Irodalmi Szemle, 1962
1962/1
O. Dubay metszete A ndrej Voznyeszenszkij Ősz Vadkacsa-szárny csattog. A védett erdő ösvényén tovatűnő fények: fosztó pókháló-fészek, egy-egy végső bicikli-küllő. Kövesd a példát. Búcsúzásra kopogj be utolszor a házba Egy asszony lakja. Vacsorát nem megtérő férjnek csinált. A reteszt — nékem — félretolva szorítja arcát kabátomra. Mosoly futja szája-felét; az is kihúny. Mindent megért. — Érti az őszi táj hívását, magház, meg otthon szétnyílását... S bár fiatalon, már didergőn arra gondol: megáll helyén a fa, almája bár a földön s megáll borjával a tehén; kemény a lét kint a szelekben síró határban, rengetegben, de kalászt érlel, dalt csacsog ... Ő meg majd búsul, csak zokog. Nyúlnak deresen az ablak előtt alumíniumosan a mezők. Visz rajtuk át a dérbe mállón a töltésig, melyen vonat pöfög, egy sor idegen, fekete lábnyom. Illyés Gyula fordítása
