Irodalmi Szemle, 1962
1962/5 - ORSZÁGJÁRÁS - Dávid Teréz: A széntől az üveggyöngyig
Előbbi a vásár ünnepélyességét, utóbbi :artalmasságát szimbolizálja. Mert a libe- ■eci vásáron ezidén több a „hangulat“, nint a lényeg. A tervezőművészek valóságos revűszín- jaddá varázsolják a virágszőnyegekkel kö- -ülparkírozott hatalmas üvegpavilonokat, :arka műsorokról is gondoskodnak, de ez lem elégíti ki a látogatót, akit már egy- íéhány emlékezetes kiállítás igényessé tett. En is inkább a város csendes utcáin kóborok, hogy megtaláljam Tamási Máriát, akiről nem szabad megfeledkeznie annak, aki Liberecről emlékezik. Tamási Mária egyike azoknak, akik ott toltak az indulásnál, akik mindig ott állottak, ahol kellett és minden időben megtalálták az utat oda, ahol szükség volt reájuk. Egyszerű gyári munkáslány korában, nagyon fiatalon került a mozgalomba, később a moszkvai pártfőiskolára. Volt “migrációban, és dolgozott illegalitásban. Harcra lelkesített és börtönt szenvedett. Tanult, tanított, szervezett, mocskos katonai fehérneműt mosott és fertőző betegeket ápolt, hogy végül is élete alkonyán eljusson oda, ahonnan elindult. A gyárba! Nem csak azért, hogy dolgozzon, hanem azért is, hogy neveljen. Soha sem kért, de mindig adott, mert önmagára gondolt mindig a legutolsósorban, most nyugdíjban él, agilitásához és testi erejéhez képest kicsit korán félreállítva. Most mellém szegődik és vezetni kezd. — Látta a kiállítást meg az állatkertet? ... Szép! De látta-e vajon a Textilánát? Textilána. Országunk egyik legnagyobb textilgyára. Az innen kikerült szövet világ- viszonylatban is jelentős helyet biztosít szövőiparunknak. — Nem láttam. — — Nahát jöjjön! — És megyünk... Megilletődve lépem át a gyár kapuját, mert még soha sem jártam ilyen helyen és bemutatkozás után elbúcsúzom Máriától, hogy egy szimpatikus munkakabátos fiatalember társaságában végigkísérjem a textil útját a hatalmas gyapjúbáláktól, amely Ausztráliából, Üjzélandból érkezik ide, egészen a ládábacsomagolásig, hogy elinduljon hozzánk, hogy útrakeljen Kubába, Ankarába, a világ minden tájékára. Sok lépcső és még több folyosó után hatalmas csarnokba kerülünk, ahol asszonyok-leá- nyok minőség szerint válogatják szét a sárga-színű zsíros pamacsokat. A bűz orr- csavaró. — Büdös — mondom, és zsebkendőm után nyúlok. — Ez nem bűz, hanem illat — világosít fel kísérőm, mire én magam is kezdem felfedezni az ámbrát a préselt állati piszoktól, egzotikus madarak tetemétől tarkított gyapjúcsomóban, mert én sem vagyok kevésbé lelkiismeretes tisztelője a munkának, mint ők. Az igazi bűz csak a mosodában kezdődött, ahol érdeklődéssel figyeltem, miképpen fehérednek a sárga pamacsok óriási vasfogú fésűk noszogatása alatt egy hosszú vályúszerű medencében. És a sűrű barna folyadék miképpen hagyja el hatalmas csöveken keresztül a vályút, hogy tiszta víz kerüljön mélyébe. De előbb még egy procedúrán megy keresztül — mondja kísérőm, mintha gondolataim között olvasna és egy kamraszerű helyiségre mutat, ahol az elfolydogáló barna léből kivonatolják a lanolint. Naponta körülbelül kétszáz kilogrammot. A gép egyik végén csordogál befelé a mocskos lé, a másikon csepeg kifelé a zsíros massza, amiből a legjobb minőségű arckrémeket gyártják. A mosoda után hatalmas gépek sorfala közé jutok. Előző tapasztalataimon okulva is kérdezem, hogy a dobhártyaszaggató dübörgés lárma-e vagy csupán enyhe zaj. Mert a nyers gyapjúval együtt magam is fejlődöm, és pontosan tudom, hogy a hatalmas gépek kattogása soha le nem kot- tázható szimfónia. Csak éppen meg kell érteni. Ahhoz viszont itt kellene élni két- háromezer munkás, sőt többnyire munkásnő között, akik naponta fegyelmezett élcsapatként sorakoznak a gépek előtt. A mocskos gyapjú, immár hófehérre mosott vattaként kerül elő. Ekkor már cukorhabhoz hasonlít, amit odahaza a ligetben pálcikákról nyalakodnak a gyerekek. Mielőtt beleharapnék, újabb terembe vezetnek, ahol komoly emberek, komoly szerkezetekkel hatalmas üstökben mindenféle színű folyadékban forgatják, keverik, noszogatják a vattaszerű anyagot. Mondanom is fölösleges, hogy immár egyáltalán nem vattaszerű, hanem olyan, mint eoy jófajta, fővésben levő málna vagy baracklekvár. Ezekután a gyapjú a szivárvány minden színében kerül utamba, a finomítás, imp- regnálás, párolás, gőzölés, bolyhosítás, ezerféle kínzókamráján keresztül. Az orsózóban el szerettem volna beszélgetni egy olyan okos géppel, amelyik önmagától váltogatja a teli orsót üresre, ha kell tizet is egyszerre, de mivel legnagyobb 513
