Irodalmi Szemle, 1962
1962/2 - Cselényi László: Földönfutók
Hegedűs Jóska mellett a kapufélfába, hogy talán egy hajszálnál sem volt nagyobb a távolság, amivel elkerülte. — így volt-e Fekete János? — kérdezte megint az öreg. — így volt az, így volt, András bátyám — bizonyította János. — Miért mondod hát akkor — fordult most az idegen felé Csicseri András, — hogy nincs ez így rendjén? Az emberek lassan szedelőzködni kezdtek, a messzi láthatáron feltűnt a mérnök motorja. — Vagy úgy talán jobb lenne — tette hozzá az öreg — hogy a Barna Mihály öt holdja miatt hagynánk továbbra is mindent a fenébe? 4. — Azt mondom én neked, fiam — mondta a számadó, ahogy utolérte a nyájat s meg is pihent egy kicsit — azt mondom én neked, hogy ezek az emberek engem földönfutóvá tettek. Ez a Csicseri András, meg Fekete János, meg Hegedűs Jóska. Ezek a világ nem látta földönfutók. Ezek a kódisok. Hát miért tették, mondd csak? Hát minek csinálták ezt velem? Talán mert gazdag voltam? Az ellenségük voltam? Mert talán én nem akartam volna a kommunizmust? Nem azért, fiam! Hanem azért, mert irigyelték tőlem ä földet. Meg a házat. Hogy én, földönfutó létemre, ki tudtam vakarózni a- kódissorból, hogy házat szereztem, vagyont szereztem, ők meg nem tudtak szerezni semmit sem, mert csak elitták a pénzüket mindig, nem gyűjtöttek világéletükben, most is csak abból akartak meggazdagodni, hogy közöst csinálnak, oszt beülnek a más vagyonába. Szippantott egyet a levegőből, lenyelte a még mindig fel-felcsukló bosszúságát, aztán úgy folytatta megint: — Nohát ezt irigyelték meg tőlem ezek a koszosok. Ezért csináltak belőlem földönfutót. A Latorca melletti réten, ahol az autósok megtelepedtek, most vágott bele először a földgyalu a rétbe. Jóízzel ropogtatta pofájában a fekete földet, búgó hangja vészesen szállt keresztül a rónaságon. Ügy érezte Barna Mihály, mintha a tulajdon testében vájkált volna az a hatalmas állat. — S aztán hát miért tették? Mi hasznuk volt belőle — folytatta a számadó. — Mert ők talán boldogabbak lettek? Vagy gazdagabbak lettek? Hiszen látod: földtúrók most is. Csicseri András is, Fekete János is. Mert hamar rájöttek aztán, hogy az sem olyan nagy lakodalom. Közöst csinálni. Szétszórták a pénzt, eltékozolták a földet, aztán megfutamodtak. Csak az a Hegedűs Jóska, annak vitte fel az isten a dolgát! Hogy miért is nem csaptam én akkor agyon? Mert hisz az csinálja az egészet. Bent van a járáson, aztán ő szorgalmazza, hogy még ezt is, mejj azt is csináljanak! A gyerek azonban már ügyet sem vetett az öregre. Kíváncsian pislantgatott a búgó földgyalu felé, szinte a nyál is összecsordult a szájában, ahogy nézte, mindenképp odavágyakozott. Az öreg meg csak mondta tovább a magáét: — Dehát hiszen megsegít még engemet az isten! Dehát hiszen nem lesz mindig cigánylakodalom! Lesz még ennek böjtje is, csak várd ki a végét! — Mert azt mondom én neked, fiam — kezdte elölről, mint az imamalom — föld nélkül nem ember az ember. S hogy mindenki alatt van egy darabka föld a világon. A szél ismét megerősödött, egészen idáig hozta a Latorcaszagot meg a munkások hangfoszlányait. A gyerek már eloldalgott, szaladt a Latorca felé, csak a táskarádió maradt a földön, az üvöltötte szüntelenül a nótát: „Marina ...“ Az öreg meg csak mogyogott magában, az asszonnyal beszélgetett, ahogy álmában szokta. Régi dolog ez már nála, még akkor kezdődött, mikor elcsukták. Akkor, hogy a Hegedűs Jóska mellett fúródott be a vasvilla a falba, törvény elé idézték, börtönre elítélték. Ott szokott rá az asszonnyal való beszélgetésre. Aztán hogy hazajött, mert amnesztiát kapott, az asszony már nem volt, Kassán
