Irodalmi Szemle, 1962
1962/3 - Dzsungel álom (vers) - Terézke (vers)
Dzsungel álom Azt álmodtam, hogy én voltam a dzsungel, sűrű őserdő, dús tömött vadon, pálmafák nőttek kisujjam hegyén, s alang-fű zöldült forró hasamon, hajamba bújtak éhes tigrisek, orromban elefántcsorda tüsszögött, majmok hintáztak csiklandva, röhögve égre nyújtózó lábujjam között, szemem helyén paradicsommadarak fészke volt, s kolibriszárnyon szállt a gondolat, roppant testemmel feküdtem hanyatt a békés nappal s ében éj alatt, virágot hajtott minden érzelem, nőttek pompázva, illatos buján, piciny tavakat csillantott a harmat örökké termő bőröm humuszán, hátam vakarták nőstény párducok, gazellát űzött szempillám nesze, tagjaimon bukfencezve pörgött pillangók násza, mézt pergő mese ... Azt álmodtam, hogy én voltam a dzsungel, millió élet minden sóhajom, a letört gally helyett kígyók feje nő, s boldog éhséget szül, ha jóllakom. Ezt álmodtam és fülledt büszkeséggel hasamra nyúlni vágytam hirtelen, kéjes kíváncsiság fúrta oldalam, azt hittem világot fordítok fel, ha megteszem. De csak szűk szoba volt a felfordult világ, nem éreztem mást csak sarki hideget, a színek parazsa poros sarokba bújt s elsompolyogtak az éhes tigrisek. Terézke Vajon él-e még a kék szemű Terézke? A jövendő halált először ő vette bennem észre. Addig nem is tudtam, hogy magamban hordom, túlontúl az élettel volt csak dolgom... Akkor történt, mikor megtudta, hogy az ipics-apacs csapatba nem veszem be. — Örök harag! — suttogta könnyes szemmel. De játék közben figyelmet sem szentel ily sírigtartó különös szóra az ember — csak most jutott eszembe. Monoszlóy M. Dezső
