Irodalmi Szemle, 1961

1961/5 - LÁTÓHATÁR - Johannes R. Becher: A költészet védelmében

A szellemet éppen úgy edzeni kell, akár a testet, így tartja fenn és fokozza teljesítőképességét. Melyik állam neveli erre polgárait? Állítom, hogy egyes - egyedül a mi világnézetünk állítja szellemi követelmények elé az embereket, és sokak előtt azért nem vagyunk népszerűek széles körben, mert a tehetségte- lenség és a gondolkozásra való restség semmit sem gyűlöl annyira, mint az eleven, alkotó szellemet.

:*

Akadnak dolgok, amelyeket az ember egymaga, egyedül megláthat. Más dolgokat csak ketten láthatnak, és vannak olyanok is, amelyeket csak akkor láthat két ember, ha szereti egymást. Más dolgokat megint csak több ember együtt láthat, aztán olyan is akad, amit az ember csak akkor láthat, ha — ellenségével együtt nézi. Végül van úgy, hogy csak egy egész nép, csak az emberiség láthat meg valamit (kollektív cselekvésként). Amit azonban egymagunk megláthatunk, nagyon kevés, és ha tüzetesebben vizsgáljuk, arról is kiderül, hogy nem egyediil láttuk, az egyes ember szemén át sok más ember szeme nézett, azaz minden pillantásban végtelen sok pillantás összegeződik.

*

A művészet éppen azért olyan rendkívül jelentőségű, mert a legmélyebben és a legátfogóbban készíti elő az emberben a lázadást, és a legkülönbözőbb, egyszersmind a legrejtélyesebb módokon — mint a magasabbrendű élet egyik lehetősége — észrevétlenül vezeti az embert új, magasabb létformák felé. Ez az új, magasabb létforma a művészetben megvalósulva ölt alakot előttünk. És ott is — a művész önmagával vívott kétségbeesett tusakodásában, búskomorságában, szótlanságában vagy gyászában — a művészet fellázítja, felszabadítja az emberben az embert, a művészet maga a testet öltött emberi lázadás az emberben, a lázadó elem jelképe, bujtogatóként ébren tartja az emberben a rebellis hajlamot önmagával és az embertelen külvilággal szemben.

De a művészet egymagában sohasem vinné végbe ezt. Sokrétű történelmi és társadalmi tapasztalat meg ismeret kell ahhoz, hogy kiteljesedjék az emberben a lázadás — a jó szándékkal együtt hamarosan magától elhal.

*

Ha politikai érdeklődésem eredetét és jellegét kutatom, ha politikai tevékenységemről őszintén számot adok magamnak, kitűnik, hogy érdeklődésem és tevékenységem indítéka a költészet iránti szenvedélyem. Politikai tevékenységem alapjában nem más, mint a poézis jogának védelme. A poézis természetesen nem csupán a költészetet foglalja magába, a poézis számomra minden jó és szép foglalata, az élet értelmes, emberhez méltó alakítása, a poézis az alkotó rend, a magasabbrendű lét. A poézis az ember végtelen önmaga fölé emelkedése — s az emberi teremtménynek ezt a lét jogát, mindannyiunk létszükségletét védelmezem politikai tevékenységemmel. Politikai tevékenységem gyengül és hatástalanná válik, ha nem csillog át rajta költői lényegem, és poézisem kudarcot vall, mihelyt politikai tevékenységem — eredete és jellege szerint — nem egyezik vele.

><

Jártam az erdőt, csak úgy magam, könnyű bolyongás vitt céltalan.* Ez a céltalan bolyongás igazi költői magatartás (mások határozott célú sétákra vállalkoznak). Az ilyen semmit sem kereső, céltalan bolyongás közben feltárul a költő előtt egy és más — minden. Miközben nem költőként, nem különleges egyénként viselkedik, hanem ismét az élet tárgyává válik, a természet részévé, és semmi mást sem tesz, csak belélegzi a világot — ilyenkor gyűlik össze benne mindaz, amire poézisének szüksége van, és amit azután sikerül versben kilélegeznie.

Tanulni annyi, mint ár ellen evezni: mihelyt abbahagyja az ember, — visszacsúszik. (Kínai közmondás.)

Továbbmenni: mindenkitől megköveteljük ezt, aki romantikus visszapillantásokkal lép elénk. írtunk már róla, hogy van olyan visszapillantás is, amely

A költészet védelmében