Irodalmi Szemle, 1962
1962/2 - Marie Majerová: A boldogságért küzdeni kell
Gyöngéd szeretettel rámosolygott Lenkára. — Fölösleges ijedelem volt. Ebbe nem hal bele az ember — tette hozzá enyhe gúnnyal, mert tudta, hogy Lenka így legalább elhiszi. Mindkét kezével melegen átfogta a lány engedékeny odaadó kis kezét, homlokával mélyen fölébe hajolva. A kéz forró volt és nedves. Roman nagyon is jól tudta, mit jelent ez. Aznap már nem sokat beszélgettek. Féltő boldogsággal érzékelték egymás jelenlétét, napról napra jobban vágyakoztak egymásra. Érzelmeik foglyai lettek. Már nem volt akaratuk. Érezték, hogy az új és mégis oly régi, de soha be nem vallott érzés feltart- hatatlanul egymás felé hajtja őket. Két sodródó sziklatömb az árban. Örömmel adták át magukat az édes sodrásnak, mert a parttalanság szédülete kellemes, izzó feszültségben tartotta őket, és ugyanakkor úgy érezték, mintha létük küldetése beteljesednék. Lenka egyszerre szépnek látta a világot. Az élet most csábító arccal mosolygott rá, és ha meg is mutatta árnyoldalait, Lenka hamar megvigasztalódott: — Ebbe nem hal bele az ember! A Románnál töltött órákból az örökkévalóság lehelete áradt, nem volt sem kezdetük, sem végük, mert boldoggá tették őket. — Ebbe nem hal bele az ember — mosolygott magában — ha lélekben újra átélte a halálos borzadályt, ami megrohanta, amikor meglátta a szájából kibuggyanó vért. — Ebbe nem hal bele az ember — ujjongott, ha eszébe jutott apja kegyetlen zsarnoksága, amely elől elmenekült. Lenka nem halt meg, de elpusztult száz- meg százezer más ember, és az osztrák monarchia úgy viselkedett, mintha a háború addig tartana, amíg a sárga-fekete zászló győzelemre nem jut. A hadikórházzá átalakított iskolák pincéi estéről estére megteltek. A halott katonák úgy feküdtek hosszú sorban egymás mellett, akár a kidőlt fatörzsek. A pólyát sem vették le róluk, még a gipszkötést sem törték le. A szanitéc, aki sorba rakta és számon tartotta a megmerevedett holttesteket, egyszerű írástudatlan ember volt a Kárpátok mögül. Borzalmas szolgálatát a parancshoz mellékelt napi rumadaggal tették elviselhetőbbé. A pincebeli szaporulatot mindennap krétával jelzte az ajtón, vonást vonás mellé bigyesztve. Az egészségügyi osztag szakaszvezetője éjjel összeszámolta az ajtóra rótt vonásokat, és a csonttá fagyott hősöket az amputált kezekkel, lábakkal együtt elszállította a krematóriumba. A kórházban nap nap után szigorú szemlét tartottak. A gyógyultakat könyörtelenül visszaküldték hadtestükhöz, mert Berkovič feje fölött a magasabb ellenőrzés veszélye függött. Az ellenőrzés mindig váratlanul érkezett, mint valami seprűn lovagló boszorkány, és úgy kifüstölte a kórházakat, hogy csak a tehetetlen rokkantak maradtak a helyükön. Berkovič és Dworzak őrnagy valaha együtt katonáskodtak. A főorvos a régi katonabarátság kedvéért úgy nyújtotta Roman felépülését, mint a gumit. A közkatonák szobájában naponta megjelent, közvetlenül az orvosi vizit után, a tisztekében hetenként egyszer, Roman szobáját elkerülte. A lakótársak hálából őrséget tartottak és gondosan óvták Románt a magasabb ellenőrzés váratlan veszedelme elől. Ha forró volt a talaj, Roman eltűnt az iskolaépület hátsó kijáratán. Amíg combsebe be nem gyógyult, Lenka támogatta. Később maga fogta karon a lányt, azzal az ürüggyel, hogy egyedül még nem tud járni. — Maga úgyis erős egyéniség — csúfo- lódott. Roman daliás alakja mellett Lenka gyenge nádszálnak hatott. A lány duzzogására hozzátette: — Hiszen az egész világot akarja megváltoztatni, miért ne vezethetne akkor egy magára hagyatott sebesültet? — Elég szomorú, Roman, hogy mint éleslátású ember nem lát maga körül elég okot, amelyek miatt a világot meg kell változtatni, hogy előbbre jusson! Roman könnyedén megszorította a lány könyökét. — Maga hízeleg nekem. Nem vagyok a mesék sasszemű hőse. Csak egy tépelődő ember, aki a problémák mélyére akar jutni. Nem hiszek a plakátoknak. Engem csak a dolgok elemzése tud* meggyőzni. Logikusan átgondolt, jól megalapozott, fokról fokra felépített elemzés, amely kutatja az emberi társadalom összetételét, ízeire bontja a fejlődési folyamatot, .sőt még a fejlődés további irányát és előrelátható eredményeit is feltárja. Lenkát nem elégítette ki ez a magyarázat, de hallgatott. Többnyire a Slávia kávéházig sétáltak. Ott leültek egy kétszemélyes asztalhoz. Ügy helyezkedtek el, hogy lássák a Moldvát és a Hradzsint.