Irodalmi Szemle, 1962
1962/3 - Zala József: Alma, Küzdelem az idővel, Éjjeli műszak, Forrásvíz (versek)
Éjjeli műszak Zala József Alma Nézem az almát. Nyárutón a törpefáról szedtem, ráncos a bőre, fonnyadón meghúzódik a testen, de ízében a nyár forr, és illata a kertnek a fonnyadt bőrön áthatol: „Ez voltam! Megismertek ?“ Öt pergamen cellából int az érett mag, kívánja mind, hogy tömlöcét kitárjad; a hervadó külső alatt él és tovább viszi a mag az erejét a nyárnak. Küzdelem az idővel Sohasem képzeltem magam a világ közepének, olyan tapasztalt bölcsnek sem, kitől tanácsokat kérnek. I Fecsérlésre való erőm sohasem volt, most sincsen, az idővel tusakodom agyamban, ereimben. Szabadulna, de nem hagyom, követni, űzni, rajta! Addig bírjam, míg távoli a tettek túlsó partja. Addig küzdők és alkotok, vágy ok, szeretek, élek, míg e verseny minden erőm föl nem őröli végleg. Tíz emeletnyi mélyre nyúl a vasdaru nagy csőre, a panel-elem meglapul, húzódozik előle, de rátalál, s már emeli erővel, diadallal, nagyívű utat szab neki, ne kocódjék a fallal. Éles szeme odatekint, ahová terhét szánja; Sok munkáskéz feléje int, így jut helyére már a jövendő fészek új fala, s amíg a város alszik, boldog élet foglalata tovább épül, gyarapszik. A piros arcú, víg dalú hajnal űzi a vert éjt, torpan, s nézi hogy a daru meglobogtat egy erkélyt. Forrásvíz Forrásvíz gyöngyöz poharamban, kortyolgatom, s tovább pezseg, gyógyítva, erősítve bennem a satnya, beteg sejteket. Merítik, vagy nem, buzog egyre, titkos mélységből tör elő, maga alkotta vezetékén küldi, hajtja az őserő. Óriási méhrajként, zúgva járja a földnek mélyeit, és kövekből gyűjti a nektárt, amelyeket vulkán hevít. Kőzetből, sóból képzett oldat, kövekből párolt gyöngyfűzér, a gyógyítás roppant hatalma minden csöppjébe belefér. Merítik, vagy sem, buzog egyre, és tört útján tovább halad, áldott erőknek hordozója, mégis szerény vízcsepp marad.
