Irodalmi Szemle, 1962
1962/5 - Cselényi László: Versek
Leszakadt a mennyezet, jókora kődarabok állták el az utat. Inkább a számítás, mint az erőfitogtatás késztet arra, hogy a nagyobb kövek után nyúljak — hadd lássa az öreg — nem vagyok lusta ember. És van itt mit emelni!.. . Félóráig tart... s már megyünk is tovább. Most könnyű a csille, csak úgy gurul a sínen, s a lámpa gyenge fénye megvilágítja a rozoga folyosót, mely igen összeszűkült. Hajdan két és fél méter magas és három méter széles volt, most majdnem feleannyira szűkült. A földnyomás kénye-kedve szerint csavarja, nyomja, görbíti. Sok itt az úgynevezett „letérdelt“ vastámaszték. így nevezik a bányászok a befelé, sokszor derékszögbe hajló vasakat. A támasztékokon fadarabok, ezek elfedik és visszatartják a tolakodó köveket ... Már ahol visszatartják: sok helyen oldalról és felülről hegyes sziklák nyomják ki az orrukat, s a fadarabok nyögnek és megrepedeznek alattuk. Üjra síneket rakunk a csillére, aztán megpihenünk. A földre heveredünk, s még mindig szaporán lélegzőnk. Csak úgy a szemem sarkából nézem az öreget: ráncos sovány arca, fekete a szénportól, de élénk szemei fehéren csillognak. A szája tiszta rózsaszín s a bagózástól folyton nedves, — csillogó. Egymás mellett fekszünk, lámpáinkat a sínhez támasztottuk — alulról vetik ránk a fényt. Az öreg ismét előveszi a szilon zacskót. Egy csipetnyi dohányt a szájába tesz, aztán felém fordul. — Nem akarsz egy kis dohányt? Vállat vonok. Máris nyújtja felém. A nézése meleg ... Érzem, hogy szeretet árad belőle. Egy ideig rágom a dohányt, aztán undorodva félreköpöm. Az öreg nagyot nevet: — Nem ízlik? — De nem ám! — én is nevetek. Üjra csend ... Aztán messziről robbanás hallatszik. Megremeg a levegő, s egy kicsi kő nagyot koppanva bakelit sisakomra hull. Cselényi László megint egy újabb évad Megint egy újabb évad megint egy újab bánat a vállam nekivetem a sötét éjszakának Jázminvirágok nyílnak jázminvirágok égnek s itt benn a szerveink közt rokkendrolt jár a lélek Megint az új virágok megint az új szerelmek a hársak évadában apát perel a gyermek S jön majd megint egy évad jön majd megint egy bánat ropogó gyönge vállunk tartja az éjszakákat
