Irodalmi Szemle, 1962

1962/3 - Szabó Béla: Ebek lázadása (Regényrészlet)

zatainak a vére még ott párolgóit a leve­gőben és a cinkosok sebzett lélekkel haj­szolták a dollárt, Tip gyakran nem jutott ételhez és sokszor bizony éhezett. Gazdá­jának nem volt ideje vele foglalkozni, leg­kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy az étterem személyzetét felhívja Tip áldat­lan és kínos helyzetére. Tip nagy zavarban volt, ugatni restellt finom, jólnevelt kutya lététre, lázasan és tétován ténfergett gaz­dája körül és már arra is vetemedett, hogy könyörgő, nedves szemekkel ránéz­zen ... Fel akarta hívni a figyelmet a „hűségére“, az íratlan, de kötelező meg­egyezésre ... mindez azonban mit sem használt... A vendégek eleinte nem bán­tották, óvatosan kitértek előle, vigyázva, hogy rá ne lépjenek, mert a dollárnimbusz­ból valami rá is hullott, később azonban, amikor észrevették, hogy gazdája ideges rúgással félretolja az előtte lebzselő ebet, ők sem kímélték többé. Tehát az éhezés mellett Tipnek tűrnie kellett, hogy ezek a szolgák, kifutók a lábára és büszke far­kára lépjenek zavar és megbánás nélkül. E zűrzavaros napokban annyit szenvedett, hogy kénytelen volt elhagyni őrhelyét, gaz­dája asztalát és a dollárok bűvkörét. Tip szenvedése nemcsak fizikai volt, ha­nem mélyen kutyalelke gyökeréig hatolt. Annyi évi hűséges szolgálat után vég­eredményben más, különb sorsot érdemelt volna ... így érthető, hogy haragja, őszinte felháborodással lassan, de biztosan ébre­dezni kezdett benne gazdája, cinkosai, majd az egész kétlábú, hálátlan társadalom ellen. Még tétovázott... megvolt az oka rá ... gazdája ugyanis egy jól sikerült zsákmá­nyolás után, különösen az esti órákban, amikor lanyhult az arany forrása, egy-egy bő vacsorával lepte meg. E vacsorák, a kibékülés jellegét viselték magukon és lát­szólag újra helyreállt kutya és gazdája között a régi kapcsolat. Ám ez a figyel­messég gazdája részéről egyre ritkábban nyilvánult meg, egyre inkább szüksége volt arra, hogy elhagyja a fényes, tükrös kávé­házat és holmi olcsó utcai ismeretséget kössön a város bennszülött kutyáival — természetesen a szegényebb réteggel — akik beavatottan elvezették a város is­mert vendéglői felé, ahol elvétve jó csont­ra is akadt. Tip tehát öregedő napjaira olyan hely­zetbe került, hogy vacak szemétben, bűzös moslékban kellett turkálnia, hogy éhen ne pusztuljon. E súlyos méltatlan sérelmek ellenére nem panaszkodott és annyi intel­ligenciával is bírt, hogy kétségbeesett hely­zetét társaival sem közölte. Volt annyi esze, hogy vándorlásai, kirándulásai alkal­mával, ha egy jó csontra akadt, kényelmes lassúsággal megrágta és mohóságát féken tartotta, noha az utolsó hetekben egyre nagyobb méretekben kínozta az éhség. A városi kutyacsőcseléknek Tip szótlan kimértsége rendkívül imponált, komoly vi­selkedése, tiszteletreméltó helyzetet bizto­sított számára közöttük. Társaival ellen­tétben csak akkor morgott, ha erre a végső szükség kényszerítette. Egyébként magába- vonultan, kissé tűnődve, szórakozottan hallgatott. Társait ez a magábavonultság meghatotta, idővel úgyszólván lesték min­den hangját. Most már nem zajlott le a városban mulatság vagy esküvő, amelyre meg nem hívták volna. Tip e meghívásokat csak feltételesen fogadta el, többnyire az­zal érvelt, hogy nem tudja, lesz-e ideje, jöjjenek este, akkor már inkább megmond­hatja. Nos, úgy viselkedett, mint egy ko­moly szolgálatban elfoglalt kutya. így tör­tént aztán, hogy egy-egy esküvő előestéjén, számtalan bennszülött várta őt a kávéház előtt csillogó szemmel, farkcsóválva, tü­relmetlenül. Messziről jóakaratúan integet­tek neki, hogy jöjjön, mert komoly vacso­rára van kilátás. Tip hagyta magát kéretni korgó gyomra ellenére, jólesett neki e hó­dolat és szívében vidám részvéttel, lassú léptekkel indult társai felé, akik izgalmak­tól remegő füllel körülvették és lesték kí­vánságait. Nem lehetett tagadni. Tip remekül visel­kedett. Aki tanúja volt e jelenetnek, egy percig sem tételezhette volna fel, hogy az elegáns Tip, mostani karcsú vonalaival valóban éhezett. Ám akkor már Tipben fészket rakott a terv, a szándék haragba, jogos elkeseredésbe ágyazva. A komoly terv végrehajtása érdekében elsősorban az volt a fontos, hogy híveket toborozzon. Ez a szándéka pedig csak úgy sikerülhetett, ha tiszteletet ébreszt maga körül, és a városban egyetlen ebnek sem szabad eszébe jutnia, hogy neki valaha szívességet is tett. Ez volt az egyetlen mód arra, hogy szavának súlya és hitele legyen. Nem szabad, hogy észrevegyék hontalan­ságát, gazdátlanságát és korgó gyomrát, mert végeredményben ez a magánügye. Ügyesen és kitartóan, amellett körültekin­téssel és óvatosan szabad csak működnie és ha valamit valakitől elfogad, igyekezzék úgy elfogadni, hogy a másik, aki ad, érezze magát megtisztelve, hogy elfogadta. E vál­

Next

/
Oldalképek
Tartalom