Irodalmi Szemle, 1962
1962/1 - Komáromi Ressl János: Katonadolog
csomag felé. Nem értem el. Meg aztán, ha elértem volna is, hiába lett volna, mert a csomagok szorosan át voltak kötözve. Mit lehet itt tenni. Egymásután különböző gondolatok születtek agyamban, aztán megsemmisültek, mint a meleg földre lehullott első hó. Kezem tehetetlenül lógattam lefelé. Ekkor ujjammal hozzáértem szuronyom hideg nyeléhez. Egy szempillantás alatt átfutott rajtam a gondolat. — Megvan! — majdnem elkiáltottam magamat. Óvatosan kihúztam szuronyomat a hüvelyéből. Ismét felágaskodtam, és kezemben a borotvaéles szuronnyal a csomagok felé böktem. Kitapogattam a zsinórt, lapjával aládugtam a szurony pengéjét, aztán fordítottam egyet ezen a régimódi öldöklő szerszámom. A kötél megfeszült, és mint a megpendített bőgőhúr, mély hangot adva, elpattant. A váratlan hangtól megijedtem. Visszarántottam a kezem. A nagy sietségben levertem a doboz fedelét, s az nagy koppanással esett a padlóra. Ebben a pillanatban a szoba sarkában megcsikordult az ágy, és kiugrott belőle a törzsőrmester. — Állj vagy lövök! — ordította, és már kezében is volt a pisztolya. Egy pillanatig kővé meredten álltam, aztán két ugrással a törzsőrmester lakása mellett nyíló ajtóhoz ugrottam. Lenyomtam a kilincset, és beléptem a sötét helyiségbe. Az első pillanatban megcsapott a falusi konyhák áporodott moslékszaga. A házigazda konyhájába tévedtem. Háttal nekidőltem a konyhaajtónak. Ebben a pillanatban elrohant az ajtó előtt a törzsőrmester. Torka- szakadtából kiabált: „Riadó! Őrség! Fegyverbe!“ Megvártam, míg minden elcsendesül, aztán félelmet nem érezve lehajtott fővel, csalódottan visszaballagtam az irodába. Ruhástól az ágyra feküdtem. Kürtszóra ébredtem. Sorakozót fújtak. A század öt perc alatt felsorakozott az iroda előtti téren. Én is beálltam a kiszabott helyemre. — Bajtársak! — kezdte izgatott hangon a törzsőrmester. — Az éjszaka gyalázatos gaztett történt. Ismeretlen tettesek betörtek a szobámba, és elrabolták két bajtársuk csomagját. Én vigyáztam a csomagokra a főhadnagy úr megbízásából. A dobozban nem volt cím, mert úgy hozták magukkal a tegnapi látogatók. A rablók a nagy sietségben kiejtettek az egyik csomagból egy levelet. Ez a levél egy maguk közül valónak szól. Jelentkezzék bátran, kinek szól a levél, hogy a feljelentést a csendőrségen azonnal megtehessük. Ők majd kutyával kinyomozzák, ki lopta el a" csomagot, természetesen, ha az ajándék addigra már elfogyott, majd az illetők busásan megfizetik. így szól a levél: .Édes nagy fiam! Karácsonyig már nem tudok elmenni hozzád. Ezért küldök egy kis csomagot. Sütöttem egy kis krumplis pogácsát. Meg aztán a Ribarics nénitől kaptunk egy kis kóstolót. Ebből is van benne. írd meg, hogy ízlett. A viszontlátásig, csókol szerető anyád.“ — Nos, emberek, kinek szól a levél? Nyugodtan jelentkezhet az illető. Természetesen, semmiféle bántódása nem lehet. Csak igy tudjuk a tolvajt előkeríteni. Na, jelentkezzék az illető! A törzsőrmester végig pásztázott tekintetével a katonák riadt arcán. Figyelt minden gyanús mozdulatra. — Tehát nem jelentkezik senki! — Századírnok! — Parancs! — vágtam össze riadtan a bokám. — Vegye jegyzőkönyvbe, hogy a kihallgatáskor nem jelentkezett a levél tulajdonosa. Meg aztán, majd elfelejtettem, a főhadnagy úr nagyon meg van magával elégedve. Tegnap jól végezte a dolgát, a próbának megfelelt. Ezért hivatalosan is kinevezem magát századírnoknak. Csak így tovább, fiam! — Igenis! — csuklott el a hangom. — Csak nem sír, századírnok?! — Nem sírok! — Csupa könny a szeme. — Alázatosan jelentem, a szél a szemembe vágta az utca piszkát. Csupán ettől könnyezem.
