Irodalmi Szemle, 1962
1962/1 - Komáromi Ressl János: Katonadolog
Fájdalmas veszteség ért bennünket, írókat és olvasókat egyaránt: 1962. január 3-án, életének 38. évében hosszú betegség és szenvedés után meghalt Komáromi Ressl János, fiatal prózánk egyik tehetséges képviselője. A betegség és a halál nem engedte meg neki, hogy élete és müve kiteljesedjék, de példája, hite és élniakarása mindnyájunk szívében élni fog. Szinte hihetetlen alkotóvágy lobogott benne. Mikor a betegség megbénította jobb kezét, megtanult írni bal kezével. Mikor a bal kéz is megbénult, s csak ujjait tudta mozgatni már, az ágya fölé szerelt írógép billentyűit pötyög - tette. Mikor ez is lehetetlenné vált számára, diktált és barátai jegyezték fel gondolatait. Alább közöljük Ressl János egyik novelláját. Ressl János katonadolog Olybá tűnt a vezényszó, mintha dühös kutya vakkantana. — Vigyázz! Jobbra nézz! A század megmerevedett. A csintalan hideg szél játékosan hancúrozott a nyílegyenes sorok között. Itt-ott belefogódzott a köpenyeg sarkába. Még ő is tépte — cibálta a fázós katonákat. — Figyeljenek ide, emberek — emelte fel kezét Puskás törzsőrmester. — Ki szeretne nekem az irodában segíteni? Jó meleg van ott. Amint látják, füstöl a kémény. Ebben hát nincs hiba, csak írni kell nagyon sokat. Aki vállalkozik irodai munkára, lépjen ki. Mintha rugón lökték volna előre a századot, úgy lépett ki majdnem mindegyik. — Jaj, de nagyon szeretnek engem, édes gyermekeim! — nevetett a törzs- őrmester. — Én is nagyon szeretem magukat, mert okos, szép fiúk! Édes galambtollas vitézeim, ugye jobb a törzsőrmester bácsinál a meleg szobában üldögélni, cigarettázgatni. De ha már itt tartunk, akkor még jobb lenne, olyan nagy házban, ahol szép leányok vannak, eligazítónak lenni. Olyan vidd ki, mosd ki, öblítsd ki legénynek. Ilyesmi még jobb lenne az újonc uraknak, nem igaz? Van egyáltalán valaki, aki nem jelentkezett? — nézett el Puskás a század feje fölött. — Nini! Hát te nem szereted a törzsőrmester bácsit? — mutatott rám Puskás, midőn észrevette, hogy a helyemen állok. — Én szeretem a törzsőrmester urat, csak az irodai munkát nem bírom! — Igen? — és ugyan miért? — Mert eddig is azt csináltam! — Akkor ezután is azt teszi! Azonnal jelentkezzék a főhadnagy úrnál. Jelentse, hogy egyhónapos próbaidőre magát javaslom századírnoknak! — Megértette? — Igenis! — Akkor futás! Lóduljon! Korán reggel olyannak tűnt a falu egyetlen kihalt utcája, mintha valami nsgy ünnep lenne. Sehol egy lélek. Lépéseim zaját felnagyította ez a tengernyi csend. Az utca közepe táján volt egy elhagyott kocsma. Itt lakott a főhadnagy. Itt volt az irodája is. Éppen akkor gombolta össze lila kövér nyakán a szűk inget, amikor beléptem, és fennhangon jelentkeztem nála. — Jól van, fiam! Majd lassan belejössz. Sok dolgod nem lesz. A legfontosabb az, hogy pontos légy. Nálam ez a jelszó: pontosság, kevés beszéd, magyarul, pofa be! — Megértetted?
