Irodalmi Szemle, 1962
1962/4 - Fábry Zoltán: Európa elrablása
Schlamm szerint — minden fenntartás nélkül megtámadandó és elpusztítandó. Schlamm támadásának célpontja ez időben a véres internacionálé, a Kruppok és Zaharoffok maffiája volt: „a fegyverkezési bestialitás“. És ez a „bestialitás“, melynek következtében az emberiség „a fegyverkezési ipar kamat-rabszol- gaságában vérzik el“, még a fasizmus háborúját is elhalványíthatja, mert „Hitler után egy Über-Hitler jöhet“. Ennek az Über-Hitlernek, az atomháborúnak, ma épp a fegyvergyárosok gaudiumára, épp Schlamm lett a legodaadóbb szószólója és prófétája! Az a Schlamm, aki mint antifasiszta nemcsak a pillanatot fogta be szemléletébe, de a messzi jövőt is, és aki így a mára hiteles és igazolt tanulságot vetíthet: „Mindenekelőtt meg kell értenünk, hogy egy elveszett háború nem rendíti meg szükségszerűen a fasizmust.. . Egy elvesztett háborúból a fasizmus potenciálisabb elállatiaso- dással kerülhet ki, ha nincs előkészítve olyan ellenerő, mely a háborúval együtt a fasizmust likvidálná“. Schlamm ma az ellenerők likvidálásának a propagátora, annak ellenére, hogy tegnap le tudta írni szinte fogalomképp, parancsként: „Mindig és utolsó pillanatunkig készenlétben kell állnunk minden háború ellen... A német fasizmus az ismétlési kényszernek van alávetve". Kísértetiesen bevált jóslat! De aki kimondta, ma az ismétlési hajlam legfőbb sugalmazója, fanatikusa és kikényszerítője! Az atomháború prófétája már tegnap is jószemű jós volt, csak éppen ellenkező előjellel, céllal és akarattal: „Mintha az életfenntartási ösztönünk teljesen eltompult volna, olyan érzéketlenül közeledünk a civilizáció rövidzárlatához... Az emberek kézzel-lábbal tiltakoznak az igazság ellen, mely abban áll, hogy egy sztratoszféra-bomba egész tartományt pusztíthat el... Az eljövendő borzalom érzékeltetésére még hiányzik a szó“. Schlamm mára megtalálta, de ez nem a veszélyt mondja, tudatosítja és ijeszti, de a „sztratoszférabomba“ mai valóságát, a tényleges atombombát igenli, csábítja és sugallja, mint egyetlen emberi reakciót! Schlamm, a „potenciális elállatiasodás“ igazolásaképp, ma mint atombombás kéjgyilkos áll előttünk. Tegnap minden szava a háború, a megállíthatatlannak szuggerált veszély ellen feszült (akárcsak Brecht „Állítsátok meg Arturo Uit!“-ja, mely azt bizonyítja, hogy a Hitlereket meg kell és meg lehet állítani). Övott, figyelmeztetett, analizált, ijesztett, bátorított és lázított: „A jövendő háború el fog halványítani minden klissé-perspektívát. Ez a háború nem lesz a történelmi haladás mozdonya. A vonat ki fog siklani. Ma csak egy feladatot ismerhetünk: minden erőnkkel meg kell akadályoznunk a háború kitörését." Tegnap és ma egyformán, egy célból mondjuk és ismételjük az ember, az emberiség létpa- rancsáf minden erőnkkel meg kell akadályoznunk a háború kitörését. Írástudó, felelős szellemember mást le nem írhat. Schlamm is megtette — tegnap, de ma minden erővel, minden szavával a háború kitöréséért harcol. Egyszerre, egy célból korholja, uszítja a Nyugatot és a németséget: „A Nyugat menthetetlenül belepusztul békevágyába“. A béke e viszonylatban az elsőszámú ellenség. És mindezt német földön mondja, melynek militarizmus-fertőzte embereit oly könnyű háborúba vinni: „A németek nem fogták még fel, hogy ők a Nyugat második legnagyobb hatalma, nem értették meg, hogy az ő kötelességük a történelmet formálni, és hogy a világ olyan mértékben lesz német, amilyen mértékben ők németek“. És ezt annak a németségnek a címére adresszálja, melynek háborús fertőzöttségéről mondotta tegnap, hogy az „a lakott földrész legdühöd- tebb háborús önsúlya ... Hogy mikor következik be a háborús robbanás, senki sem tudja. De egyszer mégis elkövetkezik, ha a robbanó anyagokat nem különítjük el idejében egymástól“. Ma Schlamm a nyugati imeprializmus háborúvalósító, robbanó anyagáhak összehordásán, egybehangolásán fáradozik, és legfőbb feladataként a harmadik világháború német kanócának a szerepét vállalta. Schlamm a közös nevezőre hozott új világégés — az atomagresszió — Van dér Lubbéja:* az áruló, a renegát antifasiszta, aki gyújtogató bujtogatását — elterelően — még ma is a nála rég érvényét vesztett Ossietzky-legitimációval igazolja. A szellemi antifasizmus a toll antifasizmu- sa: az emberség vállalásának tisztasága és tisztessége. Az antifasizmus és a humánum itt elválaszthatatlanul kapcsolódnak. A szellemember: szellemerkölcs. Példázó, szikrázó makulátlanság: Ossietzky! Ennek az antifasizmus- nak elemi létszabálya: „a saját fészket tisztán tartani. Ami a Hitlerek ellen hat, az csak elveink erkölcsi és szellemi fölénye lehet“. És ezt Schlamm mondotta, aki figyelmeztetőn még hozzátette: „A fasizmus idővel nemcsak önmagát fogyasztja el, de ellenfeleit is... mert a fasizmus a tömegellenállás megtörésének technikailag legtökéletesebb gépezete“. E Schlamm-axióma legbizonyítóbb példáját maga Schlamm szolgáltatta. Schlammot, aki saját fészkét a legpenetránsabban piszkolta be, a háborús lelkiség teljesen elemésztette. Senki nála jobban meg nem érezte tegnap a belli- cizmus, a fasizmus fertőző veszélyét. A Hitler előtt boldogan kapituláló német értelmiségről szólva, Schlamm volt az, aki leírta a döntő, rögzítő mondatot: „A nagy jellemhaldoklás megkezdődött... A következő nemzedék számára immár fel van fektetve a proskripciós lista". A nagy jellemhaldoklás után — mindenki mást felülmúlón — most ő tette a nagy pontot. A proskripciós listát ma visszájáról kell olvasni: az intellektuális árulás vezetőhelyén — az antihúmánum mélyfokán — ma Wiliam S. Schlamm, alias Schlamm, alias Iszap áll... Az önportré színei és kontúrjai egyre jobban durvulnak, torzulnak. Az antifasiszta teg* Van dér Lubbe, volt holland kommunista, kizárt párttaggal gyújtatta fel Göring és Goebbels a berlini Reichstag-épületet. 340
