Irodalmi Szemle, 1962
1962/3 - ORSZÁGJÁRÁS - André Wurmser: Legendák születnek (részlet)
lóság, hogy az egyikben is, a másikban is fiatalok szerepelnek, mindkettőnek bátor, kalandvágyó emberek a hősei. Egyébként a szovjet „eastern“ az amerikai „western“ teljes ellentéte. A „western“ azt ábrázolja, hogyan hódították meg a Vadnyugatot, hogyan irtották ki az indiánokat. Az „eastern“ Kelet- Szibéria leigázásáról számol be, megénekli, hogyan lett úrrá az ember a természeten. A „westernben“ aranyásók, banditák és prostituáltak szerepelnek. Nélkülözhetetlen kelléke a postakocsi, amelyben a seriff gyönyörű lánya utazik, és a kocsma, ahol általános lövöldözés támad, s ripittyára törik minden üveg ... Az „eastern“ hősei geológusok, mérnökök. Elengedhetetlen kelléke a daru vagy az exkavátor, amelyet főiskola levelező tagozatát végző lány kezel. A „western“ csúcspontja: az árulót üldöző cowboy veszett vágtája. Az „easterné“ — a vízierőmű üzembehelyezése. A „western“ utolsó jelenetében a fiatal cowboy elnyeri a seriff hivatalát és lányának kezét — a seriffet még a film elején meggyilkolják —, s a szerelmesek 300 méter hosszú csókjával fejeződik be a film. Hála istennek, a Vadnyugaton ettől fogva rend lesz, virágozni fognak a bankok, nem kell félniük a kis gengszterek támadásaitól. Az „eastern“ utolsó jelenetében a fiatal építőket a Szocialista Munka Hőse címmel tüntetik ki, s a szerelmespárok, akik az építkezésen lobbantak szerelemre, lakást kapnak az új városban. A „western“ hőseinek fő mozgató rugója a nyereséghajhászás, az egyéni érvényesülés vágya, s egyeseknek valóban sikerül is óriási vagyont öszeharácsolni. Az „eastern“ bátor hősei az egész társadalom előrehaladására gondolnak; arra törekszenek, hogy maradéktalanul kibontakozzék a társadalom minden tagjának képessége. Az „eastern“ hősei új életet építenek az új városokban. Amikor a szovjet népszámlálás adatait olvastam a „Pravdá“-ban, egy szám kiváltképpen felkeltette figyelmemet: csak a hős Leningrádnak van ma kevesebb lakosa, mint amennyi a háború előtt volt. Amikor viszont Angarszk lakosságának 1939. évi lélekszámát kerestem, csak egy vonást találtam a megfelelő helyen. Gyermekkoromban füzeteim margójára ismeretlen és képzelt országok térképét rajzoltam. Fantáziámban új országokat fedeztem fel, elvettem feleségül a király lányát (abban az időben még sok király volt), megtanítottam a bennszülötteket La Fontaine verseire, mindenekelőtt pedig új városokat építettem... Amikor An- garszkban jártam, eszembe jutottak gyermekkori ábrándjaim. A szibériai Kolumbusok folyók és utak közelébe eső helyeket szemeltek ki, s ott építik az új városokat. Gyermekkoromban én is ilyen helyekre terveztem városaimat. Angarszk építői azonban, velem ellentétben, mellőzték a templomokat (nem voltam túlságosan vallásos, de hát hol esküdtem volna meg a király lányával?!). Ebben a szocialista városban, ahol a lakosság átlagos életkora nem haladja meg a 18 esztendőt, senkinek sincs szüksége templomra. Jelen voltunk az angarszki képzőművészek kiállításának megnyitásán. Hát nem csodálatos dolog ez a kiállítás, ha arra a vonalkára gondolunk, amely a város 1939- es lélekszámát jelölte? Nem dicsekszem pártatlansággal. Ellenkezőleg, részrehajló vagyok. A Szovjetunió pártján állok. Szégyelleném, ha azokra hasonlítanék, akik fitymálva beszélnek azokról a példátlan erőfeszítésekről, amelyeket a Szovjetunióban tesznek az ember felszabadítására. Nem tartozom azok közé az „elnéző“ nyugatiak közé sem, akik most „megbocsátják“ a Szovjetuniónak — amely életének közel a felét a mások által romba döntött ország helyreállítására fordította és megmentette a világot —, hogy eddig nem biztosította polgárainak a burzsujok fényűző életét! Angarszkban, ezen a minap még lakatlan vidéken, kitűzték az egyetemes kultúra zászlaját. Elfelejtettem megkérdezni, is- merik-e az angarszki gyermekek La Fontaine meséit (bizonyára ismerik!). De benéztem a pompás kultúrpalotába. Zsúfolt volt. Nem gyöngysorral ékesített estélyiruhás hölgyekkel és szmokingos urakkal, hanem vörös nyakkendős iskoláslányokkal és fiúkkal, akiknek más lányok és fiúk Glinkát és Beethoven VII. szimfóniájának részleteit játszották. A világ egyik legfiatalabb városának, Angarszknak, ahol a legrégibb épület sem idősebb tíz évesnél, semmi kapcsolata sincs a múlttal, azaz sohasem ismerte a nyomortanyákat, a munkanélküliséget, a kizsákmányolást és a műveletlenséget. Mégis örököse mindazoknak, akik bárhol és bármikor a világon szép és nemes dolgokról álmodoztak. Beethoven Angarszkban!... Erre gondolva a 290
