatai a Szovjetunió évi könyvtermeléséről, meglepte őket az is, hogy nálunk az Olvasók Klubjának és a Költészet Baráti Körének tagilletmény kötetei százezernél nagyobb, illetve húszezres példányszámokban jelennek meg. Meglepetéssel értesültek a szovjet és a lengyel irodalmi viták nyíltságáról, a megnyilvánuló nézetek széles skálájáról, az olvasó közönség élénk érdeklődéséről. A spanyol és a portugál küldött nyíltan beszélt a fasiszta terrorról, amely ellen ma összefognak a spanyol és a portugál irodalom demokratikus erői; bennünk barátaikat és természetes eszmei szövetségeseiket látták. A legtöbb nyugateurópai kritikussal megegyeztünk abban, minél hatásosabban elő kell segítenünk, hogy az irodalom a nemzetek és az emberek kölcsönös megismerését és megértését szolgálja. Nyugateurópai kartársaink belátták, a szocialista országok irodalmával ma már nem foglalkozhatnak csupán azzal a célkitűzéssel, hogy rövidéletű politikai szenzációkat röpítsenek világgá. A jelenlevők nagy többsége egyetértett velem, amikor megbíráltam azt a módot, ahogy a francia irodalmi közvéleményt tájékoztatja Csehszlovákia háború utáni irodalmi életéről „A jelenkori világirodalom“ című kiadvány, amelyet nemrég jelentetett meg a Hachette cég, s amely szerfölött komolynak és politikamentesnek igyekszik látszani. Az irodalomunknak szentelt két oldalnyi szövegben egyetlen adatot sem találunk, amely legalább hozzávetőlegesen tájékoztatná az olvasót irodalmunk tényleges fejlődéséről, problémáiról és elért eredményeiről. Az utóbbi időkig a helyzet általában az volt, hogy a nyugati nem kommunista sajtó főleg olyankor érdeklődött a szocialista országok irodalma iránt, ha az a remény kecsegtetett, hogy valamilyen írásműböl, vagy kritikai vitából szocialista ellenes szenzációt kovácsolhatnak. A néhány ritka kivétel főleg a huszas, harmincas évek háború előtti irodalmát érintette. A párizsi értekezleten megtettük az első lépéseket, hogy rendszeresen tájékoztassuk a nyugati országok közvéleményét irodalmi életünkről, s ez elősegítené egész országunk életének jobb megismerését is. Természetesen számos nehézséget kell leküzdeni: még a nagy országok, Anglia, Franciaország irodalom- kritikája sem képes mai korlátozott erőivel és lehetőségeivel megbirkózni a tőkés kiadóvállalatok által végletekig fokozott hazai könyvtermeléssel. A modern amerikai irodalomról például Franciaországról általában kevesebbet tudnak, mint minálunk. A legbefolyásosabb napi és hetilapok tulajdonosai nem kívánják, hogy a valóságnak megfelelően tájékoztassák az olvasókat a szocialista országokról, nehéz lesz tehát javítani a jelenlegi helyzeten. Ennek ellenére valamennyi nyugat-európai kollégánk, aki komolyan veti fel az irodalomkritika hivatásának kérdését a mai világban, érzik, hogy egyik elsődleges feladatuk kitörni a mai elszigeteltségből, amely nem csupán a szocialista világtól, hanem más nemzetek irodalmától is elzárja őket.
