Irodalmi Szemle, 1961
1961/6 - LÁTÓHATÁR - Jozef Marušiak: Fiatalok útkeresése
Jozef Marušiak Fiatalok útkeresése (Megjegyzések a legújabb szovjet irodalmi lapokban megjelent prózai írásokhoz.) Mindjárt az elején kijelentem, hogy ebben a cikkben nem óhajtok kimerítő tájékoztatást nyújtani a szovjet irodalmi lapokban legutóbb megjelent prózai írások összességéről, sem azok komplex elemzésébe nem bocsájtkozom. Ez eléggé nehéz feladat lenne — hiszen tucatnyi regényről, novelláról és elbeszélésről van szó. Azért érdeklődésünket, nézetem szerint, a legérdekesebb problémákra és jelenségekre kell korlátoznunk. Az új prózával kapcsolatban bizony sok kérdés vetődik fel. A szovjet irodalom mostanában figyelemre méltó szakaszába jutott — az új forma és útkeresés szakaszába, s egyúttal új hősöket próbál felfedezni. E tekintetben vannak eredményei, de sok a kérdőjel is. Sok az új felfedezés, az újrafelfedezés, de a felesleges felfedezés is. Az irodalmi életben nagy a nyüzsgés. Az alkotásokban érezni a jelent és időszerűséget, a harcot. Ez az irodalom gyakran vitatkozik, provokál, gondolkodni, kételkedni és kötekedni késztet. Mindezek nagyon szimpatikus vonások. Ha belelapozunk a nagy folyóiratok utolsó évfolyamaiba, első pillantásra nyilvánvalóvá válik, hogy az irodalomban a teret a fiatalok foglalták el mennyiség és minőség tekintetében is. Minden esetre nemcsak az anyakönyv szerint kimutatható fiatalságról van szó. A fiatalok közé odasorolunk mindenkit, aki az utóbbi években jelentkezett, bár ezek közül soknak már gazdag élet- tapasztalata van. Még Viktor Nyekraszovot is közébük kell sorolni, mert sok tekintetben nagyon közeli rokonságban van velük. Egy tényt semmiképp nem vonhatunk kétségbe, az irodalomban új nevek jutottak túlsúlyra, — hogy nagy őrségváltásra került sor. Az idősebbeknél mintha bizonyos zavar és habozás nyilvánulna meg — a megváltozott társadalmi és irodalmi helyzet bizonnyal eléggé felkészületlenül érte őket s a régi fegyverzet már nem elégséges az új feladatok megoldására. Ebből ered a zavar és habozás s ama igyekezet, hogy újraértékeljék a megtett utat, hogy felülvizsgálják az értékeket és álláspontokat. Talán ez a magyarázata annak, hogy az utóbbi időben egyre gyakrabban jelennek meg az idősebb írók emlékiratai. Emlékeit dolgozza fel Erenburg (néhány részletet fordításban volt már alkalmunk megismerni), Tyihonov és legújabban Viktor Sklovszkij. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy az idősebbek számára már nincs más hátra, mint emlékiratokat írni — Fegyin, Solohov, Leonov és a többiek még nem mondták ki az utolsó szót. Ám egy bizonyos, hogy a mai szovjet irodalmat sokkal inkább jellemzi pl. Tyendrjakov prózája, mint mondjuk Fegyiné. Az utolsó hónapokban megjelent prózai írások további jellemző vonása, hogy előtérbe kerül a kortárs erkölcsi arculatáért vívott harc Ha arról beszélünk, hogy az irodalom érdeklődése az erkölcsi kérdések felé fordult, s azokat dolgozza fel, nem valami erkölcsprédikálásra gondolunk. Végtére is a sorra kerülő művekben nem annyira az egyéni, mint inkább társadalmi erkölcsről van szó. Ez semmiképpen sem jelenti azt, hogy az írók merev, kilátóhatár
