Irodalmi Szemle, 1961

1961/6 - Fábry Zoltán: Európa elrablása

új, amit a porosz katonakirályok a német államéletbe bevezettek: hogy többé nem a keresztény országatyák, de a keménykezű hadurak uralkodtak, kik nagyhatalmi reputációra törve, nem törődhettek alattvalóik üdvösségével és anyagi jólétével.“ — Annyira nem, hogy Marx a „Kapital“-ban még 1790-re is dokumentál egy parasztlázadást, £s igaza alátámasztására — „hogy micsoda kellemes életük volt a parasztoknak Nagy Frigyes deszpotizmusa, bürokratizmusa és feudalizmusa alatt“ — Fridericus Rex csodálóját, Mirabeau-t idézi: „Az adók, a különböző robotok tönkreteszik a német parasztot... és csődjét betetőzi az a tény, hogy terményeit nem árulhatja ott, ahol ö akarja... Hogy ne pusztuljon éhen, az egész család a rokka és a szövőszék mellett ül... így a paraszt éjfélig kénytelen fenn lenni és ötkor már felkelni vagy pedig kilenckor lefeküdni, hogy két őrára már újra fenn lehessen."

„Idilli állapotok?“ „Patriarchális országatyák“ ? Rittert leplezetlenül cáfolja a történelem és jóvátehetetlenül — önmaga. A francia forradalom meséje, a jakobinizmus német mételye semmivé foszlik: ügyetlen, otromba kényszeredett Ritter-hazugsággá: szerecsen- mosdatássá!

Annak idején a háborúvalósító nácizmus helyét két évszám — 1789 és 1914 — ütközéséből határoztuk meg. Az 1939-es „Korunk“-ban megjelent Ady-tanulmányomban („Porta Hun- garica“) ez olvasható: „A francia 1789-es eszmének az 1914-es német szellem ellenlábasa. Az emberi faj egyetemes érdekét, az emberi jogok és kötelességek morálját felváltotta a német faj egyeduralmi igénye. Ma 1789 a főbűnös: „minden baj eredete a francia forradalom“, ítél a faji mítosz pápája, Alfred Rosenberg. Az indokolást e fikciónak megfelelően Gerhard Utíkal „Dér jüdische Ritualmord" című könyve szállítja: „A francia forradalom a zsidók forradalma, mert ezer és tízezer árját végeredményében csak azért kellett legyilkolni, hogy a zsidók egyenjogúságot és szabadságot nyerjenek Európa országaiban“... Ma a francia forradalom felett a német tudomány Streicherjei ítélkeznek. És ez így van rendjén. A hatalmi princípium kizárólagossága a történelemkívüliség állapota.

Ritter a történettudós, a német imperializmus védelmében, Rosenberg módján és Utíkal nívóján a történelemkívüliség talaján kénytelen ágálni. A német militarizmus hitleri fejezetét másképp nem lehet megvédeni és — átmenteni. Amikor Ritter a német kérdéskomplexumot az 1789-es vakvágányra tolja, megfeledkezik arról az egyszerű tényről, hogy a német militarizmus szülődátuma megelőzte 1789-et. A porosz-német militarizmus megteremtőjét, naggyá fejlesztőjét Nagy Frigyesnek hívják és Ritter ennek a porosz imperializmusnak — „Ti kutyák, örökké akartok élni?!“ — kér a Nyugattól pardont és gráciát. A szerecsenmosdatás a gyökeret, az alapot maradéktalanul

akarja átmenteni: a porosz militarista lényeg a német imperializmus változatlan tabuja. Tűnte, hanyatlása: német gyász!

Engels 1891-ben a német gyógyulás előfeltételeként a porosz nyomás tüntét jelöli meg: „Poroszországnak meg kell szűnni létezni, hogy a specifikus Poroszország ne terhelhesse többé Németországot“. Marx is a különbséget tudatosította: „A porosz“ »állam« egy Németországtól teljesen elütő kreatúra“. Franz Me- hring pedig von Stein „áldott, de sajnos nem profétikus szavaként“ idézi annak az embernek ítélő rezignációját, elkeseredését, aki a porosz államban reformokkal próbálta lehetővé tenni a lehetetlenséget: „Poroszország jelentéktelenséggé törpülve, minden dicsőség nélkül fog elpusztulni, és az emberek szerencsének fogják tartani, hogy egy hatalom, mely becsvágyból kifolyólag kezdetben megrázta Európát, hogy utána fortélyaival és cselszövényeivel nyugtalanítsa, hogy egy állam, mely sem a maga, sem az európai államközösséggel szembeni kötelességét nem teljesítette — végre megszűnt.“

Az 1955-ös római történelmi kongresszuson Ritter indignálódva panaszkodik: „A porosz történelem Poroszország feloszlatásával (1947) egyenesen rosszhírüvé vált.“ Nagy Frigyes életírója nem tart a 19. század éles szemű, bátor német regényírójával, Fontaneval, aki szerint „Poroszországnak szét kell hullnia, mert Poroszország hazugság“, sem Engels-szel, aki 1844-ben Poroszországról, mint „patriarchális rendőrkormányzatról“ beszél, sem Marx-szal, aki 1875-ben csak „katonai deszpotizmust" lát: „egy rendőrileg védett katonaállamot“. Ritter a porosz militarizmust a Nyugat kegyeibe ajánlja. íme a Nagy Frigyes-monográfia 1954-es kiadásának végmondata: „Aki a nagy- frigyesi szellem utóhatását figyeli meg a német történelemben, az kell, hogy rádöbbenjen arra a nyugtalanító tényre, hogy mit is jelent valójában Európa keleti határán az erős óporoszi katonai hatalom kiesése a Nyugat jelene és jövője szempontjából.“ Innen, e figyelmeztetéstől már csak egy lépés a nyílt beszédig, a zsarolás határát súroló felkínál- kozásig: „A német militarizmus nemcsak Németország becsületét mentette meg, de hivatva van arra, hogy Európát a kommunizmustól megmentse.“ — Helyben vagyunk: a csalétek ki van dobva, és a Nyugat vakon és süketen bekapta. Amit például azelőtt senki sem tudott volna elképzelni, az mára valóság lett: Adenauer leguszítóbb partnerét De Gaulle-nak hívják!

Az irány pontosan ki van jelölve: Kelet! De tegnap is így volt és Hitler először mégis Franciaország ellen fordult. Az egyik Hohen- zollern-csemete: Albrecht, 1932-ben már Hitlernek keverte a kártyákat: „Századunk egyik legnagyobb feladata a német Kelet kitágítása. És ezt a feladatot hogy lehet valódi porosz szellem nélkül megoldani?!“ — A valódi porosz szellem azonban nem ismer világtáji kötött