Irodalmi Szemle, 1962

1962/5 - DISPUTA - Bábi Tibor: Kísérlet

Az utolsó szakaszba az indító ponthoz, a verset ihlető boldog állapothoz, a célba érkezés öröméhez jut el. ,Jgy jutottam el a tavaszhoz, az álomhoz és a kerthez. ." s végül egy őszintén ható, de kissé suta exlamáció: „Ő gyerekek, féltem, védem az ifjúságtok.' Sok rokonszenves és pozitív vonás jellemzi Fecsót — mégis valami nagyon zavaróan hat. Gondolatainak és képeinek rapszódikus csa- pongása sem leplezheti el a múlt-jelen sémát: tegnap minden rossz volt, most minden jó Nagyon régi betegség ez s nemcsak az övé. A legfiatalabbak S. Pál József három verse hever asztalomon. Karikák: formailag, tartalmilag gyengécske vers, bár alaphangulata hiteles élményből fa­kad. Az első és második versszak közti költői párhuzam eléggé meglepő és hatásos lenne, ha mindezt le nem rontaná a vers fegyelme­zetlen ritmusa, s a rímek kedvéért erőszako­san megzavart szórend. Városon: a város éjszakai életéből ellesett hangulatra alapozott furcsa általánosítás: Ki tud, forgó vad táncba száll Másként a vér túl resten lejt, lám, szívem, lám, Nálunk mindenki felejti Hát valóban mindenki táncot rop, tobzódik, felejt? Nem hiszem. A nyelvi sutaságokat már nem is sorolom. Éjjeli dal: Mondd, mikor pirkad az a reggel, amelyen könnyen ébredek? Mondd, mikor száll le az az alkony, amely majd vígan eltemet? A vers elárulja kiről van szó — halálra szánt, öreg fiatalemberről. Elég gyakori je­lenség, különösen az első szerelmek korában Nem lehet előrelátni semmiképp mi lesz bé- lőle. Lehet, hogy költő, lehet csak boldog vőlegény. A verstant és a szerelmet egyaránt neki magának kell megtanulnia. Kmecko Mihály: „A szél“ című verse első látásra arról tanúskodik, hogy szereti Maja­kovszkijt, csakhogy Majakovszkij sose írt le ilyen sorokat: havat kavar, szavat hadar: az úr Ö! — a hatalmon lévő —: a szél,.. Nem tudni mit akar mondani, dinamikus, de nagyon suta sorokat halmozott össze. Bárczi István „Lehúnyom két szemem“ c. versében valahogy furcsán és kényszeredetten finomkodik: sajgó emlékek sziluettjei ernyedten átölelnek — árnyékból szövődnek terhes­lomha csendek. — Vibráló lámpám fénynyaláb­jai egy-egy kopott múlt-selymet gömbölyíte­nek. Valahogy érthetetlen számomra, hogy a szépen induló és záruló harmadik versszakban miért nyerítenek a bizarr ábrándcsikók, de nem illenek bele az első versszak fülledt, szo­bai hangulatába se. Egyébként: a szerelem le­het édes, de semmiképp se édeskés. Ezt tudja minden épkézláb fiatalember, s a fiatal költő­nek is tudnia kell. Ginzery Árpád két verse felfigyeltet s egy­ben lesújt. Szép költői megfogalmazások és érthetetlen sutaságok váltják bennük egymást. Romantikus heve, lendülete túlságosan elra­gadja, s végül mégsem tudni mit akar? Legyek mindent váró, meg nem alkuvó, s mégis álmodó! Szavakba szőni a fényjátékot, kacajba lopni a zizzenö lombok ősrégi titkait — ezt akarom. Ha csak ennyit akar, ahhoz még mindent várónak, meg nem alkuvónak, s mégis álmo- dónak se kell lennie — pontosabban: ez az ars poetica annyit jelent, hogy eleve elkerül minden társadalmi problematikát. Vass Ottó „A válás perce“ c. versében eléggé szomorkás hangulatot rögzít. A Hajnali altató a szerelmes fiatalember gyengédségének kifejezője. Egyenes vonalvezetés, tömörség jellemzi mindkét verset. Ám ő se mentes bi­zonyos kezdetlegességektől. Ez részint már régen elkoptatott költői frazeológiában nyil­vánul meg — pl: — pírja fátyolát — tekinte­ted a holdon elmereng — harmat-könnyüket szórják — az álmok berkeiben — s az égnek kékje ég; másrészt eléggé kínos sutaságok is előfordulnak soraiban: — egy mozdulás sincs — a halvány holdfény arcodra hajolt, s le­vonta róla pírja fátyolát (levonni a pír fá­tyolát bizony suta szófűzés) — aludj, meg ne zavarjon semmiféle vad zaj — ez is nagyon költőietlen megfogalmazás. A két vers legfőbb tanulsága pedig: hogy ez a szerelmes holdfény romantika nem a leg­ajánlatosabb út fiatal költők számára, ami nem azt akarja jelenteni, hogy ne öntsék versbe fiatalos, tiszta érzelmeiket. Batta György Kardvirág c. verse felfigyel­tető. A kardvirág csodás virág, a szerelem és a természetes emberi érzelmek szimbóluma. A költő benzínpárás, kormos, füstös utcán át 524

Next

/
Oldalképek
Tartalom