Irodalmi Szemle, 1962

1962/5 - LÁTÓHATÁR - Peter Karvaš: Antigoné és a többiek

taposni... Hát megteheti ezt néhány em­ber? Ilyen rövid idő alatt? Néhány ki­éhezett gyönge ember? — Nem akaszthat fel százezrekét! KRONE: Miért nem?! — A játszmának vége! HADNAGY: Johann él. KRONE: Egyetlen utolsó beszélgetés idejére. Aztán — HADNAGY: Aztán is élni fog. (Mérhetetlen gyűlölettel.) Túlél mindnyájunkat. Ha meghal Ján, jön Iván! Utána János! És Yoannis! És Jean! Magukra már a vesztő­helyek és a krematóriumok bűze sem em­lékeztet már — de ő élni fog! KRONE (kitör): Hogy eltemethesse az elődjét, igaz?! Tyű! Eltemettetek egyetlen mu­zulmánt, a hármas táborban százszámra hevernek szerteszét...! Ki temeti el őket, kicsoda . ..? Ki képes rá? ! Ki meri? Hall­gatsz, Hadnagy úr — ?! HADNAGY: Valakinek lesz elég ereje és bá­torsága. Túlélünk benneteket. Mindnyájan túl­élünk! KRONE (vadul): Keresztre feszítünk mindnyá­jatokat, hülye! A világ minden kertjét megtrágyázzuk veletek! HADNAGY (szinte meglepetten): Mennyire félsz tőlünk, Krone...! KRONE (ordítva): Megőrültél?! HADNAGY: Szörnyen félsz tőlünk! KRONE: Milliószámra repültök ki a kéményen és én még mindig Gerhardt Krone leszek! Véget ér a háború, akár megnyerjük, akár elveszítjük, egy ideig talán amerikai gyógyszereket rogok árusítani, spanyol bo­rokat vagy francia pezsgőket, de egy na­pon megint Gerhardt Krone leszek! HADNAGY (szinte örvendve): Féltek tőlünk! Mindnyájan! KRONE: A történelem minden háborújában Gerhardt Krone leszek! Nekem mindig hasznomat veszik. Ha a pápuáknak vagy a hottentottáknak támadna kedvük le- igázni a világot, nélkülem egy lépést sem tehetnek! Valakinek el kell végeznie ezt a munkát! Én szakember vagyok! — Ti pedig megint csak rothadni fogtok a szö­gesdrót mögött... ! HADNAGY (feltevése beigazolódott): Féltek tőlünk! Nem is szabadultok ettől a féle­lemtől — amíg csak a világon lesztek! KRONE: Az én fiaim gázba és krematóriumba küldik a ti fiaitokat! És senki sem vet meg minket érte! Nincs a világon erő, amely megakadályozhatná! Érted, te kom­munista, érted...?! HADNAGY (halkan): Amíg a világon lesztek! KRONE (erőt vett magán. Storchhoz, aki ha­lott sápadtan visszajött, hidegen): Elin­tézte, Herr Oberscharführer?! STORCH: Igenis, Herr Hauptsturmführer. KRONE (száraz pedantériával): Máskor job­ban vigyázzon. Nem szeretem a rendet­lenséget. — Viheti, Storch. (Hadnagyhoz.) Az ügyet szépen, kényelmesen lezárjuk ... Kettőnk közül csak egynek lehet igaza. Mindkettőnk igazához a világ túl kicsi. STORCH (gyönge hangon): Los — HADNAGY: Barátaim — — (mintha moso­lyogna. Kimegy. Storch követi.) KRONE (az előtérben, cigarettára gyújt. Ke­zére néz): Tiszta a kezem, Erika! — Még mindig tiszta, uraim! (Sarkonfordul és kimegy. Megszólal a kar. Jozef erőlködve feláll és kifelé indul.) PROFESSZOR: Jozef... Hova mész...? JOZEF (furcsán töprengve): Ott fekszik Pol­ly... nem hallottad? PROFESSZOR: Pollyt eltemettük. JOZEF: Ott fekszenek a többiek. Mind egye­dül vannak. Ott hagyjuk őket...? (A kar nem jajong. Dalol.) Nem hallottad...? Valakinek lesz elég ereje és bátorsága. PROFESSZOR (felé fordul): Igen, fiam. JOZEF: Tudniuk kell, hogy itt vagyunk. — Túléljük őket, Professzor, ugye? PROFESSZOR: Perszehogy. Túléljük őket. JOZEF: Minden jót, Professzor. PROFESSZOR: Minden jót, fiam. (Jozef ki­megy. A karének felerősödik. Professzor feláll, vaksin tapogatózva egy-két lépést tesz.) Mind elmentek... (Zeman priccse felé fordulva.) Te megszöktél, Zeman — Valakinek el kell mennie Körmöcbányára, hogy helyetted tanítsa a történelmet . .. Te úgyis rosszul tanítottad volna ... Tör­ténelmet és kis egyszeregyet... Meg kell tanítani őket az egyszeregyre, hogy egy­szer megérthessék a logaritmus titkait... — Helyetted is, Záriš valaki teljesíti a harci feladatot... Áttörni az őrök vona­lán, és kitépni a bestia testéből a szí­vet...! Valaki megteszi, ahogy te tetted, Štefan ... félelmet nem ismerve, moso­lyogva ... — Neked pedig, Jozef hogy el ne felejtsem, este találkád van a színház előtt... Húzz tiszta inget... Kezedről mosd le a tust... És a csokor, hol a csokor Tonka számára, te csacsi...! Meg­mozdulnak a frontok, Hadnagy... Szét kell hordani a híreket ... Az oroszok át­törtek...! Valakit a vezetőségbe kell kül­deni ...! Hogy meghozza a parancsot... (a karének kulminál.) Hogy szól a pa­rancs, fiam...? Hogy szól a parancs, elvtársak ...? Tóth Tibor fordítása 538

Next

/
Oldalképek
Tartalom