Irodalmi Szemle, 1961

1961/1 - ORSZÁGJÁRÁS - Gyurcsó István: Mese is lehetne

seregét nem látom rajta. A nagy vihánco- lások, sóskaevések is elmúltak. A rét egy sarka felhasogatva, elboronál- va. Kerek káposzták, vidám paradicsomok, csüngő paprikák: kertészet. Nem gondol­tam erre gyermekkoromban. Futottam, mint a többi a fűzfák között, apró halak után a kiöntött Garam vizében. Arra sem gondoltam gyermekkoromban, hogy a ki- csindi út mellett a papdombon, másnemű tanyázó hely nő ki a földből, mint liba- pásztorkodó tanyáink. Tehenek, lovak, malacok, tyúkok, kaka­sok tanyája. A szövetkezet gazdasági udvara. Milliós értékek. Ismerős helyek, mégis tűnődésre szoktat a változás. Mivé lettek a gyermekkori pajtások: csintalankodó lányok, gyerekek? Fejőnők, agronómusok, elnökök, bányászok, trakto­rosok. Gazdák a Garam partján. Tűnődöm itt a vashíd korlátjának dőlve és szívem körül az emlékek motoszkálnak. Sok éves, harmincéves emlékek. Tűnődöm és emlékezem: többen voltunk szegények, sokkal többen, mint a gazdagok. Most hozzánk csatlakoztak a félszegények, a kicsit tehetősebbek és a kevés maradék­nak nem volt mit tennie, mint fölkapasz­kodni a szocializmus gyors szekerére. Rendben van, szorítunk helyet azoknak, akik valóban velünk akarnak jönni. Nem természetünk a gyűlölet. Csak valóban ko­molyan gondolják. Aki nem így gondolta, úgy is kiesett már a saroglyából. Látni is néhány potyautast, amint a lőcsöt fogva fut szekerünk mellett. Majd felvesszük, ha kéri. Ügy sem bírja a futást sokáig mel­lettünk, mert sietős lépésekkel megyünk előre. Alojz Klimo metszete

Next

/
Oldalképek
Tartalom