Irodalmi Szemle, 1962

1962/1 - Rácz Olivér: A helyzet további tisztázásáig (Részletek egy készülő regényből)

lenne képes. Legkevésbé a ballok. A baboknak talán még bilijük sincs.

Nem, a ballok egy másik világhoz tartoztak, olyan világhoz, amely Tivadar előtt is csak sötét pillanatokban nyitotta meg vésztjósló kapuit. A ballok nevét hosszan, két 1-lel kellett kiejteni, mintegy hang- súlyozásul, mennyire ballok a ballok.

A ballok társadalma egyébként nem volt állandó és egységes közösség. Szeplősképű és fütyörésző kis utcai csibészeken kívül magába fogadta mindazon egyedeket, akik valamely okból kifolyólag összeütközésbe kerültek a fennálló társadalmi renddel, vagy pedig kihívó vállrándítással fölébe helyezkedtek annak. A ballok önmagukban egyesítették a törvényen kívül álló, nagy- öklű inasgyerekek, valamint a kóbor lovagok, könnyed kalandorok, álarcos szegény- legények, May Károly féle rézbőrű indiánok és a pusztázó szilajbetyárok összes kiforratlan jellemvonásait. Tivadar ezért nem is gyűlölte a ballokat (holott a tisztán körvonalazott rosszat igenis megvetette), hanem bizonyos bizsergető tisztelettel és hódoló rokonszevvel gondolt rájuk.

Azonban múltak az évek, és a múló évek változó szemléletében megváltozott Tivadar képzeletében a ballok társadalma is. Még mindig ők voltak azok, akiknek nem kellett fagylaltért kunyorálniuk, hanem magabiztos mozdulattal lökték oda a török vagy olasz fagylaltos kiskocsijára az ötven filléreket, ők voltak azok, akiket vasárnap délután nem vittek színi előadásra, ezzel szemben napestig szabadon rúghatták a rongylabdát a gyakorlótéren, ők voltak azok, akiknek nem hozott karácsonyra a Jézuska légpuskát, ezzel szemben magukfabrikálta gumipuskával lődöztek a varjakra a ligetben meg a színház előtt, de közben már ők voltak azok is, akik Tivadar gyermekkorának valóság-álmaiban magasraemelt fokossal rohantak elő a Mária utca felöl, vagy lóháton rohamozták meg a Benedek utcai zöldkaput, hogy kilessék, merre van a kétkerekű kis kerékpár elrejtve. Volt úgy is, hogy a ballok cowboy ruhát öltöttek, és Apát akarták magukkal szöktetni, kisapit, akinek már megint eljárt valahol a szája, és úgy nyilatkozott, hogy a kultuszminiszter hülye és hülye ősök utóda. A ballok tehát mindig és minden formájukban hatalmasak és félelmetesek voltak. Ezért vált Tivadar gyermekkorának egyre visszatérő, szívdobogtató kérdésévé: Mi lesz, ha egyszer majd eljönnek a ballok?

Ezek a ballok azonban ott az erdőszélen nem voltak sem hatalmasak, sem félelmetesek, távcsővel néha pontosan ki lehetett venni, hogy sápadtak, gyulladt szeműek, és szürke katonaköpenyükben alig különböznek á Tivadar körül heverésző lövészektől. Csak a ruhájuk szabása, színe volt más, és a mozdulataikban volt valami különös nyugalom, amelyért szinte irigyelte őket, bár érezte, hogy ez nem hazafias dolog, és Hajnal bátyja, a hadnagy bizonyára újra elítélné ezért.

Az erdőszélen ismét mozgás ' támadt, és Tivadar a távcsöve segítségével pontosan látta, mi történik odaát. Két szürkeköpenyes alak kúszott lassan előre a csonka fák védelme alatt, óvatosan, megfontoltan nyomultak fatörzstől fatörzsig, néha még az arcuk fehér foltja is megvillant egy másodperc töredékére, máskor a karjuk vagy lassan tovacsúszó lábuk parányi darabja került bele a távcső lencséjébe. — De hiszen akár beléjük is lehetne lőni! *-i- döbbent az agyába egy elképedt gondolat, és megütközve kiáltott fel:

— De hát mit keresnek azok ott?

— Vízért mennek a patakra — düny- nyögte mellette az egyik lövész, és únot- tan a puskája után nyúlt.

Hitetlenkedve nézett a lövészre, de még mielőtt megszólalhatott volna, a háta mögött gúnyos hang szólt közbe:

— Vízért, a fejedbe, te víziborjú. Hiszen a patak az ő erdejükön folyik keresztül, merhetnek följebb hordószámra, ahhoz nem kellene a puskáink elé kúszniuk.

— Te csak jobban tudod, Kóré — for- tyant fel a lövész —, neked minden éjszaka üzennek.

— Pofa be. Itten most nem arról van szó. Itten most az a vizsgakérdés, mit csinálnak odaát a ruszkik? Vizsgázik Péter János honvéd, frontszolgálat három hónap, kitüntetése nincs, büntetve kétszer, felfogása nehéz. Az altiszti iskoláról kirepült, jelenlegi első kérdésre felelete elégtelen. Na most pofázz!

Az emberek röhögtek, kezdtek belemenni a játékba.

— A halottaikért mennek ...

— Nem a halottaikért, a halottak meg a sebesültek puskáiért. Meg a köpenyekért. Szűkiben vannak a felszerelésnek — vélte egy sebhelyes képű őrvezető.

— Aha — nyújtózott ki Kóré fektében —, és azért mennek most, mert most jobban ráérnek. Éjszaka, sötétben már késő lenne, mi? Öt rossz, őrvezető úr! Leszedni