Irodalmi Szemle, 1961
1961/6 - Vígh Rózsa: Gyerekszájak — Emberség — Szép pillanat — Visszatérés
/tyÁ gyerekszájak Egy ötéves kisfiúcska kérdezi anyját: — Mondd, Anyu, ha engem nem a gólya hozott, akkor az első embert ki szülte? Az anya egy pillanatra meghökkent. Mit mondjon most? — Hát... az csak úgy lett fiam ... — Lett? — csodálkozik a gyerek, majd tovább kérdez: — De mégis hol? Talán a fán termett, mint az alma? — Igen — kap a furcsa gondolaton az anya, hogy mielőbb kikerüljön szorult helyzetéből. A fán termett! , — És honnan tudta, hogy meg van érve? — tudakozódik a kis telhetetlen. — Honnan? — bosszankodik most már tehetetlenségében kicsit az anya — hát... onnan, hogy leesett. — És nem ütötte meg magát? — Hagyjál már fiam... azt sem tudom, hova kapjak, annyi a dolgom és te butaságokkal traktálsz. A kisfiú elkedvetlenedik, de pár perc múlva újra megszólal. — Anyu mit csinál a nap, amikor nem sült, amikor lemegy. ..? — Alszik fiam, aludni mindenkinek kell ___ — És ágyban alszik, vagy rekamién? — Mondtam már, hogy hagyj, nem érek rá — zsörtölődik kedvesen az anya, mert nem esik Ínyére most elmagyarázni, hogy a föld gömbölyű és a napocska sohasem alszik, csak a másik félteke fölött sétál. A kisfiú gondolkozik, majd megint kérdez. — Anyu, Tyitov hányszor kerülte meg a földet? — Nem emlékszem, kisfiam — de mondtam már, hogy hagyjál! — Ilyesmire hogy lehet nem emlékezni Anyu... látod, én tudom. Tizenhét- szer — vágta ki tudálékosan a gyerek. — Ha tudod, minek kérdezősködsz folyton. — Csak úgy — mondja a gyerek. Anyu, tudod, Gagarin miért csak egyszer repülte körül a földet? — feleletet nem is várva — folytatja. Azért, mert őt lentről irányították, de Tyitov azt tehetett, amit akart, ő volt a sofőr az űrhajón. Az anya elmosolyodik, de hallgat. — Anyu, tulajdonképpen van ördög, vagy nincs ördög? Mindig azt mondjátok, hogy csak a mesékben van és tegnap este mégis azt mondtad, néha olyan vagyok, mintha az ördög bújt volna belém... — Ez csak olyan szólás-mondás — felel kurtán az anya. — De mégis. Belémbújik, vagy nem bújik belém, és ha igen, akkor miért és hol? És a kérdések úgy peregnek a kicsi gyermek szájáról, mint gyönggyel teli tálból a szemek. emberség Tíz óra van. Az építkezésen evéshez készülődnek az emberek. Előkerülnek a táskák, aztán az otthoni csomagok. Leülnek egy-egy blokkra vagy pallóra, és hozzálátnak az evéshez. Csak az új fiú nem néz a táskája után. Zavartan járkál, egy pár pillanatig a falatozók között, mintha dolgot keresne magának, aztán kimegy az udvarra, és leül egy kőrakásra. Az öreg asztalos veszi észre először az új fiú különös viselkedését. — Hát ez a hosszú langaléta miért nem eszik? Vagy nem megfelelő neki a
