Irodalmi Szemle, 1961

1961/1 - DISPUTA - Tóth Tibor: Kritika és élet

meg így mondjuk cseh részről a szlovák irodalom fejlődési problémáit, amelyek éppen a két irodalom szoros kapcsolataira való tekintettel fontos okulást jelentenek a cseh irodalom számára is.

Jiŕí Hájek, a Plamen főszerkesztője vitacikkében szembefordul egyes kritikusoknak azzal a törekvésével, hogy megelégednek — az egyes konkrét műveket bírálva — az úgynevezett jó átlaggal, bár elméletileg maguk is hangsúlyozzák, hogy irodalmunk nem nyugodhatik bele az átlagos színvonalba. Hájek ezzel kapcsolatban rámutat a bírálatok kritériumainak bizonytalanságára, s ennek okát elsősorban abban keresi, hogy az egyes kritikusok mennyire fogékonyak a műalkotás értékei iránt, s a könyv megítélésekor meg tudnak-e szabadulni minden mellékes szemponttól. Sok függ a kritikus esztétikai tapasztalataitól és igényességétől is. A legfontosabb azonban, mit tud és hogyan gondolkodik az életről. Fel tudja-e ismerni a műalkotásban az élet semmivel sem pótolható színét-szagát, felemelő ritmusát, nagyságát, tragikumát és szépségét.

I. Kusý vitacikkével kapcsolatban Jirí Hájek is foglalkozik a közös csehszlovákiai szocialista irodalom kialakulásának problémáival, s hangsúlyozza: Ha a cseh és a szlovák irodalmi kritika továbbra is kitart a csupán hazai használatra szánt kritériumai mellett, ha az értékek összehasonlítása, szembesítése és harcos összecsapása nem szül új, szabatos és igényesebb kritikai kritériumokat, — ezeket az értékeket ne csupán a nyelvileg egymáshoz legközelebb álló cseh és szlovák irodalomból, hanem az egész szocialista világból és a tőkés országok haladó művészeti irányzatából is vegyük —, úgy a kritika nem lesz képes teljesíteni egyik fontos feladatát: arra ösztönözni irodalmainkat, hogy a szocializmus győzelméért folytatott világméretű nagy harc részeseinek érezzük magukat. Nemcsak arra van szükségünk, hogy a két irodalom megítélésében megszabaduljunk a cseh és a szlovák nemzeti „kizárólagosságtól“. Ismernünk kell a nálunk végbemenő történések összefüggéseit például azzal, amiért a mai szovjet irodalom harcol: Szlovákiában, a Szovjetunióban és Csehországban ma lényegében egyaránt harcolnak a marxista kritika kritériumainak elmélyítéséért, életesítéséért és legnagyobb fokú esztétikai igényességéért. Kusý elvtársnak bizonyára igaza van abban, hogy ne állítsunk irodalmaink elé elsietve és azon melegében egyes műveket. Van azonban egy másik veszély is, mégpedig az, hogy az ilyen példaképek „teljesen kihűlnek“, mire rájövünk, hogy tulajdonképpen példaképül is szolgálhatnának, s végeredményben az irodalmat visszafelé fordítanánk olyan célok irányában, amelyeken már keresztülhaladt, vagy amelyeket már elért. Ez súlyos hiba volna, hisz azt akarjuk, hogy az irodalom egyre újabb, egyre magasabb célokat tűzzön maga elé. A kritika ehhez elsősorban úgy járulhat hozzá, hogy az irodalmi életben kialakítja az értékek bizonyos tudatát. Ha azonban nem különböztetjük meg őket, éppen elenkező hatást érünk el. Ez pedig — akár akarjuk akár nem — a maga módján az átlagosság propagálása lenne.

Irodalmunkban a kritika szerepével és jelentőségével foglalkozó vita tovább folyik. Üjabb fejleményekről, érdekesebb megnyilatkozásokról alkalomadtán tájékoztatjuk az Irodalmi Szemle olvasóit.